„Hatalmas, emeletes fehér kastély a község főterén: a csornai premontrei kanonokrend rendháza. Fehér premontrei pap a község plébánosa és a kastélyos rendházban székel a rend fehérpap-jószágkormányzója. A község határában négyezer hold a fehérpapok birtoka. És ki hinné, ezeknek a jókötésű jánoshidai jászoknak őseit Csehországból, Morvaországból telepítették ide a Zagyva mentére, a magyar és kán sziget piros közepébe” – írta 1935 nyarán Az Est kiküldött tudósítója. Bár lehetett volna, a riport apropója mégsem az volt, hogy „a jászsági földet nagyon szeretik a fák, az eprek, az akácok” − Bakos Ákos, aki később a laputód Pestnek lett a felelős szerkesztője, annak a hírnek járt utána, hogy Jánoshidán rémisztő ragály pusztít. A bulvárlapok, városi pletykák horrorisztikus történeteiből annyi beigazolódott, hogy egy bélhurutjárvány két jánoshidai gyermeket a koporsóba fektetett. Lelencek voltak, akikhez nem jártak a stefániás védőnők, Jánoshida pedig hiába kiáltott újra doktor és patika után. A szolnoki megyeháza és az illetékes minisztérium többször is elutasította az ötezer lakosú jászsági falu kérését, mondván, a községi orvostartást nem bírná el Jánoshida háztartása, a gyógyszertár felállítása pedig veszélyeztetné az alsószentgyörgyi patikus megélhetését.
A Népszabadság 1982 májusában egy épülő-szépülő faluról számolt be jánoshidai riportjában – takarosak a porták, a házakba bevezették a vizet, de a mellékutcák még sárosak −, ahol a Női Ruházati Ipari Szövetkezet olyan minőségi varrodát működtet már évek óta, hogy jórészt exportra termelhet. „Annak ellenére, hogy a jószágok mellől jöttek, hamar megtanulták a szalag mellett végzett munkát, és többségükben kiváló minőségű termék kerül ki a kezeik közül” − dicsérte a minőségellenőr a varrónőket, miközben a tanácselnök azért csak kikotyogta a riporternek: jól jönne még egy kis üzem, mert eljárnak a faluból a munkások, és aztán el is költöznek. A riportban említik az annak idején már több mint harminc éve feloszlatott premontrei szerzetesrendet is. „Majdnem mindenki a premontreiek birtokán cselédeskedett, s ugyanúgy szegénységet takartak a vályogfalak a felvégen, mint az alvégen” – olvashatjuk, és ámulhatunk, az osztályharcos felhang mögé miként csempészett kritikát az újságíró. A premontreiek idején legalább volt elég munkalehetőség – gondolhatta az olvasó.
Jánoshida históriája egybeforrt a premontreiek magyarországi történetével. Szent Norbert követői már a rendalapító életében megtelepedtek Magyarországon, II. István 1130-ban nekik adományozta a Nagyvárad melletti, üresen álló bencés monostort. Jánoshidára (is) feltehetően 1186-ban, III. Béla második feleségének, Capet Margitnak a kíséretében érkeztek a franciaországi Prémontré völgyéből – a XIII. században már több mint harminc premontrei prépostság működött szerte az országban. A török hódoltság idején a rend elhagyta magyarországi prépostságait (nem önszántából), és csak 1697-ben tért vissza, I. Lipót támogatásának köszönhetően – ezt közvetlenül megelőzte, hogy az ausztriai, perneki prépostság 270 ezer forinttal járult hozzá a török elleni harc költségeihez. A jánoshidai rendházat 1802-ben rendelték alá a premontreiek csornai prépostságának, az uradalom jövedelmét többek között a szombathelyi és a keszthelyi gimnáziumuk fenntartására fordították.
A régi lapokat átböngészve a jánoshidai premontreiek további elkötelezettségéről is képet alkothatunk. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter például 1885-ben a Néptanítók Lapjának hasábjain köszönte meg Ihász Gilbert nyugalmazott jánoshidai házfőnöknek, hogy a helyi katolikus iskola szegény sorsú, árva tanulóinak a segélyezésére alapítványt hozott létre. A Vasárnapi Ujság 1897-ben Kulcsár Fábián premontrei tanár, Jánoshida egykori jószágkormányzója nekrológjában azt hangsúlyozta ki, hogy a rend legidősebb tagja egykor mint honvéd végigküzdötte az egész szabadságharcot a világosi gyásznapig. Az ellenséges csapatok szerezsánjai (határvadászai) fogták el Keszthelytől nyolc kilométerre, Rezi községben, ahol a helyi plébános bújtatta, és csak kegyetlen vallatás után eresztették szabadon. A lelkipásztori, oktatói feladatok mellett egyébként a jánoshidai szerzetesek az alapításától, 1921-től kezdve kivették a részüket az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság munkájából is – tévedés azt hinni, hogy a népművelési mozgalmak csak 1948-ban indultak el Magyarországon.
Írásos emlék valójában nem maradt fenn a jánoshidai prépostság alapításának pontos idejéről – 1234-ben tesz róla említést a premontrei rendházakat felsoroló Ninivei Katalógus −, ám az 1186 körüli esztendőt a szerzetesi hagyományon túl az építészeti bizonyítékok is megerősítik. A Keresztelő Szent Jánosnak ajánlott templomot a XIII–XIV. század fordulója táján kisebb mértékben, a XVIII. század közepén – miután a török hódoltság korában a településsel együtt a templomot sem kímélték − barokk stílusban alakították át, építették újra. 1840-ben, majd 1971-1974-ben is felújították − addig azt lehetett gondolni, hogy egy a Jászság tipikus barokk templomai közül. Utóbb azonban Kozák Károly régész irányításával a felszínre hozták és bemutathatóvá tették a templom olyan román kori részleteit, amelyek a III. Béla korabeli, esztergomi palotaépítkezések részleteivel állíthatók párhuzamba. „A déli kápolna falában feltárt román kori kapu fejezetének finoman megformált fejecskéi ismeretlen megoldásnak számítanak ez ideig a hazai épületplasztikában. A jánoshidai templom alaprajza, déli kapuja, egy domborműve és kétkörös kereszttel megjelölt kváderköve arra utal, hogy ott egy Franciaországból jött, vagy francia mesternél tanult »premontrei« dolgozott a XII. század 80-as éveiben” − olvashatjuk H. Gyürky Katalin régész 1975-ös beszámolójában. A feltárás során egy-egy domborműrészleten Gábriel arkangyal, valamint az 1192-ben szentté avatott lovagkirály, I. László alakja is láthatóvá vált: utóbbi domborműrészlet pedig a Szent László-legenda legkorábbi ismert ábrázolása.
Az 1970-es évek óta így Jánoshidán található – az ócsai református, egykor premontrei templom mellett – az Alföld legszebb, kora középkori temploma. Nemcsak román, hanem gótikus építészeti emlékeket is megőrzött, Jász-Nagykun-Szolnok megye legértékesebb műemléke, mégis kevesen tudnak róla. Mióta ugyanis megzabolázták a Zagyvát, és nem erre vezet a Jászberény-Szolnok út, Jánoshida eldugott település lett, pedig a középkorban még vámszedő hely volt. Ám az a kevés ember, aki mégis tisztában van Keresztelő Szent János születése templom értékeivel, sem sejthette a múlt év végéig, hogy annak szomszédságában álló, késő barokk, majd 1820-ban klasszicista stílusban kibővített és átépített rendház-kastély is tartogat még meglepetéseket. Három restaurátorművész, Fodor Edina, Maracskó Izabella és Egri Hunor ugyanis az épület rekonstrukciójának előkészítésekor olyan kétszáz éves falképek nyomára bukkant, amelyek ritkaságszámba mennek. Erről a saját szemünkkel is meggyőződhettünk. − Arra számítottunk, hogy itt lesznek a falfestmények – mondja az U-alakú épületbe belépve, a boltíves, barokk földszinten gyorsan áthaladva a Szolnoki Járási Hivatal műemléki szakügyintézője, Sisa Béla, és egyből a nagyon szép, kovácsoltvas korlátos lépcsők irányába veszi az irányt. Mikor megjegyzem, hogy a földszinti folyosó falán lévő restaurátori kutatóablakok mögül mégiscsak mintha falképek kandikálnának ki, legyint. – Azok „csak” szecessziós festések, a lényeg odafent van. És valóban, a klasszicista emelet egyik szobájában festett nőalak bukkant elő hét réteg festék alól. Valószínűleg egy allegória egyik alakja, bár lehetne akár angyal is. Máshol jellegzetes füzérmotívumok láthatók. – Szinte az egész emelet összes fala, még a mennyezet is kétszáz éves, klasszicista falképekkel és díszítőelemekkel van tele, csoda, hogy nem verték le őket. Nagyon jó állapotban vannak, és száz százalékig helyreállíthatók − mondja Sisa Béla, és meg is magyarázza a lelkesedését: nem templomi környezetben ritkán lehet ennyire jó állapotú, klasszicista falképeket találni Magyarországon, az épület és a belső terek lepukkant állapota e tekintetben megtévesztő. – A pápai Esterházy-kastélyban sokkal rosszabb állapotú falképek várták a restaurátorokat, és tessék most megnézni! Ez is itt egy csoda lesz, ha elkészül.
A jánoshidai kastély-rendház nem egy tipikus kolostor: nemcsak a szerzetesek otthona volt, hanem uradalmi központként reprezentációs célokat is szolgálhatott. Arról azonban semmilyen feljegyzés, kép nem maradt fenn, hogy egykor milyen falképek díszítették. − Ildikó néni, a magyar-rajz szakos tanár csak mostanában emlékezett vissza, hogy az öreg Polyák valakinél itt festett a hatvanas-hetvenes években. Kapargászott, majd mondta: hú, ott valami van alatta. Gyorsan visszakente és nem is bántotta tovább – meséli a polgármester, Eszes Béla. Valakinél: bár az épületben az 1960-as évek végéig működött plébánia, az emeleten szolgálati lakásokat alakítottak ki pedagógusoknak, akiknek szerencsére nem a vakolatleveréssel járó lakás-felújítás adta meg az öröm- és komfortérzetet. A rend magyarországi feloszlatása, 1950 után idősek napközi otthona, iskolai napközi is működött a kastély-rendházban, amit 1987-ben újítottak fel utoljára.
A premontreiek a rendszerváltás idején kapták vissza az épületet, ők pedig 1996-ban adták vissza az államnak. 2001 óta van az önkormányzat tulajdonában. A mintegy kétezer-négyszáz lakosú Jánoshida csak 2009-ben kapott ahhoz segítséget, hogy a műemléki épület töredezett pala tetőhéjazatát lecserélhesse. Addig beázott. − A tetőszerkezet faanyagát valószínűleg ki kell cserélni, a padlásfödém gerendáinál viszont sok minden megmaradhat – valószínűsíti Dankó Zoltán építész, a rekonstrukció tervezője. – A fában rovarok, gombák élnek, és ha a fa nedvességet kap, a gomba megeszi a fát. – Ez magyarázza, hogy a födém egy része beszakadt, szerencsére ott, ahol nincs kép. A külső falakon látható károsodások is mind a nedvesség és a só hatására keletkeztek. – Ennek az orvoslására is léteznek műszaki megoldások. A sót például elektrolit formájában ki lehet csalni a falból. Amikor a falsíkra kijön, seprűvel leseprik. Ez néhány hónapos tevékenység – mondja Dankó Zoltán, aki bevallja, nem hitte volna, hogy a restaurátorok itt bármi megmenthetőt találnak. – Egy épületben súlyos károkat okozhat, ha kihasználatlanul áll.
Az Európai Unió által támogatott Széchenyi 2020 − Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés program pályázatán 2017 augusztusában nyert el 307,6 millió forint támogatást Jánoshida önkormányzata Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzatától. A tervek szerint 2019 augusztusáig ebből az összegből többek között felújítják, akadálymentesítik és látogatóközponttá alakítják át az épületet, a kiállítóterében a premontrei rend történetét mutatják be, a tetőterében pedig rendezvénytermet alakítanak ki. Az idővel jól állnak, a falképek restauráláshoz azonban további forrásokat kell találni. A kormány 2020-ig több mint 9,7 milliárd forinttal támogatja a premontrei rend alapításának 900. évfordulójához kapcsolódó fejlesztések megvalósulását – ám az erről szóló kormányhatározat múlt év októberében született meg, és érthető módon a célok között a jánoshidai kastély falképeinek a restaurálása nem szerepelt. A megyei önkormányzat vagy a Miniszterelnökség támogatására nem sok esélyt lát a település élén húsz éve álló polgármester. – Kicsi önkormányzat vagyunk – indokol Eszes Béla. Mondania sem kell: az ellenzéki Új Kezdet politikusaként feltehetően nem számít jóindulatra a kormánypárti döntéshozók részéről, különösen most, választási kampány idején.
