Johnny Cash február 26-án lenne nyolcvanhat éves, de nem csak az ő születésének évfordulóját ünnepelhetjük ilyentájt. Ötven éve, egészen pontosan 1968. január 13-án lépett föl a zenész a kaliforniai Folsom város állami börtönében; a koncert és a belőle készült lemez mind a mai napig az egyik legtöbbet emlegetett momentum Cash pályafutása kapcsán.
Nem is csoda, hiszen ezzel indult el karrierjének másodvirágzása, miután sikeresen túllendült alkohol- és drogproblémáin. A countryzenész ugyanis első sikerei után rászokott az amfetaminra, bírósági ügye is volt abból, hogy Mexikóból próbált magának tablettákat csempészni – végül megúszta börtön nélkül. Szenvedélye olyan súlyos méreteket öltött, hogy a Tennessee államban található Nickajack barlangban öngyilkosságot akart elkövetni. A helyszínen végül megvilágosodott, majd szerelme és későbbi felesége, June Carter hathatós segítségével – időszakosan – leszokott a kábítószerről.
Ezután találta ki, hogy koncertet ad a folsomi börtönben – részben amiatt, hogy számtalan levelet kapott raboktól, akik imádták a zenéjét. Már korábban is érdeklődött a hely iránt, miután németországi katonai szolgálata alatt, 1953-ban megnézte A folsomi börtön falai között című krimit. Ez ihlette egyik első slágerét is, a Folsom Prison Bluest, amelynek szövege egy börtönben ülő férfi történetét meséli el. Érdekesség, hogy a szám sokat merített Gordon Jenkins Crescent City Blues című dalából, és mivel Cash az eredeti felvételeknél nem jelölte meg Jenkinst, később, a hetvenes években hetvenötezer dollár sérelemdíjat kellett fizetnie.
Összességében remekül sikerült a fellépés. A biztonság kedvéért két koncertet adtak egymás után, mert attól tartottak, hogy elsőre nem lesz elég jó a hangulat. Végül a második alkalom volt kevésbé energikus. Johnny Cash és zenésztársai – June Carter, Marshall Grant, W. S. Holland, Carl Perkins, Luther Perkins, a The Statler Brothers – a legnépszerűbb dalokat vezették elő, fittyet hányva rá, hol is játszanak, így hangozhatott el a már említett Folsom Prison Blues, a Cocaine Blues, a Dark as a Dungeon és a kivégzésére váró elítéltről szóló 25 Minutes to Go. A közönség olykor kissé visszafogott volt, mert tartott az őrök retorzióitól, s volt olyan is, hogy Cash kényszerült a rajongók csitítására, jelezve, a felvételek miatt ne mondjanak csúnya szavakat.
Az album 1968 májusában jelent meg, és óriási siker lett az Egyesült Államokban – másodjára is slágerré téve a Folsom Prison Bluest –, majd világszerte is. A lemez ereje fél évszázad múltán sem kopott meg.
