Robotok zenéltek a Budapest Aréna színpadán, itt járt a Kraftwerk

Zenéjük mellett izgalmas 3D-s vetítéssel is elkápráztatták a nagyérdeműt.

Kegyesek mostanában az égiek az elektronikus zenét kedvelőkkel, hiszen a koncertszervezők szinte folyamatosan szállítják az éra szupersztárjait a hazai koncerthelyszínekre, elég csak megemlíteni a Depeche Mode-ot, ők valamivel több mint egy év leforgása alatt már harmadjára is tiszteletüket teszik majd az országban a nyár derekán, aztán ott van az a Tony Hadley, aki a legendás Spandau Ballet énekeseként a legnagyobb arénákat töltötte meg zenekarával a nyolcvanasokban, ő a Dürer Kertben lép majd fel a hétvégén. A kisebb klubokat ellepő sztár dj-kről pedig most inkább nem is szólnék, hiszen olyan zenekar érkezett szerda este a Papp László Budapest Sportarénába, amely fenekestül forgatta fel a hetvenes évek lagymatagnak éppen nem mondott zenei életét, s lett már ugyanabban az évtizedben stílusteremtő világsztár: a német precizitás és a zord technokrácia megtestesítőjéről, a Kraftwerkről van szó. Munkásságuk és a könnyűzenei életre gyakorolt hatásuk szinte felbecsülhetetlen érték. Szerintem nincs olyan ember a Földön, akinek kapásból nem a Kraftwerk ugrana be az elektronikus zene említésekor. A csapat szerencsére nem először jár Magyarországon, volt már többször a Kisstadionban, a Budapest Arénában és a Balaton Soundon is.

Idei turnéjuk különlegessége, hogy zenéjük mellett izgalmas 3D-s vetítéssel is elkápráztatják a nagyérdeműt, ami, valljuk be, koncerteken nem túl gyakran fordul elő. A zenekar eredeti felállásából mára már sajnos csak Ralf Hütter maradt meg állandó tagként, de mivel a csapat már sorlemezeket nem készít, csak azt a szellemiséget viszi tovább, amelyet az alapítók egykor Kraftwerk néven megálmodtak, így talán a színpadra álló személyek kérdése nem is létfontosságú, még a legelvakultabb rajongók között sem.

A hatvanas évek végéig visszanyúló Kraftwerk-sztori nem mindennapi történet. A háború romjain újraépülő Németországban jó néhány fiatal ragadott hangszert – ha volt rá lehetősége –, és alapított zenekart. A Kraftwerk ötletgazdái Ralf Hütter és Florian Schneider voltak, akik a nyugat-németországi remscheidi művészeti akadémián találkoztak először. Hütter orgonán, Schneider pedig fafúvósokon játszott. 1968-ban meg is alakult a Kraftwerk elődje, az Organisation, amely merőben eltért zeneileg a hagyományos értelemben vett Kraftwerktől. A csapat experimentális, formabontó szerzeményei teljesen elütöttek az addigi folk- és beathatású zenéktől, amelyek akkoriban Németországban is divatosak voltak. A Neu!, a Tangerine Dream és a későbbi Kraftwerk megalakulásával létrejött egy új stílus, amelyet a zenetörténészek krautrocknak neveznek, és onnan már a zenekarunk számára sem volt megállás. 1970-ben Ralf és Florian felvette a Kraftwerk nevet, Klingklang néven kiadót is alapított, és onnan már csak profi szinten a zenélésnek szentelték minden idejüket. Mozgalmuk egyébként annyira sikeres lett, hogy amikor a kraut elérte Anglia partjait, ott is fenekestül forgatta fel a kulturális életet, olyan zenészek kezdték másolni a német előadókat, mint David Bowie és a Roxy Music, később pedig már a punkbandák is szívesen hivatkoztak a krautra, majd a szintipop és a new wave és a dark wave művelői is. A Kraftwerk zenéjében már a hetvenes évek elején megjelent például a dobgép, ami akkor igen szokatlan volt. Lemezeikre nem dalokat, hanem kísérletező jellegű kompozíciókat írtak, sokszor egy-egy témát, gondolatot, motívumot felölelve dolgozták ki a szerzeményeiket, példaként említhető az 1974-es, negyedik, minden szempontból átütő erejű album, az Autobahn. A zenekar a hetvenes évek közepére kísérletezte ki máig is ismert hangzását. Az album szerzeményeinek hosszát, monotonitását a végtelen autópálya zenére átültetett metaforája adta.

1974-ben senki sem volt arra felkészülve, amit a Kraftwerk megalkotott. A modern elektronikus zene alapköve olyan erővel sújtott le a hetvenes évek rockos hangzására, hogy mindjárt mindenki őket akarta másolni, ami nyilván nem volt egyszerű feladat, hiszen bonyolult, egyedi hangszereiket több ízben maguk építették, s a kor analóg szintetizátorainak az ára a csillagos eget súrolta. 1975-ben Karl Bartos érkezésével újabb erőre kapott a csapat, a Radio-Aktivität, majd a két évvel későbbi Trans Europa Express akkora siker volt, hogy tényleg beleremegett a világ zenei élete. E lemezek dalai nemcsak a felsorolt zenei stílusokat alapozták meg, hanem például a hiphop, majd a nyolcvanas évek elején-közepén Chicagóba és Detroitba beszivárogva a klasszikus értelemben vett technó alapjait is ők szolgáltatták.

A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején megjelent korongjaik, a Die Mensch-Machine és a Computerwelt témafelvetésükben olyan kérdéseket is boncolgattak, mint a robotika-robotizálás, a hidegháború, az emberi elidegenedés. Dalaik nemcsak a zenei, de egyéb kulturális területeken is hatalmas változásokat eredményeztek, zenéjükkel scifiírókat ihlettek meg, a koncertjeiken használt robotok pedig nem egy vizuális alkotó fantáziáját mozgatták meg. Ám az évek során a folyamatos tagcseréktől terhelt zenekar – ahogy az lenni szokott – elfáradt, sorlemezt 1991-ben adott ki utoljára, The Mix címmel. Azóta különböző felállásokban járják a világot vagy jelentetnek meg díszdobozos kiadványokat, esetleg remixlemezeket. Zenéjük önmagában annyira futurisztikus, hogy időtállóságról felesleges is velük kapcsolatban említést tenni.

Budapestre szerdán a Ralf Hütter, Fritz Hilpert, Henning Schmitz, Falk Grieffenhagen felállásban érkeztek. Érdekességként megemlíthető, hogy az aréna bejáratánál mindenki átvehette a 3D-s szemüvegét, így néhány perccel nyolc óra után a széksorokat ellephették a fehér szemüveget viselő fejek. A csapat negyed kilenckor indította el a dobgépeket, és adott egy igazán jó hangulatú, nagyjából kétórás koncertet. A számlistát nem bízták a véletlenre, csak a legnagyobb slágerek rúghattak labdába. A Numbers és a Computer World kombója adta meg az alaphangot és lendületet, majd jött a Home Computer és a Coldplay által is feldolgozott, nagy közönségkedvenc Computer Love. Amennyiben beszélhetünk a Kraftwerk kapcsán dalokról, néha-néha felfedezhető egy-egy dalnak nevezhető szerzemény a repertoárban, ilyen például az említett Computer Love. Játékos dallamvezetése, mai füllel hallgatva picit bugyutának tűnő hangszerelése – amely szerintem egyfajta németes humornak is betudható a zenekartól –  roppant széles mosolyt csalt az arcomra. Ott volt az 1978-as Die Mensch-Maschine lemez Das Model és Neonlicht című dala is. Amelyek egyébként a monoton és extrahosszú kompozíciók között – mint például a Tour de France, az Autobahn vagy a Trans Europa Express – igazán üdítően hatottak. Leszámítva a dobalapokat, a Kraftwerk szinte végig élőben játszotta le a dallamokat és hangokat, s bár nagyon rentábilis lehet egy-egy koncertjük, természetesen mindenkinek megvan a percre pontosan kiszámított szerepe a csontprofi produkcióban. Az „énekhangokat” és számítógépekkel modulált emberi szavakat vokóderrel hallhattuk vissza Hütter szájából, sőt néha egy-két billentyűelütést is felfedezhettünk, ám ezek az apró hibák élőbbé és emberibbé varázsolták az egész estét.

A koncert csúcspontja a Radio-Aktivität volt, már az intrót is hatalmas ovációval fogadta a közönség. A dal alatt is futó háromdimenziós vetítések rengeteget tettek hozzá a koncertélményhez, a zenekar által elmesélt, bonyolult ember-gép kapcsolatok a vetítésekkel sokkal érthetőbbé és befogadhatóbbá váltak egy átlag koncertjárónak is, a téma kedvelői pedig tényleg a paradicsomban érezhették magukat. Az első etapot a Trans Europa Express zárta.

A ráadásban kétszer jött ki a csapat. A Die Roboter alatt a színpadon a zenekar helyét átvették a már klasszikussá vált Kraftwerk-koncertelemek, azaz a robotok. Akik nagy büszkeséggel beszéltek, vagyis énekeltek arról, hogy ők robotok, és tele vannak energiával, sőt még táncolni is szeretnek. A ráadás második felvonására már visszatért a teljes csapat, hogy az Aerodynamik, Planet der Visionen és az elmaradhatatlan Boing Boom Tschak és Music Non Stop című dalokkal köszönjenek el a magyar rajongóiktól. A neonfénnyel díszített búvárruhákban pompázó tagok egyenként hagyták el a színpadot. Még sokáig tudtam volna hallgatni őket. S bár nem valószínű, hogy a Kraftwerk új albummal jelentkezne a közeljövőben, életművük még így is rengeteg lehetőséget tartogat.

Talán egy-egy mára már elfeledett kompozícióval megtűzdelt koncertjükön – ha egyáltalán lesz olyan – még magam is részt vehetek, hiszen a látottak alapján is van még bőven kraft ebben az erőműben.