A kor, amely meghatározta a főváros arcát

Bár sok építészeti emlék már a múlté, manapság is számtalan reformkori épületet találunk Budapest-szerte.

Ahogy Magyarország, úgy Budapest történetében is a reformkor (1825–1848) volt az az időszak, amely során megindulhatott az igazi fejlődés. A város a szellemi élet központjává vált, megalapították a Magyar Tudományos Akadémiát, a Magyar Nemzeti Múzeumot, elkezdték építeni a Nemzeti Színházat, a Lánchidat, illetve a nemesség tehetősebb tagjai is nekifogtak saját pesti és budai palotáik és villáik megépíttetésének. A korábbi barokk városképet ekkor váltotta fel a klasszicista, és sorra nőttek ki a földből a két-három emeletes, impozáns épületek. A fejlődésnek még a súlyos, 1838-as árvíz sem szabott gátat, a korszak építkező lendülete hamar kiheverte a károkat, és az újjáépítéssel gyakorlatilag kialakult a főváros ma is ismert szerkezete. A természeti csapás után írták elő ugyanis kötelezően a kőből-téglából való építkezést is.

A korszak egyik legelismertebb építésze Hild József, akinek részben vagy egészben olyan, ma is álló épületeket köszönhetünk, mint például a manapság főként találkozási pontként ismert Deák téri evangélikus templom, az Akadémia utcai Tänzer-ház (amely most az Emberi Erőforrások Minisztériumának központi épülete), a Városház utcában álló Trattner–Károlyi-ház (amelyben az a nyomda működött, ahol a márciusi ifjak eredetileg a 12 pontot ki akarták nyomtatni) vagy az igen rossz állapotban lévő, József nádor téri Gross-ház (amelyben egykoron a Virágbokorhoz címzett vendéglő üzemelt, de helyet adott kaszinónak, kabaré-előadásoknak, illetve itt volt az Első Magyar Iparbank Rt. székháza is).

Szintén a reformkor kiemelkedő építésze Pollack Mihály. Ő tervezte többek között a már említett Deák téri templomot (Hilddel közösen), a ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek otthont adó Ludovikát, nevéhez fűződik a Pesti Vigadó is (bár azt végül Feszl Frigyes tervei szerint fejezték be), de ő bővítette ki a Füvészkert Festetics-villáját is. Fő műve azonban a világon negyedikként valóban múzeumnak épített Magyar Nemzeti Múzeum, amelyben a Parlament megépüléséig az országgyűlés felsőházának ülései is zajlottak.

A korszak építészei között érdemes még megemlíteni Landherr András és ifj. Zitterbarth Mátyás nevét is. Landherr tervezte a főváros legrégebbi, ma is működő zsidó imaházát Óbudán, amely egyben az európai klasszicista zsinagógaépítészet egyik remekműve. Zitterbarth munkássága ennél szerteágazóbb, ugyanakkor művei sajnos már alig fedezhetők fel Budapesten, több épületét ugyanis lebontották (például a Pesti Magyar Színházat, a Lövöldét vagy a 2006-ban ingatlanspekulánsok áldozatává vált egykori szegénygyermek-kórházat). A még állók közül azonban kiemelkedően fontos a pesti Vármegyeháza (mai városháza) épületegyüttesének legfiatalabb, hat korinthoszi oszloppal és timpanonnal díszített nyugati tömbje, amelyet a magyarországi klasszicista építészet egyik legszebb alkotásának tartanak.

Az 1848. március 15-i forradalomhoz köthető helyszínek:

A hagyomány szerint a XVIII  század második felében már működött az étterem. A házat, amelyben áll, Péterffy János építtette, serfőzőmestere, Proberger Jakab háza helyére. 1831-ben Buda Városához cégérezték, az 1848-as forradalom és szabadságharc idején gyakran gyülekeztek a fogadóban a forradalmárok, köztük Petőfi is. Falán található az 1838-as árvizet jelző, német nyelvű tábla.

A Pilvax elődjét Privorsky Ferenc kávés alapította Café Renaissance néven az akkori Úri utcában 1838-ban. Nevét későbbi tulajdonosáról, Pilvax (eredetileg Pillwax) Károlyról kapta, aki az 1840-es években működtette a kávéházat. 1848 márciusában Petőfi és társai itt vitatták meg a forradalom követeléseit, és itt szövegezték a 12 pontot. Az eredeti épület 1911-ben a városrendezés áldozatává vált, ám az 1920-as években nem messze, a Pilvax közben nyílt meg újra a kávéház.

Pest megye közigazgatásának központja kezdetben Budán volt, de a jégzajlások miatt végül áthelyezték Pestre. Háromudvaros átjáróházat hoztak létre. Az épületegyüttes a Városház utca–Vármegye utca–Semmelweis utca és a Kamermayer tér által határolt telken helyezkedik el. A megyeháza 1804–1841 között, három részletben épült. A középső épületrészben található a közgyűlési terem. Ez alatt, a szemközti fal bal oldalán látható az az 1848-as forradalom századik évfordulóján elhelyezett márványtábla, amely a reformkorban és a forradalomban jelentős szerepet játszó személyeknek állít emléket.

A Trattner–Károlyi-ház földszintjén működött a XIX. század első felének legjelentősebb nyomdája. Itt nyomtatták ki Széchenyi István műveinek többségét, például az 1830-as Hitelt is. A forradalom napján csak azért nem itt készült a 12 pont, mert a tulajdonos, Trattner János aznap Pest város követeként Pozsonyban, az országgyűlésen tartózkodott. Később ezt egész életében fájlalta.

A Landerer család évszázadok óta foglalkozott nyomtatással. A pesti nyomda vezetője, Landerer Lajos (akit a többség a bécsi udvar besúgójának gondolt) a korabeli beszámolók szerint már korábban sejtette, hogy készül valami március 15-én, így 14-én teljes személyzetét berendelte. Amikor másnap a tömeg megérkezett, azt a látszatot keltette, hogy nem hajlandó a forradalmárok kérését teljesíteni, de állítólag ő maga sugalmazta nekik a gépek lefoglalását. A Kossuth Lajos utca 3. szám alatt épület, amelyben egykor maga Kossuth és Vörösmarty Mihály is lakott, ma is áll.

A forradalmi tömeg a Pollack Mihály tervezte klasszicista épület parkjába is eljutott március 15-én, illetve itt gyülekeztek a pesti Vármegyeházára és a budai Helytartótanácshoz indulók (utóbbi épületében raboskodott Táncsics Mihály). Emellett a múzeumban tartották a népgyűlések nagy részét. A közhiedelemmel ellentétben Petőfi a Nemzeti Múzeumnál nem szavalta el Nemzeti dal című versét.