A szocreált is lehet szépnek látni

A magyar építészet rövid története ideális bevezetés nyújt az egyik legösszetettebb művészeti formába.

Ahogyan előszavukban kiemelik, arra törekedtek, hogy a könyv azok számára is érthető legyen, akik még sosem foglalkoztak építészettel, éppen emiatt a kötet végén a különféle szakkifejezések tára is segíti a tájékozódást. Utóbbi valóban hasznos jegyzék, különösen, hogy néhányat képpel is illusztrálnak a könnyebb érthetőség kedvéért. A magyar építészet rövid története egyik legnagyobb előnye sajnos legnagyobb hátránya is. A kis, zsebkönyvszerű méret nagyban segíti a könnyű olvashatóságot, akár utazásra is magunkkal tudjuk vinni, ha épp fel akarjuk fedezni azokat a vidékeket, amelyekről a szerzők említést tesznek. Épp emiatt azonban a közölt képek egy része túlzottan apró – ez főképpen az alaprajzok esetében zavaró, mert időnként már-már kivehetetlen, mit is kellene látnunk az adott dokumentumon. Amiatt viszont dicséret illeti Szakácsot és Rozsnyait, hogy a legtöbb, röviden elemzett épületet meg is látogatták, hogy még hitelesebb képet tudjanak róluk adni (Rozsnyai esetében a képek adása szó szerint is érthető, hiszen több fotót ő maga készített). Ráadásul nem átallanak kritikus hangot is megpengetni, hiszen például a diósgyőri vár esetében kiemelik: „Néhány éve megtörtént szinte teljes kiépítése, mely eredeti részletek elpusztításával és a történetileg kialakult állapot meghamisításával járt. A mai látogató már egy XXI. századi épületben nézheti meg azt, hogy kortársaink hogyan vélekednek a középkorról.”