„Bízom benne, hogy csendesülnek majd a konfliktusok, és elkezdődik az igazi együttműködés” – mondta Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) frissen megválasztott elnöke az Indexnek tavaly októberben. A hírportálnak adott interjú szimbolikus gesztusként már önmagában jelezte, a Liszt Ferenc-díjas karmester nem az elődje által kijelölt útra lép. Hiszen amíg Fekete György az elektronikus újságnak korábban úgy fogalmazott, hogy „erre a modern demokráciára én fütyülök”, addig Vashegyi nem győzte hangsúlyozni, ő nem lett politikus attól, hogy a köztestület élére választották. Szavaiból egy új korszak lehetősége körvonalazódott, amelyet a Kulturkampf jelszavával hirdetett területfoglalás helyett a kompromisszumok mentén megteremtett konszolidáció jellemez. Vashegyi egyértelmű üzenete azért különösen pikáns, mert a köztestület létezése elválaszthatatlan (volt eddig) a politikától: politikai akaratból jött létre, és megállíthatatlan gyarapodását is a kormány kultúrpolitikája végrehajtó testületeként biztosította a saját részére.
A kezdeteknél maradva: az MMA kétszer született meg. Először 1992. január 22-én, amikor huszonkét művész társadalmi szervezetet alapított a magyar művészeti élet értékeinek megbecsüléséért; elnöküknek Makovecz Imrét választották, aki 2011. szeptember 27-én bekövetkezett haláláig megőrizte posztját. Másodszor pedig 2011. november 5-én, amikor a Magyarság Háza Corvin-termében megalakult az MMA mint autonóm köztestület (és mint ilyen került bele Magyarország 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényébe). Azzal, hogy a kormány egyszerű egyesületből közfeladatot ellátó szervezetté avatta az akadémiát, egyértelműen ki is jelölte a feladatait. Mivel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) társult szervezeteként már működött egy művészeti akadémia Magyarországon – a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) –, az MMA felértékelése azt jelentette, a kormány a független szakmaiság helyett a párthűségre helyezi a hangsúlyt.
Ez a második születés azonban, mint később kiderült, nem volt problémamentes. Az Alkotmánybíróság egy 2014-es határozatában rámutatott: az, hogy a megalakuláskor csak egy adott civil szervezet tagjai válhattak az MMA rendes tagjává, és a későbbi tagfelvételről is ők döntenek, nem áll összhangban „a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralitás követelményével, és ezáltal nem minden tekintetben felelt meg az alaptörvény X. cikk (1) és (3) bekezdésében foglaltaknak”. Az MMA így azzal büszkélkedhet, hogy nem csupán belekerült, de születésével rögtön meg is kérdőjelezte az alaptörvényt. A kész jogi helyzetet azonban – érvelt az Alkotmánybíróság – már nem lehet megsemmisíteni.
Ami a művészet szabadságát veszélyeztető döntés után következett, unásig ismert. A Fekete György vezette köztestület évi százmilliós állami támogatása egy év alatt másfél milliárdra ugrott, hogy 2017-re meghaladja a tízmilliárd forintot. Az akadémiai tagok életjáradéka a havi 150 ezer forintról öt év alatt csaknem a duplájára emelkedett, 2022-re pedig a kormány döntése értelmében eléri majd az MTA tagjainak havi juttatását, vagyis a 455 ezer forintot. Mindezek mellé az MMA megkapta az államtól a Pesti Vigadót, a Műcsarnokot, a Budakeszi úti Hild-villát, az egykori MÚOSZ-székházat (a mögötte lévő telken álló lakóházzal), a szintén a Budakeszi úton álló Ybl-villát és a Városligeti fasorban található egykori BM-kórházat.
Amikor a terjeszkedés mértékét a szellemi tőke már nem legitimálhatta, Fekete Györgyöt kívülről és belülről is heves támadások érték. A külsővel – amilyen például Gulyás Márton többszöri próbálkozása volt a közgyűlések megzavarására vagy a Szabad Művészek csoportjának tüntetése a „kirekesztő” akadémia ellen – az elnök könnyen elbánt, nem vett róla tudomást, vagy mint később Schilling Árpád kritikájára válaszul, csupán annyit mondott, a rendezőnek gyógyíttatnia kellene magát. A belső ellenzék azonban kis híján elmozdította a helyéről Feketét, ám az elnök 2013 elején egy maratoni vitán meggyőzte az elnökséget arról, hogy az akadémiát érő támadások a távozásával sem enyhülnének, így megőrizte székét, amely a továbbiakban megingathatatlannak bizonyult. Mert ugyan Fekete megítélése sem a köztestületben, sem a Fideszben nem volt egyértelmű, Orbán Viktor miniszterelnökkel való jó kapcsolata megóvta minden bajtól.
Tavaly ősszel azonban lejárt a mandátuma, így októberben új elnököt választott a köztestület. A két legnagyobb esélyesnek Marton Éva opera-énekesnő és Jankovics Marcell rendező látszott. Utóbbi szereplése azért volt felettébb izgalmas, hiszen alelnökként többször fogalmazott meg kritikát az MMA működése és a kormány kultúrpolitikája kapcsán. A különvélemények azonban a finisben, úgy tűnik, visszaütöttek; Jankovics az utolsó pillanatban visszalépett a jelöléstől, a helyére Rátóti Zoltán színművész került, ám a közgyűlés nagy meglepetésre Vashegyi György karmestert választotta elnöknek.
A leköszönő Fekete György 2017 októberében átvehette a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, Orbán Viktor indoklása szerint azért, mert felépítette „Magyarország legjelentősebb kulturális intézményét”.
2015 novemberében Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter benyújtotta a „lex Feketét”, vagyis a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átalakítására vonatkozó javaslatot. Az Országgyűlés által elfogadott törvénnyel a szimbolikus térfoglalás után az MMA gyakorlati szempontból is kitöltötte a magyar kultúra egészét, hiszen a döntéssel átvette az irányítást a kulturális finanszírozás fölött. A törvény értelmében az évi nagyjából tízmilliárd forint felett rendelkező NKA kollégiumainak és bizottságainak harmadát MMA-tagok adják (harmadát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és csak harmadát a szakmai szervezetek), s az NKA (gyakorlati irányításért felelős) alelnökét is csak az MMA elnökének a beleegyezésével lehet megválasztani. Hoppál Péter kulturális államtitkár nem sokkal később egy háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott, jó kompromisszum volt. Nem tette hozzá, de tudható volt, hogy Fekete György szívesen lenyelte volna egészben az NKA-t, hogy kizárólag az MMA döntsön a kulturális támogatásokról, ezt azonban (egyelőre) sikerült megakadályozni.
Az előzmények ismeretében Vashegyi Györgyre kemény munka vár, ha valóban távolítani kívánja a kultúrát a politikától. A megválasztása óta eltelt időszak eddig mindenesetre őt igazolja. Az akadémia reprezentációját az eltelt hónapokban nem a Kulturkampfot emlegető vagy önmaga és a testület jelentőségét hangsúlyozó elnöki kijelentések, hanem a szakmai munka határozza meg. A Műcsarnok kiállításaitól a művészeti albumokon és egyéb kiadványokon át a konferenciákig, valamint az akadémia által alapított és átadott díjakig mintha minden egy halkabban tevékenykedő, a kultúra szereplőire és a közönségre figyelő köztestület képét vetítené elénk.
Nem szabad elfelejtenünk ugyanakkor, hogy Fekete György tiszteletbeli elnökként továbbra is az MMA tagja, és azt sem, hogy a közgyűlés nagy többségének támogatásával megválasztott Vashegyi mögött ott áll a szervezet szürke eminenciása, Kucsera Tamás Gergely főtitkár, aki Fekete árnyékában a magyar kultúra egyik legfontosabb tényezőjévé vált, és erről a szerepéről vélhetőleg az új elnök miatt sem szívesen mond le. A tiszteletbeli elnök és a főtitkár személye a kontinuitás záloga, amely a reprezentáció mögött meghúzódó munkát is meghatározza, így a konszolidációt nehezen választhatjuk el a területfoglalás időszakától.
Az akadémia lényege elvben a tagság, hiszen a személyi összetétel legitimálja a köztestület munkáját. Emlékezetes, hogy 2012–13-ban többen otthagyták az MMA-t többek között Fekete György konfliktusos személye miatt, kilépett mások mellett Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, Fehér László képzőművész, Novák Ferenc koreográfus, Ekler Dezső építész, Korniss Péter fotográfus, Cserhalmi György színművész, Rost Andrea operaénekes és Bukta Imre képzőművész (utóbbi kettő azóta visszatért az MMA-hoz). Ez azonban már a múlt, manapság az irány egyértelműen fordított, a művészek befelé igyekeznek, e tekintetben tehát mindenképpen indokolt konszolidációról beszélnünk.
Az MMA tagságának megítéléséhez azonban elengedhetetlen, hogy újra szóba hozzuk az MTA társult szervezeteként működő SZIMA-t, amely az MMA sokmilliárdos költségvetésével szemben alig húszmillió forintos éves állami támogatással működik. A Maurer Dóra elnöksége mellett Ferencz Győző ügyvezető elnök irányította szervezet alapszabálya nem tiltja ugyan a kettős tagságot, mégis kevés akadémikus lépett be a párhuzamosan működő MMA-ba is. Fekete György egy múlt évi interjújában hangsúlyozta, az akadémia még csupán csecsemőkorú, de tíz-tizenöt éven belül „a magyar alkotó- és előadó-művészet szíve-lelke” lehet. Hogy a jóslat valósággá váljon, a köztestületnek le kellene fednie a magyar művészet jelentős részét, ehhez azonban olyan (SZIMA-tag) alkotók integrációjára lenne szükség, mint (mások mellett) Bodor Ádám, Krasznahorkai László, Nádas Péter, Takács Zsuzsa, Kurtág György, Enyedi Ildikó, Tarr Béla és Vojnich Erzsébet.
A fiatal alkotók befogadásáról nem is beszélve, hiszen az MMA akadémikusainak listáját átböngészve néhány kivételtől eltekintve – mint például Iancu Laura költő vagy Baráti Kristóf hegedűművész – alig találunk negyven éven aluli művészeket. Amíg – némi túlzással – a fiatal alkotók az MMA-tól való távolságtartást művészi filozófiájuk részeként exponálják – ahogy ezt láttuk például a Nemzeti Szalonnal szemben létrehozott Off Biennále Budapest elnevezésű rendezvény esetében is –, addig az akadémia nehezen válhat a magyar művészet szívévé-lelkévé, és fenntartásokkal kell kezelnünk az új elnök által szorgalmazott együttműködés fogalmát is.
