Bár még csak három éve zárt be a Szépművészeti Múzeum, mégis, az emlékeinkben történelmi távlatnak tűnhet, amikor egy-egy nagy kiállítás előtt sorba kellett állni a neoreneszánsz-neoklasszicista palota előtt. E régi hagyományt március 15-én újra feleleveníthettük annak alkalmából, hogy április 2-ig ingyen látogatható a múzeum Román Csarnoka, amely 1945 óta volt elzárva a nyilvánosság elől: délelőtt tíz körül már legalább háromszázan várakoztak a bebocsátásra, miközben a tömeg folyamatosan érkezett. Hó nem volt, csak néha eső, de ácsorogni nem sokat kellett, épp csak annyi időt, hogy felfedezhessük a főbejárat melletti új liftet a mozgáskorlátozottak részére. Bebocsátáskor innen az első utunk nem is a Román Csarnokba vezetett, hanem a mélyföldszintre, hogy beigazolódjon a gyanúnk: a Szépművészeti tízmilliárdos rekonstrukciója – amely mintegy 14 ezer négyzetmétert, a Schickedanz-palota negyven százalékát érintette – csaknem befejeződött, és odalent is nagyszerű, új kiállítóterek fogják majd szolgálni a művészetet. A világító neonbetűk tanúsága szerint lesz bisztró is, már csak a berendezésre vár.
A Román Csarnokról a Szépművészeti első igazgatója, Kammerer Ernő 1906-ban, a múzeum megnyitásakor egy fél mondat erejéig mint „nagy födött udvarról” emlékezett meg a Művészet című folyóiratban – pedig a múzeum legdíszesebb terme. Bizonyos szempontból mégis a pénztelenség szimbóluma: mivel már száz évvel ezelőtt is gondot jelentett a gyűjtemény gyarapítása, a középkori és reneszánsz szobrászművészet bemutatását részben mesteri – annak idején nagyon népszerű − gipszmásolatokkal kívánták itt megoldani: a háromhajós román stílusú bazilikát idéző térbe került például Nicola Pisano sienai szószékének, Donatello Gattamelata zsoldosvezért ábrázoló, padovai lovas szobrának vagy Claus Sluter dijoni Mózes-kútjának a másolata is. Budapest ostromakor légnyomás miatt a csarnok tetőszerkezete súlyosan megsérült, a felülvilágító ablakok betörtek, s bár Gattamelatáról csak a havat kellett lesöpörni, a gipszszobrok nagy része összetört. A múzeumot azóta inkább csak toldozgatták-foldozgatták, s bár a Román Csarnokot szinte minden átalakítási terv valamiképpen átépítette volna, erre szerencsére sosem volt pénz. A múzeum ráadásul állandó raktározási gondokkal küzdött: egy háromemeletes polcrendszer és számos itt elhelyezett műtárgy gondoskodott arról, hogy 2015-ig senki se piszkálhassa a csarnok kopottan is szép falképeit, a freibergi Szűz Mária-dóm Aranykapujának, valamint a gyulafehérvári székesegyház kapujának a gipszmásolatát.
Ez volt részben a szerencséje annak a hetven restaurátornak is, aki 2016 decemberétől 2017 júniusáig a Román Csarnok helyreállításán dolgozott: nem előzte meg a munkájukat szakszerűtlen beavatkozás. A konzerválás elmaradása és a sokszoros beázások ugyanakkor nehezítették is a feladatukat: a falfestés olyan mértékben öregedett, mintha a templomtér valóban a középkorban épült volna. Végül mintegy 2500 négyzetméter falfelületet kellett megújítaniuk, ehhez 1500 liter konzerválóanyagot, csaknem 100 kilogramm különböző színű pigmentet, valamint 5500 arany metállapot, azaz 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. A gőzfűtés „vulkánveszélye” is már a múlté. Az „ilyen volt-ilyen lett” fotók, kisfilmek mind a Szépművészeti Márványcsarnokában, mind a Román Csarnokban megfogják a látogatót, sajnos azonban megfelelő információs táblák és idegenvezetés híján – vagy a kiváló katalógus nélkül – magára van hagyva a térben, és feltehetően nem áll össze benne a kép a Román Csarnok igencsak átgondolt ikonográfiai programjáról. Persze Jézust, a Jó Pásztort, a Magyarok Nagyasszonyát, Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Erzsébetet, Szent Margitot és Könyves Kálmánt még könnyű felismerni − az egyik királyalaknál maguk a művészettörténészek is bizonytalanok abban, hogy Szent Imrét vagy IV. Bélát ábrázolja-e −, ám az magyarázatra szorulna, mit keres közöttük Magyarország első prímása, Szécsi Dénes püspök vagy Ozorai Pipo országbáró. (Utóbbi ábrázolása ráadásul Andrea del Castagno híres firenzei, a Villa Carducciban látható képének szellemes változata: itt már nem fogja a baljával kardjának pengéjét, leereszti a fegyverét.) Külön figyelemfelkeltés híján csak a szerencsén múlik, megtaláljuk-e például az egyik oszlopfőn Hunort és Magort, felismerjük-e a freibergi kapun Sába királynőjét, ahhoz pedig jó latinosnak kell lenni, hogy megértsük, mely feliratok hirdetik Isten dicsőségét, és melyek a loretói litániából vett részletek.
