Velük indult a Magyar Nemzet

A füredi halálkanyarban ért tragikus véget alapító főszerkesztőnk, Pethő Sándor élete.

Pethő Tibor
2018. 04. 11. 9:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt férfi a Magyar Nemzet hőskorából: Parragi György, Lendvai István (Nomád), Pethő Sándor főszerkesztő, Hegedűs Gyula felelős szerkesztő és Katona Jenő. Parragi a Magyar Nemzet vezető publicistája volt a háború után is (egy ideig felelős, illetve főszerkesztő), akit a rendszer kegyetlenül megtört. Korai halálához ez is hozzájárult. Lendvai Istvánt a nyilasok ölték meg 1945 elején, Hegedűs Gyula 1949-ig szerkesztette Pethő Sándor útját követve a Magyar Nemzetet. A baloldali kisgazdapárti Katona Jenő a háború után más lapoknál dolgozott.

Lent a Magyar Nemzet első számának címlapja az alapító főszerkesztő vezércikkével. Mellette Pethő Sándor utolsó fényképét láthatjuk 1940 augusztusából. A balatonfüredi sétányon készült. A kormányzat nyomására alig egy hónappal korábban le kellett mondania a Magyar Nemzet főszerkesztői tisztéről. Távozása után a füredi szanatóriumba vonult vissza gyógykezelésre. Augusztus 25-én, napra pontosan a lapalapítás második évfordulóján meglátogatta a Magyar Nemzet néhány újságírója. Taxival indultak a vasútállomásról a Balaton-partra, amikor egy, az országúton száguldó Alfa Romeo a füredi halálkanyarnál belecsapódott az öreg kocsiba. Pethő Sándor a helyszínen életét vesztette. Fia, a Magyar Nemzet későbbi főszerkesztője, Pethő Tibor tüzérként alakulatával a magyar–román határon állomásozott. A másnapi újságból értesült édesapja haláláról.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.