Cinkosok a törvényhozásban?

Enrique Peña Nieto volt mexikói elnök legalább százmillió dollárnyi kenőpénzt fogadott el Joaquín El Chapo Guzmántól, a világ jelenlegi legnagyobb drogbárójától.

Bódy Géza
2019. 02. 13. 18:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Enrique Peña Nieto volt mexikói elnök legalább százmillió dollárnyi kenőpénzt fogadott el Joaquín El Chapo Guzmántól, a világ jelenlegi legnagyobb drogbárójától. Erről egy tanú – aki egykor maga is befolyásos bűnöző volt – beszélt a napokban a Köpcösnek becézett bűnöző ügyé­ben tartott New York-i tárgyaláson. A BBC tudósítása szerint a volt politikus 2012 októberé­ben még 250 millió dollár kenőpénzt követelt Chapótól, végül azonban kevesebben egyeztek meg.

A titkot felfedő férfi, Alex Cifuentes éveken át közeli „munkatársa” volt El Chapónak. Elmondta azt is, hogy a megvesztegetésről ő értesítette a mexikói hatóságokat 2016-ban. Egyébként Cifuentes is ismert drogbárónak számított, magát pedig El Chapo jobbkezének nevezte, sőt éveken át bujkáltak együtt. Őt 2013-ban fogták el, majd kiadták az Egyesült Államoknak. Bűnösnek vallotta magát, és egyezséget kötött az ügyészséggel. A 2012 és 2018 között hatalmon lévő Nieto – akinek korrumpálhatósága nyílt titok – mindent tagad továbbra is.

A 61 éves Köpcös ellen tizenhét pontban emeltek vádat, egyebek között bűnszervezet vezetése és kábítószer-kereskedelem miatt. A tárgyalások tavaly október óta tartanak, de a keresztapa a vádak közül semmit sem ismer el: a beszámolók azt állítják, hogy mind az amerikai, mind a mexikói törvényhozásban ülnek emberei. Így semmit sem ér, hogy nemcsak a főbírót és a többi dolgozót, de még az esküdteket is fegyveres szövetségi rendőrbírók kíséretében viszik a tárgyalásra és vissza, sőt minden lépésüket hatósági civil nyomozók hada követi.

A Köpcös tucatnyi ügyvédet fogadott, akik tisztára moshatják, jóllehet 1989 és 2014 között 155 tonna kokaint csempészett az Egyesült Államokba, és több ezer ember haláláért felelős. Manhattanben raboskodik 2017 eleje óta. Magánzárkája előtt fegyveres őrök állnak sorfalat. A szigorra szükség is van, miután Mexikóban kétszer is – 2001-ben és 2015-ben – megszökött. Másodjára ráadásul másfél kilométeres alagúton keresztül jutott ki az ország legszigorúbban őrzött börtönéből, az Altiplanóból.

Eltűnésének pillanatait térfigyelő kamera rögzítette, a felvétel az internetre is felkerült. A Köpcös bandája a börtön alá 170 centiméter magas, 80 centiméter széles, világítással és szellőzőrendszerrel ellátott alagutat fúrt, amelynek bejárata a zuhanyzóból nyílt. A felvételen sín és egy motoros kocsi is látszik, amellyel a kiásott földet és végül a bandavezért szállították el a járatból. Nyilvánvaló, hogy lefizették az őröket és a helyi rendőrfőnököt is, aki csak később kezdte kerestetni a rabot.

El Chapo hét hónapig volt szökésben, majd akciófilmbe illő lövöldözést követően fogták el mexikói tengerészgyalogosok Kaliforniában. Amennyiben a bíróság a tizenhét vádpont közül csak egyben is bűnösnek találja, életfogytiglani börtönbüntetést szabhat ki rá. Halálbüntetés viszont nem fenyegeti, mert Mexikó csak ezzel a feltétellel adta ki a hírhedt bűnözőt az Egyesült Államoknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.