Nagy borok a semmiből (2.)

Tarjánba gyakran járt Rezeda Kázmér, az okok mind kapcsolatban álltak barátokkal, eledelekkel, italokkal, olykor vadászatokkal. Tarjánban volt az Öreg Favágó Kocsmája – kitűnő sváb konyhával.

Meg is kérdezte Ernőtől.

– Azért, mert katalán – válaszolta Ernő nagyjából úgy, mintha a tepertős pogácsa hollétéről rántotta volna le a leplet.

– Katalán?

– Az hát. Úgy hívják, hogy Marc de Santa Maria Gomez.

És ez is úgy hangzott Ernőtől, mint a Kovács János. Talán látszódhatott Rezeda Kázmér arcán a megdöbbenés, ugyanis az egyik szomszédja odasúgta:

– Van itt a faluban valami műanyag-feldolgozó spanyol üzem. Amikor azt beindították, a Gomezt küldték ide igazgatónak Barcelonából. Beleszeretett egy tarjáni lányba, elvette, és esze ágában sincs hazamenni. Itt telepedtek le. S akkor már ő lett a társaság elnöke. Jó gyerek…

No, hát akkor végre helyükre kerültek a dolgok, de arra sajnos nem jutott idő, hogy Rezeda Kázmér hosszabban elmerüljön a tarjáni katalán elnökségének mögöttes filozófiájában, ugyanis megkínálták pálinkával.

Kért Rezeda Kázmér, birset. És akkor megtörtént a második csoda. Olyan, de olyan pálinkát kapott Rezeda Kázmér a poharába, hogy kicsordult a könnye. Fülöp Tamás pálinkája volt az. Amelyből aztán még többfélét meg kellett kóstolni, ugyanis tizenkétféle pálinkát palackoz Fülöp Tamás. Megérdemli, hogy felsoroljuk mindet: Irsai Olivér szőlőpálinka, tokaji sárga muskotály szőlőpálinka, korminszőlő-pálinka, paphegyi őszibarack-pálinka, vilmoskörte-pálinka, paphegyi kajszibarack-pálinka, fertődi zamatos málnapálinka, paphegyi lepoticaszilva-pálinka, szabolcsi gálaalma-pálinka, Cydora Robusta birspálinka, cigánymeggypálinka, izabellaszőlő-pálinka.

E tiszteletet parancsoló sorból a paphegyi kajszi aranyérmet nyert az Onga–Lillafüred-mustrán, míg az őszibarack ugyanott ezüstöt, s az ilyesmire méltán lehet büszke a gazda. Rezeda Kázmérnak ízlett is mindkettő, de ő a málnáért és a birsét rajongott elsősorban.

– Negyvenkét fokosra készítem – dünnyögte a gazda, és Rezeda Kázmér megemelintette nem létező kalapját, s persze eszébe ötlött mindjárt az is, hogyha ugyanez a beszélgetés Erdélyben zajlana, akkor a 42 fok emlegetése után ez lenne a folytatás: nem a lázadra voltam kíváncsi, kicsike barátom, hanem a pálinkádra!

De szerencsére most Tarjánban vagyunk, és ez így jó. Ezt meg is beszélték Fülöp gazdával, mialatt a katalán elnök lassan a beszámoló végére ért, s ha már szóba került Erdély, akkor Rezeda Kázmér még megkérdezte Fülöp gazdát, tudja-e, miért nem jó medvével beszélgetni. „Hát azért, mert gyakran félbeszakít” – hangzott a válasz, és a katalán elnök rosszallóan vetett feléjük egy pillantást, mert még volt néhány gondolata.

És akkor felmerült, hogy le kellene kísérni a pálinkát valamiféle borral.

Rezeda Kázmérral szemközt ült egy gazda, akkor még ismeretlen, de jóarcú ember, s az ő borából csurrant Rezeda Kázmér poharába. Beleillatolt Rezeda Kázmér a poharába, és érezte, itt most megint csoda van készülőben. És egy olyan, de olyan Muscat Ottonel töltötte el zamatával egész valóját, hogy percekre megszűnt minden egyéb, a katalán elnök kedves, akcentusos beszéde éppúgy, mint a tarjáni szőlőhegy januári ridegsége, és napfényes Itáliává vagy – legyünk stílusosak

– Katalóniává változott a világ. Hoffmann Nándor gazda borát itta Rezeda Kázmér, s az is kiderült, hogy Hoffmann uram úgy harmincféle borral foglalatoskodik, közöttük olyan kényes kisasszonyokkal, mint a cserszegi, a cabernet sauvignon, s olyan rátarti uracskákkal, mint a zweigelt vagy a merlot.

Egy kicsivel kényelmesebben ült attól fogva Rezeda Kázmér, s leheletnyi mosollyal jelezte Ernőnek, kicsit később fognak továbbindulni a Favágóba. Mert amikor nagy borok tűnnek elő a semmiből, férfiembernek dolga van. S e dolog elől nem lehet elfutni.

– Maradunk, Kázmér?

– Maradunk, Ernő.

És maradtak.