A böjt

Böjtnél legfontosabb a változatosság – gondolta Rezeda Kázmér húsvét végén, sonka után. – Legfontosabb, hogy miképpen jutunk el a sonkáig – gondolta még, és komolyan gondolta.

2019. 04. 28. 9:45

Aztán ott vannak böjtre még a saláták. Rezeda Kázmér nagy salátakészítő volt, és azt az iskolát követte, hogy salátának szinte minden megfelel. Például a saláta. Ahhoz pedig kétféle módon lehet és illik viszonyulni, úgy is mint Nagymama-mód és modern mód. Esetünkben a modern is finom. Szóval készíthetünk a salátához Nagymama-féle öntetet, vagyis ecetes-cukros-sós levet, vagy balzsamecetes olívásat, olaszosat, mediterránt.

Az ecetes-cukros-sós változat a tojásos galuskát kívánja.

A tojásos galuska egészen pompás étel, a nyarak és a böjtök koronázatlan királya, tudni kell, hogy a galuskatészta megköveteli a szódavizet, éppúgy, mint a palacsintatészta, mert attól lesz könnyű és habos, no meg attól, hogy hólyagosra, simára kell keverni. És illik bőven tojásolni. Ezt az ételt forrón kell asztalra tenni, és hozzája kell kínálni az ecetes-cukros-sós lével bőven meglocsolt salátát. Salátánál pedig mindig feldereng a gyerekkor, mert a salátával is úgy volt a dolog, mint a csirkével, vagyis hát a Nagymama mindig a nagy, fonnyadozó szélű, haragoszöld külső leveleket szerette, a gyerekek pedig a belső, sárga, zsenge leveleket, mint a csirkének mellét, combját, levesben máját, zúzáját, szívét, a nagymama pedig csak a lábát és a püspökfalatját. Ezek amolyan örök dolgok, bár Rezeda Kázmér gyerekei már kirepültek, így a sárga levelekből is bátran csemegézhetett kedvére.

Na most böjt idején ott van még a körözött. Körözöttet Rezeda Kázmér kizárólag tehéntúróból tudott elképzelni, a juhtúrót óvatosan kezelte, annyira óvatosan, hogy csakis a sztrapacskát ette meg mint juhtúrós ételt. De a tehéntúróból készült körözött a gyengéje volt őneki, pirospaprikával, borssal, enyhén sózva és fölöttébb gazdagon köménymagozva. A köménymag a legfontosabb fűszerszámok egyike. Köménymag nélkül nincsen kelkáposzta-főzelék, köménymagos leves, és nincsen köménymagos sós stangli sem, ami pedig annyira, de annyira finom tud lenni, mint beduinnak a töltött tevepúp, bár ebben a hasonlatban azért nem volt teljesen biztos Rezeda Kázmér.

Abban viszont igen, hogy böjt idején remek tud lenni a friss, meleg stangli. Csakúgy mint a tonhalas tagliatelle, a sajttal fedett, sütőben fűtőzött cukkini, a sült krumpli tojással, a vajon párolt zöldborsó, a krumplifőzelék tükörtojással, a friss tócsni (gazdagon sózva, borsozva), a tökfőzelék Konczolffy Jonatán módra, a hamisgulyás, az ecetes babsaláta lila hagymával, mindenféle palacsinták sóssal, édessel töltve, spenótok, sóskák, párolmányok, főzemények, sütemények, gőzölmények, pürék, paszták, szószok (legszebb a kapor), ott a vajjal, kicsi mustárral kikevert klasszikus orosz sprotni, s mindezek mellé szörpök, háziak, bodzából, kokojszából, édességnek mézes-tejfeles túró mazsolával, aztán vége a böjtnek, és marad a sonka, szóval teljesen beszűkül a világ.

És neki kell látni kitalálni a nem böjtös ezerarcúságot.

– Megbirkózunk ezzel is – gondolta Rezeda Kázmér, és kinyitott egy palack Irsai Olivért, a Skrabski Pincéből, Balatonfüred–Csopak borvidékéről, mert most fedezte fel a Skrabski pincészetet, a veszprémi könyvesék mutatták meg neki az onnan való Irsait, és annyira tiszta, egyszerű, jó, tisztességes bor volt az, hogy Rezeda Kázmér alig-alig tudta eldönteni, miféle tiszta, egyszerű, jó és tisztességes ételt készítsen melléje. Úgyhogy összeütött egy tojásrántottát, erdőben szedett, friss kucsmagombával, medvehagymával, rozmaringos bagettet harapott mellé, és rádöbbent, hogy a feltámadás is megvan hús nélkül. Csak lélek kell hozzá. Meg hit. Minden mást megad az ég.