Encs közelében középső bronzkori, az úgynevezett Füzesabony-kultúra temetőjét találták meg, amely az ország legnagyobb ehhez a kultúrához tartozó temetkezési helye. Eddig 1200 sírt tártak fel a Salisbury Kft. szakemberei, de azt feltételezik, hogy körülbelül 800 ember maradványai bukkannak majd elő. A hatalmas temetőben a férfiakat fejjel nyugat felé, a nőket kelet felé temették el.
A túlvilági hit miatt helyeztek a halott mellé kerámiaedényekben ételt-italt.
– Régészetre specializálódott magánvállalkozásként 2002 óta dolgozunk, 2010-től piacvezetők vagyunk – mondja Hoffmann József, a cég tulajdonosa, aki az ELTE-n szerzett régészdiplomát.
– Mi szükség van ezen a területen vállalkozókra?
– Itthon a múzeumok területi elven működnek, a hazánkban található 19 megyei múzeum hatásköre a megyehatárnál véget ér. Az intézmények alkalmaznak régészeket, restaurátorokat, de ha nagyobb beruházás kezdődik, például épül száz kilométer autópálya, amelynek nyomvonalát rövid időn belül fel kell tárni, szükség van további szakemberekre. Vagy átirányítanak a szomszédos megyékből régészeket – ha ott éppen nem épül semmi, de ez kevéssé valószínű –, vagy kellően felkészült magáncégeket bíznak meg a feladattal. Mi követjük a beruházásokat. Elsősorban Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgozunk.
Az elmúlt időszakban évente két-hárommilliárd forintos piacon osztoztak a magánrégészetre specializálódott hazai vállalkozások. Ezek a cégek fél évtizede Régészeti Magánvállalkozások Országos Szövetsége néven érdekvédelmi szervezetet alapítottak. A 12 vállalkozást képviselő, Hoffmann József elnöksége alatt működő csoportból csupán négy végez klasszikus feltáró munkát – külföldön egyedül a Salisbury Kft. dolgozik –, a többiek restaurálásra, illetve geofizikai mérésekre szakosodtak.
Gallina Zsolt, a kecskeméti Ásatárs Kft. vezetője nem titkolja, hogy a megyei múzeumokban dolgozó kollégákkal vegyes a viszonyuk a cégeknek.
– Számos példa van nagyon jó szakmai kapcsolatra, de sajnos kölcsönös visszásságokra is. Emiatt néha vetélytársnak látjuk egymást, pedig szükség van mindenkire, mert sok az izgalmas feladat. Ugyanakkor a magyar régészetben alig volt egészséges verseny, pedig nagyon kellett volna.