
Fotó: Reuters
A bayreuthi előadást ért negatív kritikákra – a német médiát mellőzve – orosz lapnak nyilatkozott. „Csak a zeneszerzőnek tartozom felelősséggel, és nem annak, aki az újságba firkál valamit. Solti György harminc évvel ezelőtt azt tanácsolta nekem: soha ne olvass el semmit magadról, se jót, se rosszat. Akkor még nagyon fiatal voltam, ő viszont a század egyik legnagyobb karmestere. Megfogadtam a tanácsát.”
Gergijev fedezte fel egyébként a másik közönségcsalogató orosz csillagot, Anna Nyetrebkót is, kinek hangjában végül mégsem gyönyörködhet a Festspielhaus népes és érzékeny fülű közönsége. Az orosz díva, aki a Wagner-fesztiválon augusztus 14-én és 18-án debütált volna Elzaként, egészségi okokra hivatkozva mondta le fellépéseit. Ahhoz, hogy kilábaljon a megfázásból, amelyet Nyetrebko szerint egy légkondicionáló okozhatott, három hét pihenőre ítélték az orvosok. Megjegyzendő, ha a nyári szezont Bayreuthban kezdte volna Nyetrebko, ez semmiképpen sem fordulhatott volna vele elő, a Festspielhaus ugyanis nyaranta – a Wagner eredeti elképzeléseinek megfelelően hagyott épületben – klimatizált nézőtér hiányában inkább hasonlatos egy elegáns szaunához, mint korszerű fesztiválszínházhoz, s tegyük gyorsan hozzá, a fapadosra sikerült, négy-öt órás előadások végigülésére szánt székekért akár 200 eurónál többet is hajlandó fizetni a nagyérdemű. Az orosz operadíva helyett Annette Dasch ugrik be. Nagy nevek ide, világsztárok oda, aki kételkedne Wolfgang Wagner szavaiban, a fesztivál végére mindig bizonyosságot nyer: még mindig Richard Wagnernek hívják az egyetlen igazi világsztárt a 143 éves fesztivál történetében.
Rugaszkodjunk el a nagy nevektől és a legtöbb látogatót lázban tartó szereposztásoktól, érdemes szót ejteni az idei fesztivál új produkciójáról is. Richard Wagner életről alkotott elgondolása rendkívül ellentmondásos. Egyrészt anarchista volt, részt vett az 1848-as forradalomban, ugyanakkor áthatotta a műveinek kanonizálása iránti vágy. Ezt az ellentmondást leginkább a Tannhäuser című operája hordozza. A történet valójában egy olyan művészről szól, aki szembeszáll a társadalmi normákkal, ugyanakkor vágyakozik az otthonra, közösségre és szeretetre.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!