Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit szól a kamarai véleményhez Pócs Alfréd, akinek kijelentései egyre nagyobb vitát váltanak ki. Az ortopéd sebész állítja, hogy mindenkit meghallgatnak, de kiállnak az ellenérvek mellett. Éppen ezért pár hete nemzetközi konferenciát rendeztek a vírusszkeptikusok és oltásellenesek.
– Kiemelni a vírusokból egyet és azt világjárványként kezelni nem normális dolog, hiszen az egyéni ellenálló képességen múlik minden. Azt kell erősíteni. A kamara, illetve az ellenünk fordulók véleménye sántít, ugyanis nem tagadjuk a vírust, hiszen az létezik, a gond az, hogy sokan felületes adatokra hivatkoznak. Mivel a korona az influenzavírushoz tartozik, ugyanúgy kell kezelni, mint az influenzát, tehát összemossák a fogalmakat.
A betegeket kell számolni, és nem a tesztpozitívokat, hiszen a tesztek nem töltik be a funkciójukat. Állítom, hogy nagyon sok álpozitív és álnegatív eredmény születik világszerte, mert nem nyilvánvaló, hogy az, aki tesztpozitív, egyáltalán beteg volna – mondja az ortopéd sebész. Vallja, hogy a „tesztek járványának” időszakát éljük. Ezt a kijelentését azzal indokolja, hogy a 2017/2018-as influenzaszezonban itthon csupán ezernégyszáz darab tesztet végeztek, most pedig félmilliót. – Felelőtlenségnek tartom a sok kórházi ágy fenntartását, de azt is, hogy pár koronavírusos miatt miért hal meg több tízezer, más betegségben szenvedő ember. Nem tudok operálni, nincs hely, illetve kapacitás. A koronavírussal kapcsolatos oltást elutasítjuk, ugyanis állítom, hogy nem másról, mint a genetikába való beavatkozásról van szó. Mire egy oltóanyag forgalomba kerülhet, a tesztelés miatt három-öt év kell, hogy kiderüljön a hatása. Az ellenanyagot előállító cégek az estleges szövődményekért, netán halálért nem felelősek, hiszen az állam vásárolja meg a szérumot tőlük – mondja az orvos, aki szerint azért sem hatékony az oltás, mert azt többször kell egy évben beadni.
Ahogy telik az idő a vírus megjelenése óta, úgy nő a kérdések száma, hiszen alapjaiban változik napról napra az emberek élete. Sok a lemondás, nem cél a pánikkeltés, de tudomásul kell venni, nemcsak a gazdaságban, illetve a politikában, hanem a magánéletben is az újratervezés korszaka kezdődik. Az, hogy milyen lesz az eredmény, miként alakul a jövő, csak rajtunk múlik. És hogy mennyire bagatellizáljuk vagy utasítjuk el a súlyos problémákat.
Alakváltó gyíkemberek
Rengeteg az álhír, a hamis információ és összeesküvés-elmélet, amely egyre több ember halálát okozza világszerte – számol be az American Journal of Tropical Medicine and Hygiene szaklap. Ezt bizonyítja, hogy a Google a járvány kitörése óta több mint kétszázmillió ilyen típusú reklámot távolított el felületeiről. A legvadabb elméletek közé tartozik, hogy a világot földön kívüli, alakváltó gyíkemberek irányítják. Ők a politikai háttérhatalmak vezetőinek eljuttatott parancsokkal utasítanak, hogy mit kell és mit nem szabad tenniük. A konteók közül nem hiányozhat az sem, amely Bill Gatest teszi felelőssé, hogy megalkották azt a járványt, amelynek segítségével átrendezhetik a világ gyógyszeriparát, a pénz- és gazdaságpolitikát. Érdekesség, hogy az amerikaiak 28 százaléka gondolja azt, hogy Bill Gates arra akarja használni a vakcinát, hogy mikrocsipet ültessenek be az emberekbe.
Az összeesküvések listáján előkelő helyen szerepel, hogy a koronavírust az 5G mobilhálózat terjeszti. Bosszúból tízezrek gyújtogatnak világszerte adótornyokat. Sokat olvasni arról is, ha valaki mégis „koronás” lett, akkor hatásos a léböjt, illetve a fokhagymakúra, netán az ecetes gargarizálás. A leleményes kereskedők azonnal lecsaptak a lehetőségre, immunerősítő csodaporokat, tablettákat, túlélőkészleteket forgalmaznak csakúgy, mint ahogy fellendült a bunkerépítési, illetve a jócskán túlárazott maszkok és a kézfertőtlenítő biznisze is.
A „jó tanácsok” nem maradnak következmények nélkül: egy nemrég megjelent amerikai tanulmány szerint a sarlatán ötletek miatt csupán az Egyesült Államokban áprilisig 5876 esetben kerültek kórházba, ebből nyolcszázan meghaltak, hatvanan pedig megvakultak, mert metilalkoholt ittak védekezésként. Ám addig nincs miről beszélni, míg a brit Center for Countering Digital Hate júniusi felmérése szerint a Facebook több száz, járvánnyal kapcsolatos posztot hagyott érintetlenül, figyelmeztető jelzés nélkül, hiába jelentették az átveréseket a felhasználók.
Oltásellenesek
A védőoltásokkal kapcsolatos kételkedés évszázadok óta jelen van. Pedig a különböző vakcinák az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évente mintegy 2,5 millió halálesetet akadályoznak meg világszerte, illetve csökkentik a betegségekkel kapcsolatos kezelések költségeit. Amennyiben ezek nem lennének, még mindig százezrek életét nyomorítaná meg a gyermekbénulás, további százezrek életét követelné a fekete himlő vagy a kanyaró. Ennek ellenére rengeteg szülő elutasítja, hogy gyermekét beoltsák különféle fertőzések ellen. Csakhogy amíg ők ezt személyes döntésükként kezelik, a lehetséges következmények sokkal több embert érinthetnek. Nem véletlen, hogy a WHO tavaly kiadott jelentésében a tíz legfenyegetőbb egészségügyi veszélyforrás közé sorolta az oltásellenességet.
Az egyik legnagyobb lavinát egy brit orvos, Andrew Wakefield indította el 1998-ban, aki szerint a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni kombinált vakcina az autizmus és gyomor-bélrendszeri zavarok kialakulásához vezet. Öt évvel később 79 százalékra esett vissza a korábbi kilencvenről az oltási hajlandóság, nem sokkal később pedig többen is meghaltak a vakcina hiánya miatt. A férfit végül eltiltották hivatása gyakorlásától.
Amennyiben az oltásellenesség tovább fokozódik, az mindenkire komoly veszély, nem csak a koronavírus terjedése miatt. Itthon a kanyaró elleni oltás bevezetése után – kivéve egy nagyobb fellángolást – szinte megszűnt a betegség. Az átoltottság hazánkban 99,6-99,9 százalékos, míg Európában a kanyarós betegek 87 százaléka nem kapott védőoltást a betegség ellen, „hála” Wakefield összeesküvés-elméletének.
Az idén került pont annak az oltásellenes ügynek a végére, amely hazánkban az egyik legnagyobb hírverést kapta. Hét év huzavona után gondatlanságból elkövetett emberölés miatt végül másfél év, illetve egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott februárban L. Csaba és felesége. A szülők hathetes gyermeke 2013-ban agyvérzést kapott, mert nem kapta meg a kötelező K-vitamin-oltást, és pár nappal később a kórházban meghalt. A vakcinát rögtön a születés után, majd egyhetesen, végül egy hónapos korban kell beadni – a szülők ehhez nem járultak hozzá, mert azt tartották, hogy a K-vitamin az orvostudomány fikciója. Az édesapa az úgynevezett Oltáskritikus Életvédők Szövetsége nevű szervezet egykori vezetője volt, közismert a „lapos Föld”-, illetve a chemtrailnézeteiről is, miszerint repülőgépekről mérgeznek bennünket.