Szabó Rebeka Óvári András Ovádi Péter állatvédelem Fortepan-történetek

A legjobb barát?

„Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség, amely csak a mi segítségünkkel maradhat fenn” – mondta Gerald Durrell. Magyarország és a főváros komolyan veszi az állatvédelem kínzó kérdéseit: Ovádi Péter miniszteri biztossal, Szabó Rebekával, Budapest állatvédelemért felelős főpolgármesteri megbízottjával és Óvári Andrással, a Vigyél Haza Alapítvány alapítójával beszélgettünk a Lugas kerekasztalánál.

2020. 11. 21. 14:24

Az állatvédelem egyúttal embervédelem is, hiszen a lakosság közel hatvan százaléka motivált az állattartásban, és fontos számukra, hogy milyen döntések születnek velük kapcsolatban Fotó: Teknős Miklós

Lugas: Milyen intézkedéseket tartanak a legfontosabbnak?

Ovádi Péter: Elsősorban, ahogy mindig, a széles körű társadalmi párbeszédben hiszünk, és kíváncsiak vagyunk az emberek véleményére. Fontos, hogy a fővárosban is rendben legyen az állatvédelem, a budapesti állatvédők elmondásai alapján viszont úgy tűnik, hogy egy év alatt számos dologban hátra sikerült lépni, noha a Tarlós-érában sok minden történt. Az állatvédelmet pártpolitikától függetlenül kell kezelni, én magam folyamatosan egyeztetek baloldali állatvédő szervezetekkel, és csak azt kérem Rebekától, ne engedjen kiszorítani politikai indíttatásból bizonyos állatvédőket. Csak akkor tudunk országosan közösen eredményt elérni, ha Budapest rendben van. Az Illatos út eddig egy „bezzegtörténet” volt, ezt nem szabad hagyni leépíteni.

Szabó Rebeka: Egyetértek. Az Illatos úton a híresztelésekkel ellentétben ugyanolyan jól vannak a kutyák, mint eddig, hetente körülbelül száz gyógykezelést végeznek, továbbra sincsen helyhiány miatti altatás, és nagyon jó az együttműködés számos civil szervezettel. A Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítványra is nyitottak vagyunk, hogy folytassuk velük a munkát.

Ovádi Péter: Megnyugtatott! Együtt szeretnék működni, és örülök, hogy ugyanazok a céljaink. Budapest az ország központja, nem lesz országos állatvédelem budapesti állatvédelem nélkül.

Szabó Rebeka: És fordítva.

Ovádi Péter: Így van. A nemzeti állatvédelmi program tíz év alatt ért el eredményeket a törvényi szigorítástól a programok beindításáig. A támogatásokat viszont növelni szükséges. Felülvizsgáljuk az ebrendészeti telepeket, országos ivartalanítási programot indítunk el, felhívjuk a figyelmet a felelős állattartásra. Egyeztettem Maruzsa Zoltán államtitkárral, jártam a legnagyobb alapítványoknál, a Rexnél, a Noénál, igyekeztem mindenkivel beszélni, akik eddig szerepet vállaltak az állatvédelemben. Azokat szeretnénk támogatni, akik tényleges munkát végeznek, hiszen ma bárki szervezhet állatvédő egyesületet. A legjobb kóbor állat az, amelyik meg sem születik, tehát a szaporítók elleni fellépést és az ivartalanítási programot hatásosabbá kell tenni. Szükségünk van azokra a precedenshelyzetekre, amelyek elrettentenek egy-egy szaporítót a tevékenysége folytatásától. A felderítésben is felelősségünk van, de a bíróságra is az állatvédelemnek kell majd nyomást gyakorolnia.

Szabó Rebeka: Nagyon jó hallani, hogy ennyi mindennel szeretne foglalkozni Péter, és ezáltal a kormány is az intézkedések mögé áll. Azt hiszem, mindketten úgy látjuk, hogy ma Magyarországon az állatvédelmet gyakorlatilag a civil szervezetek működtetik: ők mentenek, gyógyítanak, adnak örökbe. A fővárosi önkormányzat megbízottjaként jóval kisebb a hatásköröm, hiszen Budapesten is ugyanazoknak a jogszabályoknak kell megfelelni, ahogy az országban mindenhol. Dolgozunk egy budapesti ivartalanítási programon, összehívtunk civil állatvédelmi kerekasztalt. Sajátos témakör a városi kutyázás, hiszen a nagyvárosokban a közterületeket használják a kutyások, az egymás mellett élést pedig segíteni kell, megfelelő futtatókkal, infrastruktúrával, úgy, hogy a zöld területet mindenki békében használhassa. Ha pedig szóba került az Illatos út, az ebtelepnek szerintem az a legnagyobb problémája, hogy rossz helyen van: kicsi, gyártelepek közé ékelődött, és fizikailag nincs hely a kutyák futtatására. Jó lenne, ha el tudnánk költöztetni, ha nem csupán egy ebtelep lenne, hanem egy szemléletformáló központ.

Lugas: Mire lenne az anyagi támogatáson túl szükségük a civil alapítványoknak a hatékony munkához?

Óvári András: A megelőzés a legfontosabb, a legnagyobb segítség egy olyan gyakorlat lenne, amely azt segítené, hogy kevesebb kóbor állat legyen. Dolgozunk például a hagyatékitörvény-módosítás javaslatán, hiszen a kóbor kutyák jelentős része úgy kerül az utcára vagy az Illatos útra, hogy az örökösök első dolga, hogy kidobják, leadják az állatot. A hagyatéki törvény szerint minden emlős tárgy, nem pedig élőlény. Mi úgy gondoljuk, hogy az állat hosszú távú kötelességvállalás. Az elhunyt szeretné, hogy a kedvencéről valaki gondoskodjon, ezért azt javasoljuk, hogy különítsenek el vagyonelemet annak a javára, aki gondoskodik az állatról. Sok ember azért nem tud állatot tartani, mert nem engedheti meg magának. A másik problémaforrás az említett szaporítók jelenléte, ugyanis minden egyes szaporítótól eladott kutya a menhelyre kerülve más kutyáktól veszi el az esélyt. Hatalmas segítség lenne a civil szervezeteknek, ha nem kéne ezekkel a mentésekkel foglalkozniuk.

Ovádi Péter: A prevenció tényleg az egyik legfontosabb dolog. Az ebrendészetnek felül kell vizsgálnia, hogy a telepek mindent megtesznek-e.

Hiszen van olyan ebrendészeti telep, amely nem működtet például Facebook-oldalt, nem regisztrálja a beérkezett állatokat, illetve nem tesz meg mindent, hogy gazdásítsa az állatokat. Addig nem beszélhetünk állatvédelemről, amíg a gyepmesteri telepek nem jól működnek az egész országban. Ehhez persze pénzt kell rendelnünk. Az Illatos út átköltöztetése sem olcsó mulatság, de nagyon örülök annak, ha megvalósul, és annak is, hogy kiemelte az ivartalanítást. Veszprémben több millió forintot szánunk erre évente, a főváros is létrehozhatna egy keretet, amelyre tudnak pályázni az önkormányzatok. A szaporítók ellen pedig szükségesek azok az együttes fellépések, amikor kivonul a hatósági állatorvos, a rendőr, a NAV, és mindenki végzi a dolgát. Elkötelezettek vagyunk a szaporítás felszámolásában. György István államtitkár úrtól a rendőrségig mindenki támogatja az állatvédelem ügyét. Az állatrendőrséggel kapcsolatban a veszprémi gyakorlatot nagyítanám országos példává: ne a rendőrségen belül hozzunk létre egy állatrendőrséget, hanem a civilekkel együtt. Menjenek ki egy-egy állatkínzás gyanújába keveredett személyhez, és közösen intézkedjenek. Ha minden megyében találunk a rendőrséggel együttműködő szervezetet, akkor őket felkészítve ki tudunk alakítani egy állatvédő hálózatot.

Lugas: Évente átlagosan ötszáz esetben indít nyomozást a rendőrség állatkínzás gyanúja miatt, a törvényi szabályozás visszatartó ereje nem érzékelhető még a közfelháborodást okozó esetekben sem, hiszen a bíróságok eddig csak felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. Az állatvédők szerint folyamatosan nő az esetek száma, miközben a lefoglalt állatok elhelyezése megoldatlan. Mi lehet a megoldás?

Ovádi Péter: Magyarországon független bíróság dolgozik, és természetesen a rendőrségnek és az ügyészségnek is megvan az a felelőssége, hogy milyen anyagot állít össze a bíróságnak. Azt gondolom, hogy kellenek a precedensítéletek ahhoz, hogy elrettentsük az állatkínzókat, a bíróság elnökéhez is be fogok jelentkezni ez ügyben. A törvényi keretek nem rosszak, természetesen felül kell vizsgálni őket, és a Btk.-ban is meg kell nézni, hogy esetleg hol tudunk még szigorítani. Vannak olyan államok, ahol nagyobb a kiszabható büntetési tétel, de több az olyan nyugat-európai ország, ahol ennél kevesebb. Egyetértek abban, hogy a bírói joggyakorlat hiányzik. Ha valahol elérnénk azt, hogy két év azonnali letöltendőt kap egy állatkínzó, akkor biztos vagyok benne, hogy példát statuálna a többieknek. Szokták mondani, hogy aki megteszi bármilyen érző élőlénnyel, kutyával, macskával, lóval, annak nagyon kevés kell ahhoz, hogy legközelebb emberéletre törjön. Ezért is lenne fontos, hogy a bírók nagyon komolyan vegyék ezeket az ügyeket.

Szabó Rebeka: Hasznos lenne a bírák számára egyfajta tájékoztató-érzékenyítő lehetőség, hogy jobban átlássák és értsék ezeket a helyzeteket. Amellett, hogy én is azt gondolom, hogy igenis bizonyos kirívó esetekben azonnal letöltendő börtönbüntetést kéne kiszabni, lehetne jobban árnyalni. Enyhébb esetekben, ha valaki nem visszaeső vagy nagyon fiatal, inkább egy nevelő célzatú, de szigorúan betartandó büntetést lehetne kiszabni. Ha fiatalok, gyerekek állatot bántalmaznak, az sokszor annak a jele, hogy őket is bántalmazzák. Hiszek abban, hogy az állatokkal való munkának, akár ebrendészeti telepeken, lehet pozitív hatása. A civilek és a hatóságok közötti együttműködést kell erősíteni. Budapesten működnek állatvédelmi járőrszolgálatok különböző kerületekkel együttműködésben, dolgozunk azon, hogyan tudjuk egységesíteni a munkát.

Lugas: A házi kedvenceken túl foglalkoznak a vadon élő állatok védelmével is?

Szabó Rebeka: Egy nagyvárosban fontosak a természetvédelmi területek is, és amikor az állatvédelmi charta létrejött, nemcsak a kutyákra és macskákra gondoltunk, hanem ember és állat együttélésére, ebbe pedig beletartoznak a madarak, a denevérek vagy a beporzók védelme is. Egy városban, ahol rengeteg ember él koncentráltan, fontos, hogy még jobban odafigyeljünk a tágabb környezetünkre. Érdemes lenne egyeztetni vadászokkal, illetve elkerülni azokat a szabálytalanságokat, amikor például a Normafán gazdás kutyákat lőnek ki…

Ovádi Péter: Számos területre ráfér a fokozott figyelem, mint például a természetvédelmi mentőállomások. Az ott dolgozók rengeteg vadállatot mentenek meg, noha nem olyan látványos a működésük, mint egy-egy kutyákkal vagy macskákkal foglalkozó szervezetnek. Több száz fajjal kell foglalkozni, és nekünk is fel kell ismernünk, hogy a vadászok feladata a természetes egyensúly fenntartása. Mindenhol előfordul olyan, hogy kutyákat lőnek ki, és sajnos ok nélkül. Ez ellen fel kell lépnünk, de meg kell hallanunk a szakemberek szavát, és nem mindig az érzelmeinkre hallgatni.

Lugas: A haszonállatok tartását is szabályozza a jogrend, ám sokszor hallani horrorisztikus történeteket a rossz tartási körülményekről, etikátlan leölésekről. Terveznek foglalkozni ezzel a problémával is?

Ovádi Péter: A haszonállatok esetében is azon múlik egy bejelentés, hogy ki hogyan mérlegel. Ha mondjuk húsz megkínzott lovat találunk, most nem lenne hova átmentsük őket, csak a civilekre tudnánk támaszkodni abban, hogy egyesével el tudjuk helyezni az állatokat. Erről is beszéltem már szakemberekkel, hogyan lehetne rendszerszinten kezelni, hiszen a haszonállatok esetében is rengeteg olyan eset van, amelyik kimeríti az állatkínzás kategóriáját.

Maszkos látogatás a miskolci vadasparkban. A felelős állattartásra már óvodáskortól lehet készülni
Fotó: Észak-Magyarország–Kozma István

Lugas: Hogyan képzelik el az érzékenyítő nevelést?

Óvári András: Már az általános iskolás oktatásba intenzívebben kéne beépíteni az állatvédelmet. Nem is csupán az a gond, hogy bűncselekmény hiányában mentik fel az állatkínzókat, hanem bizonyítottság hiányában el sem kezdődnek az eljárások. Meg kéne tanítani a mezőőröknek, jegyzőknek, rendőröknek is, hogy mit jelent az állatkínzás. Hogyan lehet bizonyítani? Mit kell ahhoz tenni, hogy egyáltalán eljuthasson egy ilyen eset a bíróságig? Mi azt látjuk, hogy inkább elhárítani igyekeznek az állatkínzásos eseteket a hatóságok, mint megoldani.

Ovádi Péter: Nagyon fontos, hogy a felelős állattartás fogalma már óvodás-iskolás korban természetes legyen a gyerekek számára. Erről is beszéltem Maruzsa államtitkár úrral, civil szervezetekkel, akik oktatási anyagokat készítettek, és óvodai, illetve iskolai programokban vettek részt. A pedagógusok képzésének is nagy szerepe lesz ebben, de hála istennek nyitott kapukat döngetünk. Az általam összehívott kerekasztalok nem titkolt része az, hogy mindenki tudja, a hatósági állatorvos, a jegyző, a rendőr, az ügyész, kinél milyen feladatnak kell összpontosulnia ahhoz, hogy a végén olyan bírói döntés születhessen, amely elrettentő. Ebben is igaza van Andrásnak, ha már egyvalakinél elakad a történet, akkor abból nem lesz ügy. Mindenkinek éreznie kell a felelősségét abban, hogyan tudnak ezek az ügyek a napvilágra kerülni, és végül a bíróság is meghozza a szigorú ítéletet.

Lugas: Mire törekednek munkájuk során?

Óvári András: Az állatvédelem egyúttal embervédelem is, hiszen a lakosság közel hatvan százaléka motivált az állattartásban, és fontos számukra, hogy milyen döntések születnek velük kapcsolatban. Sok embert tesznek boldoggá, akár magányosak, idősek vagy családosak, az állatok rengeteg gyereket tanítanak meg a felelősségre, a kötelességtudatra, rendszerességre. Úgy gondolom, hogy az állatvédelem kérdése a szociális jólétünk, hangulatunk és gyerekeink jövőjét is előrevetíti. Mi, civilek globális problémákat nem tudunk megoldani, legfeljebb javaslatokat tudunk tenni, és helyben próbáljuk megoldani azokat a lokális problémákat, amelyek felmerülnek.

Szabó Rebeka: A főváros vezetése elkötelezett az állatvédelem mellett. Remélem, hogy a politikai csaták elmaradnak. Biológusként is azt gondolom, hogy a természet, az állatok és az ember együttélése nagyon szorosan összekapcsolódik. Nem lehet egyik a másik nélkül.

Ovádi Péter: Nemhiába választottam szlogennek, hogy közös ügyünk az állatvédelem. Ez valóban egy pártpolitikán túlmutató ügy, olyan kezdeményezés, amelyet mindenki támogatni tud, és csapatban tudjuk megoldani és hozzátenni a magunk részét. Én ebbe a csapatba várok mindenkit, aki tenni akar valamit ma az állatvédelemért.