Szeszháborúk fegyverszünettel

A valódi összecsapás elmaradt. A felvonuló francia csapatok inkább visszafordultak az orosz védelmi vonalak előtt. Így nincsenek áldozatai a „pezsgőháborúnak”, amely július elején kibontakozni látszott az LVMH Moët Hennessy és az orosz állam között. A francia luxustermékeket gyártó cég „az okos enged” kezdetű bölcsességet követte.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy pohár pezsgővel. A franciák meghajoltak Fotó: Mikhail Svetlov Forrás: Getty Images

Két napig állt fenn a hadiállapot, aztán a francia vállalat, az LVMH Moët Hennessy, amely olyan pezsgőkkel van jelen a világpiacon, mint a Veuve Clic­quot, Moët & Chandon vagy a Dom Pérignon, kiadta a parancsot a visszavonulásra. Inkább eltűri azt a megaláztatást, hogy pezsgői ezentúl csak „habzóbor” megjelöléssel hozhatók forgalomba Oroszországban. Július 2-án, amikor Vlagyimir Putyin aláírta a rendeletet, életbe lépett az az orosz törvény, amely előírja: a külföldi pezsgőtermékek nem is nevezhetők „sampanszkojénak”, ezért jelezni kell az üvegen, hogy ezek csak habzóborok, azaz „igrisztojék”.

Miről is van szó? Az oroszok nagy kedvelői a pezsgőnek, szinte minden összejövetelen eldurran néhány pezsgősüveg, ezzel is jelezve, hogy megadják a módját az ünnepnek. A tömegek többnyire „szovjet” márkájú pezsgőt ittak és isznak, de egyre több helyen, különösen, ha nagy eseményt ünnepelnek, előkerült az importból származó termék is. A most életbe lépett törvény azt sugallja, mintha oroszok lennének a pezsgő feltalálói. Őket az nem zavarja, hogy Franciaországban van egy északkeleti borvidék, amely pontosan ezt a nevet viseli. De mit szólnak ehhez a franciák? Az LVMH először nem vette jó néven ezt a „nacionalista” megkülönböztetést. Ráadásul kisebbségben maradt, a többi Oroszországba pezsgőt exportáló vállalat ugyanis, ha nem is repesve, de elfogadta a helyi rendelkezést.

Moszkva évente mintegy ötvenmillió liter pezsgőt vásárol külföldről, ami most már habzóbor. Ennek a mennyiségnek a francia vállalatok évente a 13 százalékát adják, körülbelül két százalék jut a Moët Hennessy cégre. Oroszország 150 millió lakosából úgy egymillió van abban a helyzetben, hogy Dom Pérignont kóstoljon. A többi esetleg csak hírből ismeri a Moët Hennessy márkát, magyarán, a cégnek sem meghatározó a piacnak ez a szegmense, nem fogják a „szovjetszkoje” uralmát megdönteni. De mégis lényeges az az egymillió orosz, ugyanis ők az elithez tartoznak, amelynek azért van presztízse. A koccintásra emelt poharakról készült képek hátterében nem mindegy, hogy egy rivális francia forgalmazó vagy az olasz prosecco, esetleg a spanyol cava palackjait láthatjuk. Az LVMH első válaszaként bejelentette az Oroszországba irányuló kivitelének felfüggesztését. Negyvennyolc óra kellett ahhoz, hogy felülvizsgálják a döntésüket, és meghajoljanak az orosz törvények előtt. Mégiscsak jelen kell lenniük ilyen hagyományosan nagy fogyasztónak számító piacon. Úgy vélik: akkor legyen habzóbor, de az oroszok úgyis tudják – ha másból nem, az árából –, hogy mit isznak, amikor koccintanak.

De van itt más baj is a szovjet korból itt ragadt szeszes italokkal és elnevezésükkel. Például a portvejnnel, vagy helyesebben a német szóból eredő portweinnel, azaz a portóival. A portugál Duo­ro folyó – amely Porto városának térségében ömlik az Atlanti-óceánba – csodás völgyében termelt szőlő az alapanyaga. A szovjet időkből származó portói valószínűleg sohasem látott szőlőt, ellenben dicséri a szovjet kémikusok találékonyságát. A népnyelv szerint a szovjet változat „Alvaro Cunhal – a portugál kommunisták vezetője, aki sokat szenvedett a diktatúra börtönében – izzadságából, könnyeiből és véréből tevődik össze”. A művelt Nyugaton az eredeti portóiból étkezés előtt egy kis pohárkával fogyasztanak. Orosz földön nem ez a szokás: a nagy fogyasztók több literrel is lehúztak egy ültükben. A hétdecis üveg 19 százalék alkoholt tartalmazott, amit nyolc százalék cukorból értek el. Valami olyan hallucinogén hatása volt, hogy a szovjet kor utolsó évtizedeiben az erőszakos bűncselekmények rendőrségi jegyzőkönyve többnyire így kezdődött: „Amikor megittam az első üveg portvejnemet, akkor…” A portugálok nem mentek perre az oroszokkal, mert olyan silány ez az utánzat, hogy nem is emlékeztet az eredetire. Úgyhogy bátran hívhatják ezt löttyöt akár portvejnnek is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy pohár pezsgővel. A franciák meghajoltak
Fotó: Getty Images

A konyak viszont más, olyan hatalmasságnak kellett beavatkoznia a névhasználatba, mint az Európai Unió. Az örmény konyak világszerte híres, mert talán jobb, mint az eredeti. Ám 134 év után ezzel a névvel lassan kikopik az üzletek polcairól. Illetve Örményország az idén március elseje után csak a volt Szovjet­unió területén lévő államokba exportálhat konyak néven tömény szeszt, egészen 2043-ig, vélhetően ekkorra fogynak ki a már korábban érlelt készletekből. Az Európai Unió – francia nyomásra – még négy éve megállapodott az akkori örmény vezetéssel arról, hogy lemondjon a konyak név használatáról. Mégpedig bagóért. Egyes hírek szerint az egyezségért hárommillió eurót kaptak. De az örményeknek fontos volt az, hogy a megegyezéssel bizonyítsák megállapodáskészségüket.

Meg amúgy sem volt min rugózni. Nerszés Tajran gazdag örmény vállalkozó 1887-ben kezdett „a klasszikus francia technológiával” konyakgyártásba. Alapanyagul felhasználta az Ararát völgyében termett legjobb szőlőfajtákat. A nagy októberi forradalom után a szovjetek rátették a kezüket a Jerevan Ararat lepárlóüzemeire és pincéire, amelyek tízezer literszámra tárolták a XIX. századi keltezésű konyakot. Jerevánba 1959-ben érkezett az első kérés, hogy ne használják a termékeiken a konyak minősítést. 1998-ban a francia Pernod Ricard cég vásárolta fel az örmény szeszgyárat. Ismerős lehet az efféle privatizáció, a francia cég is csak kivásárolja az egyik konkurensét, de itt nem ez történt. A Pernod Ricard fejlesztett is, sőt az örmény vállalatot korszerűsítette, meghagyta a hagyományos termelési módszereit, az évtizedes tudású szeszmestereit. A franciáknak azért tekintettel kellett lenniük a konyak elnevezésre: a volt szovjet területekre cirill betűs felirattal exportálták a konyakot, míg amelyek máshova mentek, azokon már a brandy szerepelt. Ma is működik a gyár, amely évente átlagban tízmillió liter szeszipari terméket állít elő.

De nem csak a volt Szovjetunió alkoholelnevezéseivel volt baj, újabb szeszháború van kibontakozóban, ezúttal Olaszország és Franciaország között. És láss csodát, ebben az esetben nagyon úgy néz ki, hogy Párizs kényszerül védekező helyzetbe. Május elején az LVMH piacra dobott egy új koktélt Chandon Garden Spritz néven. Ezzel kicsit felhúzták az olaszokat, akik évek óta jelen vannak a nemzetközi színtéren az Apérol Spritz nevű termékükkel. Ez a Campari fröccsé hígított változata. „Milyen érdekes, hogy miután a világot meghódította az olasz spricc, egyszerre az eddig csak felkapaszkodottak italaként minősített termékre az Alpokon túli rokonok is lecsaptak” – állapította meg a római La Repubblica napilap, de a többi olasz újság is hasonlóan vélekedett. A higgadtabb gazdasági elemzők is leszögezték, hogy erre akár büszke is lehet az Apérol gyár, mármint hogy koppintják a terméküket, de azért „a koktélok piacára a franciák betolták a trójai falovukat”. Hogy teljes legyen a nemzetek kavarodása, a szesztörténészek szerint a spritzet az osztrák katonák „találták fel”, akik épp Velencében poharaztak.