Magyarnak lenni a hódoltság korában

A közelmúltban jelent meg ötszáz oldalas, vaskos monográfia a Történettudományi Intézet igazgatójától, Molnár Antaltól, amely a török kor alatt működő horvát és magyar egyházi intézmények tevékenységét mutatja be. A könyvből arra is választ kapunk, miért volt meghatározó szerepük ezeknek a szervezeteknek a magyarság megőrzésében.

A Magyarországot és Lengyelországot ábrázoló XVI. századi freskó a vatikáni Apostoli Palota loggiáját díszíti Forrás: Molnár Antal: Magyar hódoltság, horvát hódoltság, 2019

A Magyarországot és Lengyelországot ábrázoló XVI. századi freskó a vatikáni Apostoli Palota loggiáját díszíti
Fotó: Molnár Antal: Magyar hódoltság, horvát hódoltság, 2019

– De akkor a magyar államiságot nem is „hungarus” tudatú emberek tartották fenn? Hanem bosnyák ferencesek és német jezsuiták, akikből a legtöbb volt ebben a korszakban?

– A bosnyák ferencesek semmi esetre sem, hiszen ők éppen nem a magyar államiságot, hanem a délről felkúszó balkáni struktúrákat képviselték. A jezsuiták viszont igen, akik a hódoltsági missziókban nem németek voltak, hanem magyarok, legföljebb horvátok. De voltak magyar ferencesek és magyar egyházmegyés papok is. És az egyházmegyék helynökei is, akik irányítani tudták a szervezetet a királyi országrészben élő püspökök útmutatásai alapján. A magyar intézményrendszerben a hódoltsági területeken nemigen működtek német vagy akárcsak délszláv (dalmát, bosnyák) identitású papok. A misszionáriusok a magyar középnemességből és a városi, mezővárosi polgárságból, a püspökeik pedig részben a magyar arisztokrácia tagjai közül kerültek ki. Ezek a társadalmi csoportok őrizték meg a kora újkori értelemben vett magyar nemzeti identitást. A hódoltság kori történelem kutatása tehát éppen a nemzeti megmaradás megértése szempontjából a legfontosabb. Legalább annyira lényeges, mint az Erdélyi Fejedelemség kérdésköre. Járhatott volna a török kiűzése után úgy az Alföld meg a Dunántúl, az ország középső része, mint ahogyan Szlavónia járt. Hiszen Pozsega, Verőce, Szerém mind magyar vármegyék voltak, de a hódoltság után elvesztek. Mind etnikailag, mind joghatóság szempontjából ezek a területek a XVIII. századtól már nem voltak magyarok. Történhetett volna Szegeddel, Egerrel, Kalocsával ugyanez, lehetne Magyarország egy Luxemburg méretű állam. Ha egyáltalán létezne. És ennek az erős identitásőrzésnek a következménye még az is, hogy a trianoni tragédia nem lett sokkal súlyosabb.

– De mindez nem hatalmi törekvés eredménye, hanem így alakult.

– Valóban nem Bécsben találták ki, inkább azt lehet mondani, hogy a magyar egyházi és politikai elit közmegegyezéséről van szó. A katolikus klérus – ellentétben a protestáns egyházakkal – a politikai elithez tartozott. Nem lehet elvitatni a protestáns egyházi intézmények kulturális, nyelvi, vallási érdemeit, de nem voltak a politikum részei a XIX. századig. Azok a világiak, akik tagjai voltak a rendi országgyűlésnek, nem protestánsként, hanem magyar nemesként vettek részt a politikában.

– Az a fajta kettős uralom, amely Magyarországon figyelhető meg, létezett máshol is az Oszmán Birodalom területén?

– Valójában nem, a hazai helyzet egyedülálló. És ez azt is jelenti, hogy létezett erős magyar államiságtudat, amelynek nem csupán a politikai elit volt fönntartója, hanem a parasztság is. Például Lengyelországban, Podólia törökök által megszállt részein ez nem mondható el az ukrán parasztságról. Vagy a Szlavóniába és Dalmáciába bevándorló délszláv, leginkább boszniai és vlach eredetű népességről sem.

Molnár Antal
Fotó: Kurucz Árpád

– A balkáni pravoszláv közösségekben is megvolt az államiságtudat?

– A görög és szerb pravoszláv egyház hordozta a középkori államiság tudatát, a bolgár sokkal kevésbé. A középkori bolgár állam emlékét és ezzel a nemzeti identitást paradox módon inkább a katolikus misszionáriusok vitték tovább. De a görög és szerb helyzet gyökeresen más, ugyanis ott az egyházszervezet beépült az oszmán rendszerbe, vagyis a püspökeik és metropolitáik oszmán adóbérlőként működtek, és csak az oszmán rendszer részeként őrizték a középkori államiság emlékét. A magyar katolikus hierarchia, a világi és az egyházi rendiség viszont nem volt része az oszmán struktúráknak, ők kívülről, ellenséges területről, az oszmánok akarata ellenére kerültek a helyükre, akik legfeljebb hallgatólagosan megtűrték őket.

– De török részről volt kísérlet a katolikus hie­rarchia megszerzésére.

– Vannak erre elszórt példáink, például van egy adatunk a törökök által kinevezett koppányi püspökre, akit Istvánnak hívtak. De ezek a próbálkozások mind hamvukba holtak. Valójában paradox módon nagy szerencse, hogy a katolikus püspökök a hódolt országrészből áttették székhelyüket a királyságba, mert így nem váltak az oszmán intézmények részévé.

– A történész sem csak a múltban, hanem a jelenben is él. A koronavírus-járvány nyilván a tudósok életét is felkavarta. Hogyan tudnak dolgozni a megváltozott körülmények között?

– A tudósok munkája lényegében olyan alkotómunka, amelyhez elsősorban kiegyensúlyozott környezetre van szükség. Az otthoni munkavégzés nyilván a feladatok átcsoportosítását jelenti: nincsen levéltári vagy könyvtári kutatás, nincsenek konferenciák, vendégelőadások, minden mobilitás megszűnt. A mi felelősségünk, hogy ezt az időszakot a legjobban használjuk ki, elsősorban tanulmányok, könyvek írására. Másrészt viszont kötelességünk, hogy a tőlünk telhető módon támogassuk az oktatást és a kutatást. Ennek érdekében folyamatosan tesszük online elérhetővé folyóiratainkat és könyveinket, illetve az oktatásban hasznosítható anyagokkal próbáljuk segíteni a középiskolákban és a felsőoktatásban dolgozó kollégáink munkáját.