Hankiss Elemér harmincöt évvel ezelőtt írt egy tanulságos dolgozatot. A polihisztor A hősiesség kényszere című tanulmányának egyik részében fölidézett egy társadalmi kísérletet. „A pesti Belvárosban, a Kossuth Lajos utcában egy kukát állítottak be az úttest középső sávjába, s aztán rejtett kamerájukkal figyelték, hogyan viselkednek az autósok. És hát úgy viselkedtek, ahogy a nagy könyvben meg van írva: pillanatokon belül hosszú autósor torlódott föl, egyenként kerülgették a kukát az autók, villogtatva, préselődve jobbra és balra, de senki se szánta el magát arra, hogy amikor a kukához ér, kiugorjon az autóból, s félrehúzza az akadályt az útból: előtte végre megnyílt az út, hogyisne száguldott volna tovább. Hét-nyolc perc telt el így, míg végre egy teherautó sofőrje, aki már túljutott az akadályon, megállt, kiszállt, kihúzta a kukát a járdára, s csak ezután hajtott tovább. Negyven-ötven autós kerülte ki nagy üggyel-bajjal az akadályt, míg végre akadt valaki, aki vállalta azt a látszólag kis hősiességet, hogy kikászálódjék a vezetőüléséből, elszalasszon egy zöld lámpát, csak azért, hogy valami olyasmit csináljon, amiből neki semmi, csak az utána jövőknek, a többieknek van hasznuk.”
A viszonyok azóta sokat változtak. Egy ilyen helyzet manapság – szerintem – gyorsabban oldódna meg a Kossuth Lajos utca forgatagában. Hamarabb lépne akcióba egy hétköznapi hős, mint 1980-ban.
Más történet. 2009-ben összefestették Churchillnek a Városligetben álló szobrát. A hivatalnak a rendbehozatal 60 ezer forintba került volna, de nem jutott rá pénz. Ekkor két hétköznapi hős – egy postai alkalmazott számítógépes szakember, valamint egy péksütemény- és pogácsakereskedő – úgy döntött, hogy ezer forintért vesznek dörzsszivacsot, gumikesztyűt, folttisztító benzint, kromofágot, és szabadidejükben letakarítják a szobrot. A hivatal megdöbbent, milyen könnyen meg lehet spórolni 59 ezer forintot. Az illetékes, hogy ne veszítse el teljesen a tekintélyét, azt mondta, a tisztítás nem volt elég szakszerű.
A viszonyok 2009 óta is változtak. Ma mindenre van pénz. Nemcsak elegendő, hanem annál jóval több. A lényeg a megfelelő feladatok felkutatása és a megfelelő személyek kiválasztása, a cél pedig az, hogy a munka minél többe kerüljön. A Churchill-szobor megtisztítását ma gyorsan és szakszerűen elvégeznék. A hivatalnak csak meg kellene szerveznie, aztán elmagyaráznia, hogy egy ezerforintos munkáért miért fizet ki 120 ezret úgy, hogy az korábban 60 ezerből is kijött volna. A civilekkel sem az a baj már, mint hét évvel ezelőtt. Meg kell akadályozni a közérdekű információk átadását számukra, majd be kell vetni ellenük a szokásos kommunikációs fegyvereket, hogy minél gyorsabban lecsavarodjanak a témáról. Ne feszegessék a hivatal összeférhetetlen kapcsolatait, és azt se, hogy hányan kaptak a zsákmányból, mielőtt nagyobb galibát okoznának.
A Hankiss Elemér által az első esetből levont tanulság a többire is érvényes, a köztük eltelt hosszú idő ellenére. A hétköznapi hősök tevékenységének „csak akkor lehetne közvetett haszna, ha működne a társadalomban a közösségek valamiféle tudata. Ha lehetne s érdemes volna »hitelezni« a közösségnek anélkül, hogy azonnal be akarnánk seperni a hasznot, mert tudná az ember, hogy ugyanezt más helyzetben mások teszik majd meg, s annak meg majd ő látja a hasznát. Az erőfeszítés legjava nem is magának az akadálynak, hanem a körülállók, a többiek furcsálló, már-már rosszalló, a naiv balekra, csodabogárra, kiscserkészre rámeredő tekintetek elhárításához kell”.
Egyszer talán majd ez is megváltozik, a haszon pedig a közösségé marad.
