Az előző héten olyan, leginkább a XIX. században élt görögökről és családjukról esett szó ezen a helyen, akik óriási erőfeszítéseket tettek Magyarország érdekében, ugyanakkor hazai közismertségük hiánya alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy nem kapták és ma sem kapják meg az őket megillető helyet a magyar nemzet emlékezetében. A cikkben leginkább a BBC History nevű havi magazin egyik cikkére és megállapításaira támaszkodtam. A megjelenés után több észrevétel is érkezett. Az egyikben a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója, Kerényi B. Eszter történész hívta föl dühösen a figyelmemet néhány pontatlanságra. Ezt írta: „Olvastam a Sina családról szóló cikkét és mérhetetlen szomorúság töltött el. Lehet, hogy felszínesen utánajárt dolgoknak, de néhány szava indulatokat és érzelmeket eredményezett, amelyek nem vezettek semmi jóra. Nyáry Krisztián cikkéből indult ki, vele is külön tisztáztam már, sajnos a dolog ott ment félre, hogy az ő irodalomjegyzékét sem hozták le a BBC History folyóiratban, így úgy tűnik, hogy ő úttörő a témában, és mindenki elfeledkezett a családról. Pedig koránt sincs így. [ ] A család történetének gödöllői vonatkozásairól 2003-ban született egy kiállítás Gödöllőn, és 2 kiadvány is megjelent a család főként gödöllői működéséről. A kiállítás minisztériumi Nívó-díjat kapott, a hazai görög kisebbség tudatára ébredt egy fontos örökségének, hamarjában több konferenciát is megrendeztek e témában, és Nikosz Fokasz úr kezdeményezésének hála megszületett egy nagyszerű díj, az MTA honlapján megtalálható a Sina-díj, amelyet olyan személyek vagy közösségek vehetnek át, akik sokat tesznek a hazai kultúra támogatásáért. Ehhez szintén készült egy színvonalas kiadvány, először csak magyar, majd magyar–görög nyelven, Báró Sina Simon címmel.”
Apró megjegyzés a levélhez: pontatlanság, hogy a hazai kultúra támogatói kapják a díjat, ugyanis a magyar tudomány legjelentősebb mecénásainak díjazására alapította ezt az MTA 2003-ban. Beszédes viszont, hogy eddig csupán a Richter Gedeon Nyrt.-nek, a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek és a Magyar Suzuki Zrt.-nek tudták kiosztani.
A múzeumigazgató által említett kiadványok már a kezemben vannak, Kerényi B. Eszter és munkatársai tényleg kitettek magukért. Mindkét füzetben – Az arany ember és A Sina család Magyarországon címűben – bőségesen találhatók adatok a magyarországi görög diaszpóráról, a család eredetéről, a politikai és gazdasági körülményekről, Sina György és fia, Sina Simon csodálatra méltó tevékenységéről. Azaz akiknek fölkeltették-fölkeltik az érdeklődését a Magyarország fölemelkedését a szívügyüknek tekintő görögök, ezekből részletesen tájékozódhatnak. A történész azonban igazságtalanul vádol, hogy a cikkem fölösleges indulatokat gerjeszt, azzal például, hogy a Sina családdal szemben mind a saját korának magyar társadalma, mind az utókor hálátlanul bánt és bánik. Hiszen nemcsak a történelemkönyvekből hiányzik a nevük, de például Gödöllőn egyáltalán nem, Budapesten pedig csak egy kis sétány viseli Sina Simon nevét a XVIII. kerületben, nem pedig mondjuk egy rakpart. Ahogyan olvasom, egyébként ő is hasonló megállapításra jutott a saját tanulmányában: „Rövid ideig voltak Gödöllő urai a Sina bárók, nevüket a gödöllőiek rég elfelejtették, pedig annyi mindent tettek a városért, hogy méltóbb helyet érdemelnének a köztudatban.”
És nem épp a hála jeleinek sorát gyarapítja az sem, hogy 2010 óta senki sem kapott Sina-díjat az odaítélésben döntő magyar egyetemek és az Akadémia teljes érdektelensége miatt. Valamint az sem, hogy a költségvetésből működő, tizenkét éven át tudományos konferenciákat szervező és könyveket kiadó Magyarországi Görögök Kutatóintézete 2015 óta egy vasat sem kap. Elgondolni is szörnyű, hogy vajon mi történne akkor, ha tényleg hálátlanok lennénk.
