Bogár László ismeri a dörgést

A közgazdász szerint a történelem során elherdáltuk a vagyonunkat. A történelemnek azonban nincs vége.

Érdekes összefüggésekre hívta föl a figyelmet Bogár László közgazdász a minap. Kiindulópontja és összegzése is az a cikkének, hogy „minden emberi közösség számára alapvető fontosságú kérdés, hogy »a jó gazda gondosságával« kezeli-e mindazt, amit anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben vagyonának tekinthet”. A konkrét dolgokat illetően magunkkal kezdi: a magyar nemzet nevű emberi közösség az elmúlt évtizedekben, évszázadokban nem gyarapította, hanem elherdálta a vagyonát. Történelme gigászi vagyonvesztések sorozataként írható le. Trianon tragédiáját említi elsőként Bogár, amikor az ország területének és népességének, „fizikai testének” nagy része kikerült a közösség önújrateremtési folyamatainak hatóköréből. Ezután az 1970-es, 1980-as éveket hozza fel. Ezen belül is az anyagi eladósodást, amely a hazai vagyongazdálkodás máig föl nem tárt sötét fejezete, s amelynek eredménye a „»negatív vagyon«”, ami az országnak máig súlyos következményekkel járó tehertétel. (Ami ha igaz lenne, nem lett volna később mit privatizálni.) A nemzet „fizikai testében” elszenvedett veszteségekért is hibáztatja ezt a korszakot Bogár, mert a levét az utána következő évtizedek isszák meg. A magyar közösség egészsége szerinte ekkortól indult romlásnak, az „egészségvagyon” lepusztulása világviszonylatban is mérhető. A lélekszám drámai apadása pedig „népességvagyonunk” csökkenését jelzi.

Bogár a rendszerváltás súlyos hiányosságának nevezi, hogy ezekről a folyamatokról ekkortól nem keletkeznek adatok, mert a vagyonnyilvántartások elkészítését a Központi Statisztikai Hivatal megszüntette. Súlyos hiba, állítja joggal, ennek ellenkezőjére lett volna szükség. Részletes adatszolgáltatásra, hogy a közösség a vagyonnyilvántartás ismeretében felelős vagyongazdálkodást folytathasson. De ez a hajó elment.

A közgazdász szerint emiatt is üdvözlendő, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most részletes összefoglalót adott közre, amely legalább a lakosság tulajdonában lévő anyagi vagyonról nyújt átfogó, nemzetközi összevetésre is alkalmas adatokat. Ismertetve ezeket, azt a következtetést vonja le, hogy a Nyugat centrumaitól nem elsősorban a jövedelmek eltérése, hanem a vagyonokban meglévő gigantikus különbségek miatt vagyunk távol. Ezért jó lenne, ha mi is a jó gazda gondosságával gazdálkodnánk végre.

Aktuálpolitikába torkolló okfejtéséhez Bogár László azonban más példákat is fel tudott volna sorakoztatni a mából. A történelmünkön átívelő vagyonvesztés ugyanis ma is zajlik. A leendő vezető közgazdászok képzését végző egyetem rektorának, Lánczi Andrásnak – aki Bogár főnöke – az a bátorító véleménye az ország vezetéséről, hogy amit mások korrupciónak neveznek, az a legfőbb politikája. Pedig a korrupció így is, úgy is csúnya dolog, Lánczi tolmácsolásában ugyanakkor a legcsekélyebb súlyú gazdasági folyamatokban is tapasztalható erkölcsi, lelki, anyagi és fizikai vagyonvesztés a Fideszben polgárjogot nyert.

S ha már a példáknál tartunk, az uniós források jelentős része nem a magyar közösség felzárkózását segíti, hanem magánzsebekbe folyik, és klientúrát épít titokban. A közpénzből megvalósuló beruházások mindig ész nélkül túlárazottak, ez a módszer a pénz kiszivattyúzását szolgálja a közösség hasznából.

A főváros I., V. és IX. kerületében az önkormányzati vagyonvesztés ma már letagadhatatlan. Az állam hatósági eszközöket adott ki a kezéből simlis, a kormánypártok gazdasági holdudvarához tartozó üzletembereknek, hogy a letelepedési államkötvénnyel vagyonokat halmozzanak föl maguknak a társadalom kárára. A társasági adó „sportcélú” elterelése miatt ugyancsak vagyonvesztést szenved el a közösség.

És az MNB? A közgazdász is kurátor olyan alapítványban, amilyeneknek százmilliárdokat adott át törvénytelenül a jegybank elpazarolni. Bogár László élesen és tisztán látja a vagyonvesztést. Akár mesélhetne is róla.