Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. A most szombaton megjelenő közéleti-kulturális magazinunkban sok más mellett a következőkről olvashatnak. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál!
Bizony, Palesztina nem létezik: csak eszme, egy fél évszázadnál is régebbi törekvés elnevezése. Messziről nézve Palesztina igenis valóságos, ott van a térképen, babszem alakú (ha Gázát nem számítjuk), és izraeli megszállás alatt áll. A terület közepén keskenyebb a babszem, az ott Jeruzsálem, amelynek keleti fele az arabok lakhelye, nyugati részén pedig zsidók élnek.
Állítólag a palesztinok 1993, az oslói megállapodás óta viszonylagos szabadsággal és önállósággal intézhetik saját ügyeiket, és két elkülönült területről van szó, Palesztináról és Izraelről. Nos, ebből egy szó sem igaz. Palesztina nem létezik, csak a fejekben. Palesztina szigorú katonai ellenőrzés alatt álló, megszállt terület, ahol a helybéliek gyakorlatilag nem tudnak beleszólni sorsuk alakulásába. Ha kell, Rámalláh, Jerikó vagy Náblusz kedélyes, hangulatos nagyvárosok, de ugyanúgy lehetnek hadszínterek, attól függ az egész, hogyan alakul a nagypolitika, esetleg a telepesekkel való napi, nem feltétlenül fegyverrel vívott harc. A papírokon szereplő adatok és a megtapasztalható valóság között fényévnyi különbség van. Önrendelkezés csak olyan szempontból jár a palesztinoknak, hogy a rendőr elfoghatja a tolvajt, lefülelheti a gyorshajtót, de semmilyen szempontból nem partnere az izraeli hatóságoknak vagy katonáknak.
Eközben háború dúl: a földért és az ivóvízért. Ebben a háborúban néha megszólalnak a fegyverek, de többnyire a buldózereké a főszerep, illetve azoké a telepeseké, akik a megszállt palesztin területeken mind több föld felett szerzik meg az ellenőrzést.
Munkatársunk az izraeli elválasztó falon túl, Ciszjordániában járt, hogy megismerje a zsidó telepesek és a palesztin lakosok közötti konfliktus mindennapjait. Valamint Kelet-Jeruzsálemben, ahol olykor hét perc alatt kell elhagyni hosszú évek munkájának gyümölcsét. Sitkei Levente riportja. (21., 30–31. oldal)
A hang
Acél Anna a Magyar Televízió műsorvezetője, egyben az intézmény vezérigazgatója mellett működő, Montágh Imréről elnevezett tanácsadó testület elnöke. A népszerű műsorvezető amellett van, hogy igenis kell a nyelvi norma. Kő András interjúja. (23. oldal)
Lakatlan szigetek
Európa élbolyába tartozunk a magántulajdonban lévő lakások számát tekintve. Ám ez nem pozitív hír: a bérlakások terén sereghajtók vagyunk, a nem lepusztult szociális változatot pedig többnyire csak hírből ismerjük. Eközben legalább háromszázezer család ilyen otthonra várna. Miért nem megy a magyar bérlakásba, és miképp hiányoznak ennek törvényi és pénzügyi feltételei? Ezt a témát járta körül Szabó Emese. (25. oldal)
Államérdek
Bár állítólag készült „kommunikációs csomag”, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak az utolsó napokig sikerült titokban tartania, hogy Vámosszabadiban nem öregotthon, hanem menekülttábor nyílik egy volt katonai objektumban. A Győr melletti mintafaluban elszakadt a cérna: az emberek munkahelyüket és gyermekeik biztonságát féltik. Varga Attila egy sikeres településen járt, ahol a lakók nem értik, miért akarják tönkretenni őket. (26–27. oldal)
Félhomályban
Rendhagyó színházi fesztivált rendeztek a múlt héten a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. A fellépők rabszállító autóbusszal, bilincsben érkeztek, az előadás teljes ideje alatt rendőrök és bv-fegyőrök vigyázták lépteiket, mivel az acélvárosban elítéltek mutatkoztak be a közönségnek. Riporterünk, Velkei Tamás nemcsak a darabokról ír, nemcsak a szigorúan fogott szereplőkről, hanem arról is, miként született meg az országos börtönszínházi találkozó ötlete. (32–33. oldal)
„Kék anyag”
Szerettük, szeretjük, és valószínűleg a jövőben is szeretni fogjuk Kádár Jánost. Legalábbis ezt igazolják a kutatások lehangoló adatai. Az OSA Archívumába most bekerült, a hetvenes–nyolcvanas években készült titkos felmérések anyagaiból is erre következtethetünk. De hogyan és hol készültek a kommunista rendszer közvélemény-kutatásai? Kik olvashatták őket? Pethő Tibor nézett utána. (34. oldal)
„Miképpen mi is”
Hosszú volt az út, amíg a délvidéki magyarság eljutott addig, hogy most akár Csurogon, a falu szélén is megemlékezhetünk, azon a helyen, amelyet a csurogi magyarok Gödrög néven emlegettek, amíg voltak csurogi magyarok. Itt volt 1944-ig s talán még utána is valameddig a falusi dögtemető. Itt ásták el 1944. október 23. és 1945. január 23. között a lemészárolt helybeli magyarokat. Matuska Márton a magyar köztársasági elnök szerbiai látogatása, a magyar és szerb áldozatok előtti közös csurogi főhajtás apropóján ír az 1944–45-ös délvidéki vérengzésekről és a szerb–magyar megbékélés időszerű kérdéseiről. (36. oldal)
Macera
Ritkán kerül állatpreparátor a hírekbe, pláne úgy, hogy ezt ő kezdeményezi a munkáját ismertető dokumentumfilm bemutatásával. A budapesti állatkert munkatársa, Mihály Ármin egy pillantásból felismeri az elefánt összes csontját, és úgy készít békáról preparátumot, hogy az állat a beavatkozás végeztével boldogan ugrál tovább. Molnár Csaba portréjából kiderül: a preparátor egyáltalán nem tartja foglalkozását morbidnak, de a szakma teremt néha olyan helyzetet, ami neki is sok. (40. oldal)
Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a Hétvégi Magazint az újságárusoknál!
