Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. A most szombaton megjelenő közéleti-kulturális magazinunkban sok más mellett a következőkről olvashatnak. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál!
Olykor kevésen múlik, hogy egy elvileg halálra ítélt kistelepülésen a lakók sorsukba belenyugodva haladnak-e a „szakadék” felé, vagy életüket kezükbe véve mindent újrakezdenek. A Baranya megyei kisközségnek, Cserdinek szerencséje volt: innen származott el Bogdán László, aki húszéves pécsi kitérő után – ahol udvari takarítóból egy nagy cég termelési igazgatói posztjáig vitte – visszatért szülőhelyére. Hét éve a négyszáz lelkes, több mint hatvan százalékban cigányok lakta település polgármestere (és így az országban tevékenykedő talán kéttucatnyi cigány településvezető egyike), aki bámulatos eredményeket ért el.
Cserdinek saját önkormányzati nyaralója van a Balatonnál, modern mentálhigiénés központja, közösségi háza, nemsokára közös fürdőháza. Néhány évvel ezelőtt évi kétszáz betörés volt, ma nagy esemény, ha eltűnik két fürt szőlő. Korábban menetrendszerűek voltak a verekedések, ma mindenki – cigányok és magyarok – a lehető legnagyobb egyetértésben dolgozik a falu földjein, fóliaházaiban és erdeiben. Ez ugyanis a falu felemelkedésének kulcsa: Bogdán kőkemény, következetes, de igazságos menedzserként irányítja a községet, ahol mindenkinek jut munka, aki dolgozni szeretne. Terményeiket nagy üzletláncoknál és éttermekben értékesítik, hétvégenként bérkapálást vállalnak a környék mezőgazdasági nagyvállalkozóinál.
A polgármester, akinek nézeteivel nehezen tudnának egyetérteni a politikai korrektséget zászlajukon hirdetők, a cigányság rövid távon kizárólag kétkezi munkával érvényesülhet. A kisebbségi önkormányzatokat családi vállalkozásoknak tartja, és megszüntetné őket, de az országos cigány vezetőkről is megvan a véleménye.
Az először a XIII. század végén említett Cserdi címerében ásó és kapa, búzakalász és tölgyfalevél látható. A közösségnek ma 22 hektáros akácosa van, ha búzát nem is, de szinte minden zöldséget megtermelnek, ásót és kapát pedig annyit forgatnak, hogy szinte összenőtt már a kezükkel. A cserdi szülők közül sokan, látva, hogy a mezőgazdaságból tisztességesen meg lehet élni, általános iskola után mezőgazdasági szakiskolába küldték gyermekeiket. Nem kell sok idő, hogy kinevelődjék a település első cigány agrárgenerációja – ha helyben maradnak, a fejlődés határai e pillanatban beláthatatlannak tűnnek. Cserdi hétszáz éven át a földből élt, aztán a rendszerváltás után következett egy kis szünet, mai lakói pedig visszatérnek a gyökerekhez.
(21., 24–25. oldal)
Rózsaszörp és japán cseresznye
Mutasd meg a kerted, megmondom, ki vagy! Talán még annyit is hozzátehetünk, hogy beszélgess velem egy kicsit a kertedről, és barátok leszünk. Feltéve persze, hogy mindketten lelkes hobbikertészek vagyunk. Azonos érdeklődés, a szépség élvezete és tanulás egymástól – három dolog, ami összehozza azokat az embereket, akik csatlakoztak a Kertnézőben nevű mozgalomhoz, amelynek az a lényege, hogy magánemberek megnyitják a kertjüket és a szívüket a csoportba szervezett érdeklődők előtt. A kertnézőkhöz csatlakozott Farkas Adrienne is. (25. oldal)
Átsorolt kórképek
Frissítette a betegségek diagnosztizálását segítő kézikönyvét az amerikai elmeorvos-társaság. Ritkán kapja fel a világsajtó az efféle eseményeket, most azonban lavinát indíthat el az átdolgozott kiadás, amelyet Molnár Csaba vesz szemügyre. A kritikusok szerint ez alapján gyakorlatilag mindenki pszichiátriai betegnek nyilvánítható, a gyógyszergyárak pedig máris gyárthatják a pirulákat például a gyász ellen. (26. oldal)
Van-e királylány a családban?
A huszadik század első felének híres genealógusától, Kempelen Bélától származnak a következő sorok: „Ha kötelességünk nemzetünk történetét ismerni, kétszeres kötelességünk ez saját családunkkal szemben.” A nemes kötelességnek mind többen próbálnak „megfelelni”, és bíznak meg hivatásos családfakutatókat a gyakran századokon átívelő nyomozással. Kik, milyen szándékkal kutatják őseiket, mennyibe kerül a nagy szakértelmet és türelmet igénylő munka? Ezekre a kérdésekre keresett választ Velkei Tamás. (27. oldal)
Libéria Avenue
A debreceni Sámsoni út egy átlagos napon leginkább a libériai Monrovia, a szomáliai Mogadisu vagy a pakisztáni Iszlámábád sugárútjaira emlékeztet. A befogadóállomás környékén alig látni fehér embert. Két diszkóból hazatérő lány megtámadása lett annak a „népfölkelésnek” a tápja, amely során Kósa Lajos polgármester is a tábor elköltöztetését követelte. Bár júliustól szigorodnak a törvények, a migránsoknak másutt sem örülnek. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Vámosszabadiban is menekülttábort szeretne létrehozni, de a helybéliek félpályás útlezárással tiltakoznak. Varga Attila tájékozódott a helyzetről. (28–29.oldal)
Fehér turbános
A múlt hét végén Irán bebizonyította, hogy tud felhőtlenül örülni: a városokban, falvakban örömünnepet rendeztek Haszan Rohani elnökké választása alkalmából. Óriásiak a hazai és külföldi elvárások a mérsékeltnek kikiáltott államfővel kapcsolatban. Biztos, hogy szüksége lesz diplomáciai lavírozóképességre, ugyanis nem ő hozza meg a végső döntést a sorsdöntő kérdésekben. Pósa Tibor helyzetelemzése. (30–31. oldal)
Rávezető
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István téri székházában ma, június 22-én tizenegy órakor adják át – ez évben második alkalommal – a polgárok javaslatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjakat. A kitüntetettek: a Nemzetközi Pető Intézet és Pető András hiteles gyógyító- és oktatótevékenysége, dr. Juhász László művelődéstörténész (posztumusz), Jelenczki István filmrendező, Entz Géza művészettörténész, Görömbei András irodalomtörténész, az amerikai magyarság történetét megismertető Várdy házaspár, Várdy Béla és Várdy Huszár Ágnes, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, valamint Görbicz Anita, a kézilabda-válogatott irányítója. A Pető Intézetet Lőcsei Gabriella kereste fel. (34. oldal)
Ebéd Csu mesternél
Felszámolják hamarosan a józsefvárosi piacot, legalábbis a lepukkantabb, sátorvárosra emlékeztető részét. De az üzletnek valahol mennie kell tovább, talán éppen az út túloldalán, a Ganz-telepből lett „kínai negyedben”. a A piac hangulatába György Zsombor kóstolt bele. (36. oldal)
Van fésűje?
Budapesten, kicsit beljebb az Üllői út zajától, azon a környéken, ahol a Ferencvárosban pár évvel ezelőtt megtört a korábbi rehabilitációs program lendülete, negyedóránként lenéz egy ügyfél a Tűzoltó utca 23. szám alatt működő irodába. Az eső előtt csatornaszagú, máskor kávéillatú pincehelyiségben található a Lélek-pont, azaz a lakhatási, életviteli, lelkisegély-nyújtási és egzisztenciateremtési közösségi program kerületi központja. Van, aki azért jön ide, hogy segítséget kérjen a munkakereséshez, valamilyen támogatás igényléséhez, kimossa a ruháját, vagy feliratkozzon a lassan másfél éve működő központ kulturális programjaira. Azonban egy sokak számára elsőre meglepő szolgáltatás is a rendelkezésükre áll itt azoknak, akik készek élni vele. Győr Ágnes riportja egy fodrászról, aki visszaadja a hajléktalanok önbecsülését. (40. oldal)
