Öröm az ürümben: a másfél hete kirobbant boszniai zavargásoknak legalább nincs etnikai színezetük, most a politikai elit az ellenség. Sőt Belgrádban még szimpátiatüntetést is tartottak, noha Bosznia-Hercegovinában leginkább a bosnyákok s nem a szerbek lakta entitást sújtja a mindent átható válság. A megmozdulások múlt szerdán kezdődtek Tuzlában, előzményük a város ipartelepén működő üzemek bezárása volt. Több mint tízezren mentek első nap az utcára, azt hangoztatva, hogy a helyi kormányzat becsapta őket. A munkások elhitték ugyanis, hogy a magánkézbe került nagyvállalatok – a politikusok ígéretét betartva – tovább üzemeltetik az egységeket, minden a régi lesz. Nem így lett.
A módszer ismert, elég csak a régi magyarországi gépgyárakra vagy az élelmiszeriparra, cukorüzemekre gondolni. A „szakmai” befektető minden megígér, hogy nyomott áron hozzájusson az ingó és ingatlan vagyonhoz. Majd kihasználva a szakszervezetek erőtlenségét és a jogi kiskapukat, elkezd leépíteni, az üzleti lehetőségek beszűkülésére hivatkozva végül csődbe viszi a cégeket, és jó eséllyel el is tűnik a színről. Termelés, értékteremtés ebből a módszerből nem következik ugyan, de nem is ez a cél, hanem a piacszerzés. A Balkán közepén a jelek szerint néhány év késéssel következik be az, amit mi itt Közép-Európában már jól ismerünk.
A kilencvenes évek végén csodálkoztunk is azon, miért jelennek meg olyan nagy számban az osztrák és német érdekeltségek, bankok, olajvállalatok a háborúk szabdalta Balkánon. Bosszankodtunk is amiatt eleget, miért nem a mi befektetőink kapaszkodtak meg nagyobb számban a hagyományosan magyar kitörési pontnak számító térségben. Ma már jól látszik, hogy a Balkán a sajnálkozás, pátyolgatás évei után most kőkemény üzleti terep. A háborúból sokkal szerencsésebben kikerülő, hagyományosan erősebb gazdasággal és szociális hálóval rendelkező Szlovénia, valamint a – szigeteivel együtt – több ezer kilométeres tengerparttal megáldott Horvátország jobban ellenáll, több hazai érdekeltségük maradt. De Bosznia nem volt olyan helyzetben, hogy vérrel-verítékkel kivívott politikai függetlenségét gazdasági értelemben is meg tudja őrizni.
A tudósításokban megszólaló tüntetők közül többen azt állították, évek óta nem kaptak fizetést.
A történések hírére több nagyobb településre, majd Szarajevóra is átterjedtek a mind erőszakosabbá váló zavargások, melyek tetőpontján a demonstrálók nekimentek a rendőröknek, és kormányzati épületeket gyújtottak fel. Több százan megsérültek. A bosnyák fővárosban a háború elvonultával évekig változatlan állapotban hagyták az egykori központi könyvtár rommá lőtt, kiégett épületét a barbárság mementójaként. Erre most a bosnyák levéltár épületére dobtak bosnyák „könyvégetők” Molotov-koktélokat, elpusztítva az állomány jelentős részét.
– Ha Egyiptomban, Tunéziában meg tudták mutatni, hogy a nép az úr, képesek leszünk rá mi is – harsogta vehemensen a külföldi tudósítóknak az egyik tüntető. Talán neki is köszönhető, hogy az elemzésekben mind gyakrabban jelent meg a Közel-Keleten, Észak-Afrikában végbemenő forradalmi változásokra, az arab tavaszra utaló „boszniai tavasz” kifejezés.
Azt valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy valójában mi is pattintotta ki a szikrát Tuniszban, Kairóban, majd Damaszkuszban, illetve akár Kijevben és Szarajevóban. Hogy valóban önszerveződő, forradalmi eseményeknek vagyunk tanúi, vagy valamiféle más érdek sajátos érvényre jutásának? Piacok újraelosztásának, polgárháborúk szításának – külső támogatással? Néhol csupán nyomást gyakorolnak, szankciókkal fenyegetnek, a demokrácia leépülésére figyelmeztetnek, máshová, Európán kívülre, ahol az erő dominál inkább, akár fegyvert is visznek, mint az amerikaiak a szíriai ellenzéknek.
Az alapvető elkeseredettségen túl az arab és a bosnyák tavasz közös jellegzetessége a profi szervezettség, az, hogy a résztvevők a modern kommunikációs eszközök, közösségi oldalak felhasználásával osztják meg egymás között az információkat, hirdetik meg az újabb és újabb megmozdulásokat. Elsődleges forradalmi felület a Facebook, rajta olyan oldalakkal, mint például a „Polgárok plénuma” (Plenum gradana i gradanki).
A szarajevói megmozdulások egyik szervezője, Zoran „Scout” Ivancic megkeresésünkre azt mondja, ők békés megmozdulásokra törekszenek a továbbiakban, de nem lehet megmondani, hová fajulnak az események. Sokféle csoport alakult, akad, aki békésen, mások drasztikusabb eszközökkel próbálnak érvényt szerezni szándékaiknak. Elsődleges cél a válságért felelősnek tartott politikusok elzavarása, a korrupció visszaszorítása. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint maguk mögött tudják a lakosság többségét, a bosnyák–horvát föderációban 93, a Szerb Köztársaságban 78 százalékos a támogatottságuk. Ennél persze jóval kevesebben szánják el magukat tettekre is, a hét végére a néhány nappal korábbihoz képest lecsendesedtek a demonstrációk. Zoránék azonban kitartanak és bizakodóak.
