Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a mellékletet az újságárusoknál.
Márton Szilvia szerint amelyik cigány gazdálkodik, rendbe rakja a házát, elmegy dolgozni, azt gyakran lenézik, kiközösítik a társai
Megdöbbentette a cigány közösségekben otthonosan mozgó Márton Szilviát, hogy kis tanítványai a közös szerepjátékok alkalmával sokkal inkább akarnak uzsorások lenni, mint vajdák. A romaügyi referens szerint a rendkívül hátrányos közegből érkező gyerekek életében már hatéves korukra megtörik valami, nem tudnak igazodni a normákhoz és elvárásokhoz. Márton Szilvia elmondta az igazat, képletesen be is törték a fejét érte. D. Horváth Gábor és György Zsombor interjúja.
– Miért foglalkozik cigány közéleti kérdésekkel?
– Nagyszüleim beás cigányok, nagyapám muzsikus is, nagymamám a legidősebb teknővájó cigány asszony Magyarországon, aki még néhány éve is űzte a mesterséget. Édesapám viszont magyar. Csongrádon születtem, ahogy mondani szoktam, útközben, hiszen akkoriban Kecskeméten éltünk. Soltvadkerten nőttem fel, kétéves koromtól nagyszüleim neveltek. Mindent megkaptam tőlük, jó tanuló voltam. Egészségügyi szakmát szereztem, több éven át kórházban dolgoztam, közben orvos mellett gyógymasszőrként próbáltam megélni. 2010-től – édesapám tanácsának engedve – kezdtem foglalkozni a cigány közélettel. Addig, ha nem is tagadtam meg a származásom, próbáltam nem foglalkozni vele. A kiskunhalasi speciális iskolában kaptam lehetőséget, hogy gyógypedagógiai asszisztensként dolgozzam, akkor belecsöppentem a sűrűjébe, ott értek az első kemény élmények. Olyan gyerekek járnak a speciális iskolába, akik különleges nevelési igényűek, nagy részük mélyszegénységből érkezik, nem szocializálódtak. Többségük sajnos agresszív, mondhatni, deviáns viselkedési mintákat hozott otthonról.
– Úgy kerülnek be hatévesen az iskolába, hogy addigra már nagyon elromlott valami az életükben
– Igen. Lehet, hogy sokan közülük elkezdik valahol az első osztályt, de félévkor átteszik őket a speciális iskolába, mert látszik, hogy nem tudják tartani a lépést. Az én elsős osztályom tizenhárom fős volt, ebből kettő magyar, a többi cigány származású. A 18 ezer lakosú Kiskunhalasnak amúgy körülbelül harmada roma, bár választásról választásra változik, hogy éppen mennyien vallják magukat annak.
– Választásról választásra?
– Ameddig nem a mostani választási törvény volt érvényben, könnyen át lehetett jelentkezni, s jöttek is, mentek is buszokkal átszavazni. Ebben a kisebbségi önkormányzat vezetősége abszolút partnernek bizonyult. Szerintük amúgy én nem is vagyok cigány, holott nagymamámat meg annak tartják.
– Kimondottan a kisebbségi választásokat befolyásolták így, vagy a klasszikus pártok is utaztattak, átjelentkeztettek embereket az ön környezetében?
– Ezt mindenki csinálta, könnyen lehetett mozgatni az embereket.
– Azt mondja, nem is tartják cigánynak. Eddig azt hallottuk, mindenki az, aminek vallja magát
– Én is ezt gondoltam. Csakhogy nem adtam le nekik az ajánlószelvényemet, úgyhogy politikai alapon kitagadtak.
– Térjünk vissza a gyerekekhez! Hogyan boldogult velük?
– Nagyon megszerettek, megnyíltak ezek a gyerekek. Ösztönből jöttek a dolgok, a gyerekek meg észrevették, hogy van bennem vonó, ez is sokat számított.
– Akiben nincs meg a vonó, azt nem fogadják el?
– A magyar pedagógusok idegenek nekik.
– Rövidesen mégis ott kellett hagynia a diákjait
– Határozott idejű szerződésem volt, amelyet pénzügyi okokra hivatkozva 2013 tavaszán nem hosszabbított meg az igazgató. Jelentkeztem romareferensnek a Kiskunhalasi Járási Hivatalba, fel is vettek, iskolákkal tartottam a kapcsolatot, egészségügyi téren is kérték a segítségemet, orvosokkal, védőnőkkel dolgoztam. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kis felzárkóztató csoportot hoztunk létre, így újra közel kerültem a gyerekekhez. Körbeültünk, játszottunk vajdásdit, s ott kezdtek el először beszélni az uzsoráról. Szituációkat játszottunk el, kiderült, hogy az otthoni minták szerint minden problémát erőből, veszekedéssel akarnak megoldani. Az nyer, aki hangosabb, aki jobban meg tudja félemlíteni a másikat. Megdöbbentett, hogy többen akartak uzsorások lenni a szerepjátékban, mint ahányan vajdák. Eljátszottuk, hogy jön az uzsorás.
– Pontosan tisztában voltak azzal, ki az uzsorás?
– A hét-nyolc éves gyerekek olyan dolgokkal is tisztában voltak, hogy hány százalékot tesz rá a kölcsönre az uzsorás. A számokhoz, a pénzhez ezek a cigány gyerekek jobban értenek, mint a magyarok. Jellemző, hogy a magyar családok szendvicset csomagolnak a gyereknek, a cigányok inkább pénzt adnak, hogy vegye meg. Főleg a fiúk zsenik matekból, vág az eszük.
– Mások viszont arról számolnak be, hogy alapvető dolgokra, a fogmosásra is meg kell tanítani a hátrányos helyzetű gyerekek némelyikét, hogy nem értik például a szám és a számosság fogalmát, vagyis hogy mi a különbség tíz busz és a tízes busz között. Ilyen alapvető hiányosságokkal nem találkozott?
– De, a csoportban lévő gyerekeknek alapfogalmakat kellett megtanítani, nem értették olyan szavaknak a jelentését, mint körül, mögött, mellett. Az alapvető higiéniával sincsenek tisztában. Motiválni kellett őket, első körben ezt úgy lehet legkönnyebben, ha valamit ingyen adsz. A foglalkozásokra mindig hoztunk teát, süteményt, s beszélgettünk, a gyerekek jól érezték magukat. Mindössze egy magyar kislány járt a csoportba, ő otthonról semmilyen előítéletet nem hozott magával, mindig próbált közeledni a többiekhez, melléjük ült. De a többiek ezt nem engedték, mindig otthagyták. Kérdeztem őket, miért csinálják ezt, mire egy 13 éves cigány lány azt válaszolta: azért, mert nem közénk való.
– Vannak ők, és vagyunk mi?
– A gyerekek között arra jöttem rá, hogy azok a magyar gyerekek, akiknek nincs rossz tapasztalatuk cigányokkal, nem is tesznek különbséget, ugyanúgy közelítenek a romákhoz, mint bárki máshoz. Nem mondom, hogy nem létezik előítélet, de összességében mégis ez a tapasztalat. A cigányok közül sokan viszont már engem, félcigányt sem fogadtak be. Ha nő vagy, akkor aztán különösen. Engem romungricának neveznek; ha fiúnak születek, inkább elfogadnának. Ez erős törvény köztük, köztünk. Az utcán is általában a cigány férfi megy elöl, a nő másodrangú. Otthon viszont megfordul a dolog: matriarchális a rendszer, csak ezt nem mutatják kifelé. (17., 20. oldal)
