A zene az kell – Magazin-ajánló

E heti Magazinunkban írunk a dizájnerdrogokról és áldozataikról, valamint beszélgetünk Beer Miklóssal Európa túléléséről és a cigányok felzárkózásáról.

Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a mellékletet az újságárusoknál.

Fél óra alatt eljuthatunk a telep díleréhez – Dizájnerdrogok szedik áldozataikat

Csak néhány száz forint szükséges ahhoz, hogy kábítószerhez jussunk Magyarországon, méghozzá könnyűszerrel. Az olcsó dizájnerdrogok rendkívül elterjedtek a leszakadt társadalmi rétegekben, s óriási károkat okoznak, akárcsak a mindenféle kontroll nélkül beszerezhető erős nyugtatók. György Zsombor körbenézett a piacon.

Odébb megyek az ajtóhoz, ne haragudjatok, nem tudom a média előtt szúrni magam – mondja szinte mentegetőzve a torzonborz, ránézésre harmincas évei közepén járó férfi. (Pedig csak egy fényképezőgép lóg fotósom oldalán.) Barátnőjével vették be magukat a lepusztult egykori autójavító műhelybe, a srác már lövésre kész, a lány még a fal mellett ül ócska műanyag székén, és kotyvaszt. Kettévágott sörösdoboz homorú talpát használja, ez amolyan olvasztótégely. „Zenélnek.” Józsefváros szebb napokat látott negyedeiben régen nem a heroin a menő kábítószer, az olcsó drogoknak van jó piacuk, egy adag zene nevű dizájnercucchoz akár háromszáz forintért is hozzá lehet jutni.

Próbálunk szóba elegyedni a párocskával, nem sok sikerrel. A férfi üres szemekkel néz ránk, néha vigyorog, máskor elkomorodik az arca, aztán odébbmegy néhány méterrel. A nő komor arccal néz, érezhetően nem örül nekünk. Annyit mond csak, hogy naponta legalább egyszer hozzányúlnak a szerhez. De inkább többször. Ha hozzájutnak. Párja hiába megy odébb, látjuk, ahogy kínlódik a szúrással, percek óta nem találja a vénáját.

A Dobozi utcában járunk, ez a VIII. kerületi drogosok egyik központja. A kocsiszerelő üzem évekkel ezelőtt bezárt, a telket kárpótlásként visszaadták a háború előtti eredeti tulajdonosoknak, akik viszont nem tudnak mit kezdeni vele, jelen állapotában értékesíteni sem lenne egyszerű. Romos házak veszik körül a betonnal burkolt nagy teret, a fal mentén sétálva rengeteg tűt látunk, odabent elképesztő mennyiségű szemetet halmoztak fel. Az első frontot főként hajléktalanok használják, egy idősebb férfi minden éjjel itt is alszik. A drogosok és a csövesek általában nem foglalkoznak egymással, utóbbiak is bódultak, csak ők alkoholtól.

Riportunkban ezúttal nem partidrogokkal és hagyományos, drága kábítószerekkel foglalkozunk, hanem a leszakadt társadalmi rétegekben és a fiatalok között ijesztően széles körben jelen lévő dizájneranyagokkal. A téma szó szerint az utcán hever.

A Hatvanban, egy lakótelepen járunk, a Pázsit utca környékén. Fertőzött terület, korábban is megfordultunk már itt. A lépcsőházak előtt ücsörgő tíz-egynéhány éves srácok nyíltan beszélnek a dizájnerdrogokról, persze ők sosem használják, de mindenki mindent tud róluk, azt is, kitől lehet beszerezni. Az egyik forrás, D. T. éppen itt lakik az egyik lépcsőházban, be is csöngetünk hozzá, de nem enged be. A herbál a legdivatosabb, meg hétvégente a tabletták, amelyektől jobb a buli. Több csapattal beszélgetünk, leülünk egy középkorú házaspárral is, akiknek gyermeke teljesen leépült a szerektől. Ő otthonról lop el ezt-azt, néha az ételt a hűtőből, hogy drogra cserélje. Ugyanazokat a forrásokat nevezi meg mindenki, hozzátéve, szinte zavartalanul megy a kereskedelem, a dílerek többségét még nem kapcsolta le a rendőrség. Összeírjuk a neveket, címeket, átadjuk a hatóságnak, hátha történik valami.

Az Amsterdam-shop kifejezésre sokan emlékezhetnek, a kétezres években még törvényesen működtek ezek a boltok, ahol a gyerekek is hozzájuthattak az anyaghoz. Mára az új jogszabályok révén sikerült bezáratni a shopokat, ma már a dizájnerdrogok nagyobb részét közvetlenül dílerek terjesztik. A másik lehetőség az, hogy a fogyasztó megrendeli az interneten a hozzávalókat, s otthon saját maga áll neki kotyvasztani. A postások és a csomagküldő szolgálatok munkatársai így tudtukon kívül is drogfutárrá válnak.

Fülöpné Csákó Ibolyának, az ORFK bűnügyi osztálya kiemelt főreferensének kábítószeres ügyekben gyakran kérik ki véleményét, előadásokat tart, bűnmegelőző programokat vezet. Az alezredes asszony felhívja a figyelmet: gyakran a szülők sem veszik elég komolyan a veszélyt. Többször találkoztak például azzal a jelenséggel, hogy apa és anya úgy gondolta: ha – egyelőre – nincs tiltólistán a szer, akkor biztos nem is lehet olyan veszélyes. A rendőrség ezekből az esetekből okulva immár nemcsak fiataloknak, hanem a családok idősebb tagjainak is tart előadásokat. (Tavaly szeptember óta szervezett formában zajlanak olyan szülői értekezletek, ahová rendőr is megy a tanárral.) (17., 20. oldal)