– Miért váltott annak idején a kenuról a vitorlázásra?
– Valóban kenusként ismertem meg a vizet. De amikor a Velencei-tavon elkezdtem vitorlázni, azonnal megfogott a vízben és a szélben rejlő energia. Lenyűgözött, hogy én uralom a természetből nyert erőt, suhanok vele a vízen, és oda megyek, ahová csak akarok. Aztán a hajó és az elhivatottságom egyre csak nőtt, végül pedig az óceánon találtam magam. A vitorlázásban megvan az emberi természet két végpontja: a természet erőinek megszelídítése és a saját és mások kreativitása alkotta eszköz hatékonysága. Vitorlázni azonban ma sem lehet a természet mély ismerete nélkül. Tudni kell, hogy a vízmélység hogyan befolyásolja a hullámok viselkedését, a felhők alakjából hogyan lehet következtetni az időjárásra. A kenura visszatérve: a váltás közvetlen oka egészen prózai volt. Akkor már 27 éves voltam, napi háromszor edzettem. Túl sok volt a munka, de eredményességben nem jött vissza a befektetett erőfeszítés. Magyarul nem voltam elég jó, nem volt meg az a sikerélmény, amelyre vágytam. Folyton ott toporogtam a válogatottság küszöbén, de csak nem sikerült. Akik bekerültek a válogatottba, gyakran világ- és olimpiai bajnokok lettek, ehhez nekem egy kicsi mindig hiányzott. Ebbe belefáradtam, és abbahagytam a kenuzást.
– A vitorlázás szeretete miatt kezdett hajókat építeni?
– Nem, pont fordítva. Amikor már nem kenuztam versenyszerűen, maradtam a víz mellett. Agárdon dolgoztam a klubban mint hajóépítő. Kenu- és kajaklapátokat készítettem, hajókat javítottam és építettem. Szinte az egész válogatott az én lapátjaimmal evezett, mondhatjuk, hogy sikeres lapátkészítő voltam. Azért kezdtem vitorlázni, mert szerettem volna, ha a munka mellett kapcsolatban maradok a vízzel. A kenuzás számomra nem volt alkalmas arra, hogy hobbiszerűen űzzem, nem tudtam versenykenuval kimenni csalinkázni a nádasba. Ha az ember betérdel egy kenuba, az elkezdi nyomni. Fájt a térdem, fájt a derekam, így a kenut nem erőltettem. Beleszerettem viszont a finn dingi nevű vitorláshajó-osztályba, élveztem, hogy az ember beül, és csöndben oda suhan vele, ahová csak a kedve tartja. Aztán fejlődtem, egyre magasabb szintre léptem, válogatott lettem, de az eredeti motivációm az volt. A vitorlázással a hajóépítői érdeklődésem is a vitorlás hajók felé fordult.
(17., 21. oldal)
