895 gramm

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Helyszíni riport Venezuelából. Laposa Bence-interjú. Boney M. a szamossályi falunapon. Magazin.

MN
2017. 07. 21. 13:59

Szentpétervár olyan szimbólum, kép, sokszínű képes beszéd, amelyben tükröződik az egész újkori orosz történelem. Ez a város természeténél fogva művészi. Már csak azért is, mert nem ösztönösen, hanem egy elgondolásból, magával ragadó, ihletett ötletből, egy álom fék­telen megvalósításának vágyából született. A pétervári író, Mi­hail Kurajev jellemzi így az Utazás Le­nin­grádból Szentpétervárra című nagy esszéjében Oroszország második fővárosát. E szavak nyomába eredtünk, s megpróbáltuk megérteni a jelentésüket.

A Szabadság-szobor az idén ­het­ven­éves. Hogy mikor van pontosan a születésnapja, azt többféleképpen lehet értelmezni. 1947. február 23-án a szobor már állt, az ünnepélyes avatást április 5-én tartották, de akkor sem volt még kész az emlékmű. A rövid határidő miatt a két mellék­alaknak csak a gipszmintája készült el. A végleges bronzszobrok 1947 júliusában kerültek a helyükre. 26 méteres talapzaton egy 14 méter magas nőalak áll, kezében 16 mázsás pál­ma­ággal. Egy korszak jelképe volt, aztán Budapest jelképe lett.

 

Témák a Magazinból

895 gramm
Kilátástalan helyzetben vannak a venezuelai magyarok, akik közül sokan hazánkba költöznének, dacára annak, hogy többük már a nyelvet sem beszéli (17., 21. oldal)

Többet nyújt, mint bármi más
Laposa Bence a hekk-hurka kultuszról, a retinánkba égett Balaton-képről és az állami szervek elképesztő felelősségéről (18–19. oldal)

Aranykonfetti és kovászos uborka
Boney M. a szamossályi falunapon – „Sok itt a munka, kevés a fizetés, miből lesz szórakozás?” (20. oldal)

Feladott polderek
Hollandia tanítja a világot, hogyan élhet együtt a vízzel (22–23. oldal)

Leborotvált bélbolyhok
Ledöntött gluténmítosz: csak a világ népességének egy százalékára veszélyes (22. oldal)

Jeszenyin, Snur és Kóbor Kutya
Pityer egyszerre zene, költészet, arisztokratikus finomság és bohém könnyedség (24–25. oldal)

Az identitárius mozgalom a tengerre megy
Fordulat a migránsválságban: ki fogja ki a vízből a menekülteket? (24–25. oldal)

Egy korszak jelképe volt, Budapest jelképe lett
A Szabadság-szobor története (1.) (26–27. oldal)

Államférfi a paradicsomkertben
Tények és tanúk: Szabad György történelmi levegőjű életútinterjúja (29. oldal)

Gazda Albert arról, hogyan győzte le Orbán Viktor Kossuth Lajost. Techet Péter az osztrák előre hozott választások kapcsán Christian Kern kancellár esélyeiről. Plusz Koncz Tamás, Hegyi Zoltán, Ugró Miklós, Lackfi János, Szenczi Tóth Károly és Weiner Sennyey Tibor tárcái.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.