Carla del Ponte magas rangú vezetőkre utazott – a teljes cikk

Nem volt meglepő, hogy a fellebbviteli eljárás végén végül felmentették Ante Gotovinát – mondta a Magyar Nemzetnek Luka Misetic, a tábornok ügyvédje.

– Mi a helyzet a háborús és emberiesség elleni bűncselekményekre vonatkozó vádakkal?
– Már az elsőfokú tanács is megállapította, a vádlottaknak nem állt szándékukban, hogy engedélyt adjanak a Vihar hadművelet utáni bűncselekményekre. De a bíróság jogtudományi érvelése szerint Gotovináéknál fennállt a bűnszövetségben elkövetett emberiesség elleni cselekmények esete. Ez azt jelenti, ha valaki másokkal megállapodik abban, hogy elkövetik mondjuk az „A” jelű bűntettet (ebben az esetben az állítólagos jogtalan tüzérségi támadást), akkor minden további bűn – gyilkosság, gyújtogatás, fosztogatás, elüldözés – ebből eredeztethető. Így azokért akkor is a vezetők a felelősek, ha nem akarják, hogy megtörténjen. Az elsőfokú tanács tehát úgy találta, mivel jogtalan tüzérségi tüzet alkalmaztak, a legtöbb civil elmenekült, ráadásul tudniuk kellett volna, hogy a néhány év múlva visszatérő horvátok házakat égetnek fel, és idős szerbeket ölnek majd meg bosszúból. A fellebbviteli eljárásban ugyanakkor megállapították, nem volt bűnszövetség. Sőt, a tüzérségi tűz nem is volt bűntett, ezért nem is lehet hozzákötni a további eseményeket, amikért felelősek lennének. Gotovina, valamint Franjo Tudman akkori horvát államfő és a többiek nem akarták, hogy ezek az események bekövetkezzenek.

– Mindezek ellenére számtalan bűncselekményt követtek el 1995-ben a krajinai térségben lakó szerbekkel szemben. Ezekért kik a felelősek?
– Azok, akik elkövették. Még az elsőfokú tanács is megállapította, a horvát állami szervek minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy előállítsák a bűnösöket. Voltak vádak, elítélt személyek, összesen 2500 eljárás folyt le. A nemzetközi közösséget azonban a mai napig becsapják bizonyos nem kormányzati szervezetek Zágrábban, amelyek azt mondják, a Vihar hadművelet utáni események miatt senkit sem vádoltak meg háborús bűnökkel. Ez ugyan igaz, mert horvát bíróságok – a horvátországi jogrend alapján – nem „háborús bűntett” címszó alatt ítéltek el embereket, hanem gyilkosság, gyújtogatás és egyéb bűncselekmények miatt. Az ugyanakkor tévhit, hogy e bűnök megtorlatlanul maradtak. Az akkori horvát államügyész ennek kapcsán még Gotovináék perében is tanúskodott, ahol elmondta: azért nem háborús bűntettek miatt ítélték el az embereket, mert a gyilkosságnál és a háborús bűncselekménynél ugyanúgy húsz év a maximálisan kiszabható büntetés Horvátországban. Ez utóbbit azonban sokkal nehezebb bizonyítani, mint a gyilkosságot. A cél az volt tehát, hogy a legegyszerűbb módon a lehető legsúlyosabb büntetési tételre tudják ítélni a tényleges elkövetőket. Az ugyan vitatható, hogy ezeket a jogsértéseket háborús bűnként kellett volna kezelni, de az tény, hogy a Vihar hadművelet után igenis bíróság elé állították a bűnöket elkövető állampolgárokat.

– Gotovina tábornok felmentését követően van-e még olyan ügy az ICTY előtt, amelyben horvátok érintettek?
– Hat boszniai horvát még az elsőfokú ítéletre vár, amelyet követően – a többezres iratanyag lefordítása után – még így vagy úgy, de mindenképp várható fellebbviteli eljárás. Nemzetközi szinten amúgy nincs több olyan ügy, amelyben horvátországi horvátok lennének érintettek.

– Sokan úgy vélik, hogy a nemzetközi törvényszék nem működik megfelelően, ráadásul ellentmondásos ítéleteket hoz. Mit gondol az ICTY munkájáról?
– Az ICTY esetében két intézményről van szó: a bírákról és az ügyészekről. Előbbiek jó munkát végeznek, szerintem az elmúlt húsz év nagy részében jó döntéseket hoztak. Nélkülük nem nyert volna bizonyosságot a srebrenicai mészárlás, nem lenne egyértelmű, hogy népirtás volt. Lehet, hogy a Boszniai Szerb Köztársaságot még mindig Radovan Karadzsics vezetné, és nem tudnánk a Milosevics alatt elkövetett bűnökről sem. Az ügyészi munka az a terület, ahol a nemzetközi igazságszolgáltatás megbukott. Az ICTY egykori főügyésze, a svájci Carla del Ponte úgy döntött, hogy a nem szerb nemzetiségűeket is mindenáron bíróság elé kell állítani, méghozzá a legmagasabb szinten. Egyrészt hogy bizonyítsa: a bíróság nem szerbellenes, illetve hogy kiegyenlítse a régió népeinek bűntudatát.

– Ebbe a sorba illik a Gotovináék után alig egy héttel ugyancsak felmentett koszovói albán UCK gerillavezér, Ramush Haradinaj esete is?
– Pontosan. Ám itt nem csak Haradinajról van szó. Horvát részről Gotovina mellett Ivan Cermak volt helyettes védelmi minisztert, Mladen Markac tábornokot; a boszniai muzulmánok közül Naszer Oricsot, Srebrenica parancsnokát, Szefer Halilovicsot, a bosnyák haderő főparancsnokát; a koszovói albánoktól Haradinaj mellett Idriz Balaj és Lahi Brahimaj UCK-parancsnokokat, valamint Ljube Boskoszki volt macedón belügyminisztert is egytől egyig felmentették. Mindegyikük ellen Carla del Ponte emelt vádat. A svájci főügyész szemmel láthatólag politikai indíttatásból cselekedett, amelynek célja az egyensúly megteremtése volt. A magas rangú vezetőkre utazott, ugyanakkor nem foglalkozott az olyan, alacsonyabb szintű résztvevőkkel, akik sokkal jobban kapcsolódtak a konkrét bűntettekhez, mint feletteseik. Ez a stratégia azonban – miként az előbbi felsorolás is mutatja – teljes egészében kudarcot vallott.

– Milyen politikai motivációi voltak az egykori főügyésznek?
– Del Ponte nagy nyomás alá került szerb részről az ICTY állítólagos szerbellenessége miatt. Így azzal a feladattal bízta meg a stábját, hogy a szerbeken kívül más nemzetiségűeket is próbáljanak meg vád alá helyezni. Gotovina ellen például 30 nappal azelőtt nyújtottak be keresetet, hogy Szerbia kiadta Szlobodan Milosevics egykori szerb és jugoszláv államfőt Hágának. Ez nem volt véletlen. Ezzel kielégítette Belgrádot, és elnyerte az együttműködésüket. A főügyész azonban négy éve lemondott tisztségéről, így most nem neki kell megküzdenie azokkal a következményekkel, amelyeket az ő borzasztó döntései okoztak.

– Mi az oka annak, hogy a szerbek mindezek ellenére igen elégedetlenek a törvényszék munkájával?
– A most érezhető, igen dühös szerb reakciók is ebből fakadnak. A szerbeknek ugyanis igazuk van abban, hogy az ICTY senkit sem ítélt el a Vihar hadműveletet követő bűntettekért. Ahogy boszniai mozlimokat vagy albánokat sem a szerbekkel szemben elkövetett tetteikért. De mindez valóban azért történt, mert Del Ponte a mindent vagy semmit elvet követte, és nem foglalkozott a „kis halakkal”. A szerbek elégedetlenségéről tehát nem a bíróság tehet, hanem ez az ügyészi stratégia. Az ugyanis nem a bírók hibája, ha felmentenek valakit, aki ártatlan, hanem valójában az ügyész hibája, hogy olyanokat gyanúsít meg, akik ártatlanok.

– Mi a helyzet Radovan Karadzsics és Ratko Mladics ügyével? A mostani felmentések logikáját alapul véve elképzelhetőnek tartja, hogy mondjuk Karadzsicsot is szabadon engedi a törvényszék?
– Véleményem szerint nagyobb az esély arra, hogy az ember megnyerje a lottó ötöst, mint hogy Karadzsicsot elengedjék. Nem hiszem, hogy a bíróság csak azért szabadon bocsátaná Karadzsicsot, Mladicsot, netán Goran Hadzsics volt krajinai szerb elnököt, mert a korábban hozott ítéletekkel valaki nem volt megelégedve. Bízom benne, hogy az ő ártatlanságuk vagy bűnösségük a bizonyítékok, illetve a törvény alapján fog eldőlni, és nem az alapján, hogy az egyes nemzetközi szereplők reakcióját tartják szem előtt a bírák.

– A modern nyelvtudomány atyjaként is ismert amerikai Noam Chomsky egy interjúban arról beszélt, Milosevics mellett az ICTY-nak Tony Blair akkori brit kormányfőt és Bill Clinton amerikai elnököt is vád alá kellett volna helyeznie az 1999-es koszovói háborúval kapcsolatban. Hogyan lehetséges az, hogy a nemzetközi törvényszék soha nem vizsgálta a nyugati politikusok, katonai vezetők szerepét, felelősségét a volt Jugoszlávia területén elkövetett eseményekkel összefüggésben?
– Személy szerint sosem láttam olyan vitát, ahol arról lett volna szó, hogy ezt mérlegelni kellene. Az ICTY-nak nincs felhatalmazása arra, hogy az agreszsziót vizsgálja. Így például az a tény, hogy a NATO 1999-ben megtámadta Jugoszláviát, nem tartozik a nemzetközi törvényszék joghatósága alá. Ahhoz pedig, hogy kijelentsük, a NATO civileket támadott, vagy hogy nem figyeltek a civilek védelmére, illetve nem érdekelte őket a civil veszteség, bizonyítékra van szükség. Én azonban nem láttam arra utaló bizonyítékot, hogy a NATO ilyet tett volna. Clintonék szerepéről szólva megint csak felvetődik az a kérdés, miért a csúcsvezetőket kellene ezért elővenni. Ha mindenáron azt szeretnénk bebizonyítani, hogy történtek ilyen esetek, akkor azokat a politikai és katonai vezetőket kellene megtalálni, akik erre parancsot adtak. Hogy az ügyészség valójában miért nem vizsgálta ki ezeket, azt hiszem, nekik kell megmagyarázniuk.

– David Scheffer, az ICTY egyik alapítója lapunknak adott interjújában úgy vélekedett, a törvényszék 2015-ig talán képes lesz minden ügyet lezárni. Le lehet-e zárni a teljes törvénykezési folyamatot három éven belül?
– Túl nagy ügyekről van szó ahhoz, hogy ezek három év alatt mind befejeződjenek. Talán Karadzsicsé lezárul addigra, de a többi nem. Már csak azért sem, mivel több ezer oldalas vádiratokról, illetve ítéletekről van szó, amelyeket minden érintett nyelvre le kell fordítani, és majd csak ezt követően jöhetnek a fellebbviteli eljárások. Az előzetes tervek szerint az ICTY mandátuma 2013. június 30-án megszűnik, feladatait az esetleges perújrafelvételek lehetősége, illetve a még folyamatban lévő ügyek miatt az ENSZ BT által létrehozott, úgynevezett maradék ügyek mechanizmusa (Residual Mechanism) elnevezésű testület veszi át. Úgy vélem azonban, hogy ők sem végeznek 2015-ig.

– Egy kicsit a jövőbe tekintve, mi a véleménye, ennyi fájdalmas év, számtalan tárgyalás és ítélet után a régió országai képesek lesznek arra, hogy békésen együttműködjenek? Különös tekintettel arra, hogy a már NATO-tag Horvátország 2013. július 1-jén csatlakozik az EU-hoz.
– Van arra szándék, hogy létrejöjjön a regionális együttműködés, ugyanis mindenkinek érdeke a béke, illetve a jó gazdasági kapcsolatok. Úgy vélem azonban, Szerbiának keresztül kell mennie egyfajta katarzison. Az utóbbi hetek történései részét képezik annak a folyamatos ellenállásnak, hogy Belgrádban szembenézzenek az 1990-es évek eseményeivel. A Gotovinával és a Haradinajjal szemben meghozott ítéletek ellenére még a mai napig jelen van például a srebrenicai népirtás tagadása. Ez alapvetően meggátolja a regionális együttműködés létrejöttét. Aztán ott van a Koszovó és Szerbia közötti konfliktus, ami szintén ezt nehezíti. Ha azonban Belgrád szeretne az euroatlanti útra lépni, akkor neki is át kell esnie azon a hosszú és fájdalmas, az egész ország megreformálását érintő folyamaton, amelyen Horvátország ennek érdekében már átment. Ez a szerbeken múlik, mivel e katarzisoknak és társadalmi átalakulásoknak belülről kell fakadniuk. Szerintem azonban ez a folyamat rengeteg időt vesz majd igénybe, öt-tíz, netán még több évet. Ezt követően ugyanakkor a regionális együttműködés magától értetődő lesz.

– A végére engedjen meg egy személyes jellegű kérdést. Az Egyesült Államokban élő horvát származású ügyvédként nemzeti öntudatból vagy jogi kihívásból vállalta el Gotovina tábornok védelmét?
– Is-is. Még az ICTY felállítása előtt tanultam nemzetközi jogot, így jogászként nagyon érdekelt ez a folyamat. Emellett persze származásom miatt is; gyakran látogatok Horvátországba, horvátul is beszélek, így az érintettekkel anyanyelvükön is tudok kommunikálni. A tábornokkal már megvádolása előtt is találkoztam. Személyében egy igen erkölcsös embert ismertem meg. Ennélfogva már az első vádirat elolvasásakor – ami abszurd volt – teljesen biztosan tudtam, hogy ártatlan. Enélkül nem is tudtam volna végigcsinálni.