A változások egyik sarkalatos pontja a reggeli sáv kereskedelmi jellegű felhúzása volt. A csatorna egyetlen megjegyezhető karakterét, a higgadt, elegánsan laza Horváth Gergelyt maró kontrasztként Buda Márton váltotta a reggeli sávban. Szögezzük le, egy bejáratott, népszerű hang helyére kerülni mindig hálátlan feladat, az újat sokszor akkor sem fogadják be elsőre a hallgatók, ha az éppenséggel ugyanúgy viszi a szakmai lécet, mint elődje.
Az új fiút osztották is rendesen a Petőfi közösségi oldalán az első napokban, tegyük hozzá, joggal. Március 12-én sokaknál leverte a biztosítékot az, amit a – egyébként szellemes tematikus geggel kitalált – „Talpra magyar!” névre keresztelt alakítás a hallgató nyakába zúdított reggel 6-tól. Már a korábbi műsorok alapján is érezhető volt, hogy a műsorvezetőnek eddig sem kellett a szomszédba mennie némi maníros egóért és affektálásért, de amit az új műsorfolyam első pár napjában kaptunk, az minden bizonnyal a hazai kereskedelmi rádiózás mélyszántásainak egyik etalonja lehet.
Egy hallhatóan mindenféle kontroll nélküli, üvöltve konferáló szpíker hányta a rádiós szakma alapvető hibáit hűs halomba azon a bizonyos márciusi reggelen; egóömlés, affektálás, énekelő beszéd, modoros, erőltetetten viccesnek szánt dumák, belterjes privát kikacsintás a kollégáknak, „írjátok meg, mit gondoltok rólam”, plusz random saját tinikori élmények közlése. Külön gyöngyszem volt, amikor a műsorvezető a saját gyermekét szerepeltette egy bejátszásban, majd cukipofán üzent is neki az éteren keresztül. Ez utóbbi, néhány más baklövéssel együtt azóta eltűnt a rádió hivatalos SoundCloud profiljáról, lehet az alkotók is érezték, nem ez volt a legélesebb kés a fiókban.
Hiba lenne mindezt teljes egészében a saját mikrofonhangját hallhatóan imádó műsorvezetőn leverni. Az új műsor indításával járó adrenalin természetes velejárója a dolgozónak, még ha előre felvett konferálásokról is van esetünkben szó. A szomorú, hogy ennek a hangnak vannak – a szakmai táplálékláncban felette álló – szerkesztői, akik meg lehettek győződve arról, hogy bizony, ez kell ide. Ha ez nem igaz, akkor még nagyobb a baj, mint ahogyan azt gondoltuk volna. Eszébe nem jutott senkinek a Bródy Sándor utcában, hogy nem ilyen hangvételben kell a meglévő reggeli műsorokhoz felzárkózni, és hogy a „Jóóreggeltvietnáám”-szerű lejárt szavatosságú hangsúlyozás annyira cink, hogy már az annyit szidott kereskedelmi csatornákon sem alkalmazzák legalább egy évtizede?
A helyzet azóta kissé javult. A megvadult birodalmi lépegetőként tomboló Marcira visszakerült a szerkesztői fojtópóráz, és felbukkant az első, kimondottan értelmes céllal rendelkező rovat, aminek keretén belül állatmentők ajánlanak kutyákat a hallgatóknak. És bár az affektálás megmaradt, bízunk benne, hogy a megfelelő módon apportírozott műsorvezetővel, erőltetés nélküli gegparádéval, és privát, belterjes hülyeségektől mentes értelmes rovatokkal még talpra lehet állítani a Petőfi reggelét.
