Hogy milyen szellemi állapotban van egy politikai közösség, milyen intellektuális teljesítmény várható tőle, arról reprezentatív újságja, folyóirata hellyel-közzel hitelesen adhat számot. Főként igaz ez, ha egy politikai közösség változóban van: vajon mennyiben mutatkozik ez meg a hátországa által előállított lapban? A Jobbik hírek szerinti mérséklődése kapcsán például a Magyar Hüperiónt érdemes fellapozni: mennyiben mutat az kitörni szándékozást a szubkulturális gettóból? A negyedik évfolyamánál járó újság a jobboldali értelmiség folyóiratának nevezi magát, főszerkesztője Horváth Róbert, kiadását pedig a Jobbik pártalapítványa támogatja. Korábban írt is bele Vona Gábor, miként Bogár László ismert jobboldali közgazdász is, az első számban pedig még Franco tábornokot dicsőítették.
Nos, a legutóbbi, téli számot (IV. évf. IV. szám) látva az összkép ugyanúgy vegyes, mint a korábbiakban. A Magyar Hüperión továbbra is a Vona által személyesen is vallott tradicionalista irányzatok otthona, főként a René Guénon- és Julius Evola-rajongóknak nyújt izgalmas olvasmányt, és a legszélsőségesebb portálokra is beillő (ál)információkat közöl olvasójával.
Így például rögtön az elején, ahol a francói hagyományhoz igazodva ezúttal José Antonio Primo de Riverát méltatja Halász Bálint. A spanyol falangizmus alapítójának eszmeisége remek hivatkozási alap volt a francói diktatúra számára, még ha természetesen a \'36-ban kivégzett Rivera későbbi tettekért nem tehető is felelőssé. A spanyol nacionalisták hősének korrekt értékelésére nagyon is szükség van, félő azonban, ezt nem Halásztól várhatjuk. Kétoldalas cikkének első felében Wikipedia-szerűen sorol életrajzi adatokat, a másodikban pedig radikáljobbos publicisztikába váltva szól többek közt Hemingwayről, aki „mint hal a vízben, úgy mozgott spanyol földön, a bolsevik terroristákkal szimpatizálva”.
A folyóirat fő csapásiránya a nacionalisták méltatása, így két fordítást is kapunk a horvát Jogpárt jeles alakjairól. Leo Maric és Marko Raic írásai informatívak, nem egydimenziósak, ami már csak azért is érdekes ugye, mert részben a magyarokkal szemben álló horvát nacionalistákról van szó. A fordító Szalay Szabolcs, aki nemrég a Jobbik IT delegációvezetőjeként maga is részt vett fiatal horvát nacionalisták pártalapításán (GO!). Már politikailag érdekes kérdés, milyen új mozgásokat hozhat mindez, milyen új szövetségek köttethetnek.
A Jobbik-közeli Iránytű Intézet vezető elemzője, Kovács János iránya illeszkedik leginkább a párt által sugallt képhez. A politológus a rendszerellenesség lehetőségeit kutatja, kissé csapongva: itt még közvélemény-kutatási adatokat elemez, ott már eszmetörténeti fejtegetéseket folytat. Pragmatikus szempontok mentén vizsgálja, mikor érdemes rendszerellenesnek lenni – leginkább iránymutatás ez a párt számára.
Szabó Csaba Kurszán elemzése a választási rendszerről zavarba ejtőbb. Teljesen korrekt kritikája (a határon túliak választójoga nem azonos a hazaiakéval) végén Kuruc.infóba váltva ír a „szabadkőműves Antall Józsefről”, aki szerinte a Hiúz Szemei páholy tagja volt, egyben „Aczél köpönyegéből bújt elő”. Hasonlóan foghatjuk a fejünket Bartha Ildikó írásától: ő az antropomorf állatokat bemutató mesékről rántja le a leplet. Kifejti: minden „szellemes nyúl” és „filozofikus medve” csak az ember lerontásához járul hozzá, terjesztve a szubhumán ideológiát.
Van azért Jarmusch-filmkritika is, és korrekt, a lunatikusoktól elhatárolódó metafizikus nyelvészkedés is Hegedűs Zoltántól. Azért mégsem túl pozitív az összkép.
