Régi kedves sorozatainkon igazán érezhetjük az idő múlását. Ami ifjúkorunkban idehaza frissen bemutatott sorozat volt, az ma már lassan filmtörténeti relikvia – a valóságban alaposan megöregedett szereplőkkel. Nemrég érkezett a szomorú hír, hogy meghalt Gorden Kaye brit színész, a BBC Halló, halló! című vígjátéksorozatának főszereplője. A színész január 23-án hunyt el, 75 éves volt – jelentette a brit közszolgálati csatorna nyomán az MTI. A Halló, halló! (\'Allo \'Allo!) igazán időtállónak bizonyult sorozat, idehaza is időről időre műsorára tűzi valamelyik kisebb-nagyobb csatorna, az RTL+ háromszor is leadja ugyanazt az epizódot egy nap. Keserédesen kacagtató, tipikusan angol filmecskék ezek.
Főhősünk René Artois (őt alakította Gorden Kaye) kávéház-tulajdonos a német megszállás alatt álló Franciaországban, titokban a helyi ellenállási mozgalom oszlopos tagja. A háború szele meg-meg érinti a kisvárost, de a korabeli bisztró hétköznapjait a világégés csak a hívatlan (ám jól fizető) vendégek szinte állandó jelenlétével bolygatja fel. A főnöknek annál nagyobb megpróbáltatást jelent feleségének és a szeretőknek is beillő pincérnőinek „kezelése”, illetve az igencsak békés és setesuta ellenállás megszervezése a maga módján; ami persze úgy hiányzik neki, mint púp a hátára. Az ellenállás fő eszköze az anyós ágya alá rejtett rádió, amivel jelentéseket próbálnak küldeni Londonnak, már amikor sikerül életet lehelni a masinába. (No meg akad itt két angol ejtőernyős is, akiket szintén Renének kell rejtegetnie.)
René két törzsvendége a német Kurt von Strohm ezredes és Hubert Gruber hadnagy, két szerencsétlenül mulatságos figura, akik látszólag ugyan próbálnak megfelelni Erich von Klinkerhoffen tábornoknak, de ennél is fontosabb, hogy túl szeretnék élni ezt az egészet – lehetőleg nem is szomjasan.
A Halló, halló! vígjátéksorozatból, sitcomból, ahogy divatosan mondani szokás, 1982 és 1992 között 85 epizódot vettek fel. A jellegzetes humor gyakran nemzeti csipkelődéssel is párosul, a nemzetkarakterológia helyett inkább sztereotípiákra játszva rá. A „vendéglátó” franciák nem őszinték, a németek kockák, precízek, de valójában nagyon is esendők, az olaszok pipiskedők.
Monsieur Alfonse-t, a temetkezési vállalkozót például erőszakkal állítják elő sisakos, vaskeresztes katonák, mert gyanúsan sok gödröt ásnak a temetőben anélkül, hogy bárkit is elföldelnének. A Klinkerhoffen tábornok Strohm ezredessel hallgattatná ki az öreget, aki máris átpasszolja Gruber hadnagynak a feladatot, ám a finomkodó egyenruhás azt sem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Mígnem a tábornok kihallgatási kézikönyvet nyom a kezébe, hogy annak utasításai szerint járjon el. Mindjárt bele is kezd, persze esetlenül:
– Mindent tudunk magáról!
– Ez esetben én el is mehetek? – kérdez vissza logikusan, a németeket gondolkodóba ejtően a francia. Majd fel is oldja a nagy talányt: nyár van, az üzlet pang, ilyenkor senki sem akar „elpatkolni”, viszont télen, amikor fagyos a föld, hullanak az emberek. Próbálunk felkészülni a télre – magyarázza, mire a németek útjára is engedik. Monsieur Alfonse felbátorodva visszafordul az ajtóból, és átadja névjegyét a tábornoknak, mondván: „huszonnégy órás szolgálat, könnyen, gyorsan eltemetjük, és ha kerti munkára van szükségük, vállalunk sövénymetszést, gyepesítést ” Hiába, az üzletnek megszállás idején is mennie kell.
A történetet megannyi szál bonyolítja, a karakterek a műfaj sajátosságai ellenére egészen kidolgozottak. Vissza-visszatérő motívum a megszálló németek műkincséhsége, különösen a Bukott Madonna a nagy didikkel című kép utáni hajsza. A festményre maga Hitler is pályázik, hogy megkaparinthassa, egyik tisztjét, Herr Otto Flicket küldi a városba. A tipikusan gestapós Flick sajátos érzelmi viszonyba kerül az erős hangú Helga Geerhart közlegénnyel, akit olykor-olykor kegyetlenül büntet, a pirítós elégetéséért például tíz perc sarokba állítás jár.
A poénokat, szituációkat nehéz visszaadni, hiszen nagyon sokat tesz hozzájuk a színészi játék, illetve nyilvánvalóan maga a helyzetkomikum. Ahhoz, hogy jól mulassunk, nem kell feltétlen az angol humor elkötelezett hívének lennünk. Meglehet, sok nosztalgikus elem kapcsolódik a sorozathoz, de többedszerre újranézve ezzel együtt is szórakoztatónak és bájosnak érzem.
Gorden Kaye a sorozat összes epizódjában és annak színpadi változatában is szerepelt. Az angliai Huddersfieldben született színész még egy sor más televíziós, illetve és rádiósorozatban feltűnt, egy kisebb szerep erejéig Terry Gilliam Brazil című 1985-ös mozifilmjében is. Legutóbb tv-s szereplést 2007-ben vállalt, amikor a Halló, halló! szereplőgárdájának több tagja újra összeállt egy rész erejéig.
A Londonra hangolt rádió sajnos soha többé nem sistereg az ágy alól.
Halló, halló!, RTL+, hétköznapokon 12.25, 20.35, 22.30-kor
