Így gyártott álhírt száz éve a brit hírszerzés

1917-ben elhitették, hogy a németek halálgyárat üzemeltetnek. Előkerült a bizonyíték, hogy ez álhír volt.

A kocka 1917 februárjában fordult, amikor Nagy-Britannia nagyon akarta, hogy az ő oldalán Kína is belépjen a németekkel szemben a háborúba. A „hullagyár” így először az angol nyelvű sanghaji lapban, az 1850 és 1951 között működő North China Daily Newsban jelent meg. Áprilisban pedig a brit The Times, a Daily Mail és a Daily Express is beszámolt az esetről, s a közvélemény innentől kész tényként kezelte a német „kannibalizmust”.

A brit sajtó két forrásra hivatkozott. Az egyik egy Angliában működő belga lap névtelen informátora volt, míg a másik a Berliner Lokal-Anzeiger, az egyik legnagyobb példányszámú német napilap áprilisi riportja. Utóbbiban Kal Rosner tudósító arról írt, hogy égetett mész kellemetlen szagát érezte egy „hullagyáron” áthaladva. Az újságíró cikkében a hullára a német kadaver kifejezést használta (a gyárat Kadaververwertungsanstalt néven emlegették), amit ugyan a németek állati tetemekre, például lóra vagy öszvérre hivatkozva használtak, ám a britek emberi holttestre „értelmezték”.

S hiába tiltakozott a német diplomácia hevesen a szerinte durva hazugság ellen, a közvélemény elhitte a mértékadó brit lapok megállapításait, Kína pedig hadat is üzent.

Azt, hogy a hír kamu volt, amelyet a brit titkosszolgálat manipuláció céljából hintett, 1925-ben a hírszerzés vezetőjeként is tevékenykedő John Charteris konzervatív parlamenti képviselő kottyantotta el egy amerikai körútján. Mint kifejtette, német katonáktól hozzájutottak olyan fotókhoz, amelyeken az látszik, amint egy vasúti szerelvényen lovak és elhunyt katonák holttestét szállították haza. Erre írták rá az ominózus kadaver német szót, majd Charteris a vérfagyasztó történettel kicsipkézve a katonák holttestét szállító szerelvény fotóját megküldte a kínai napilapnak, amely így cikket írt belőle.

Noha a beismerést az amerikai The New York Times meg is írta, Charteris az egészet letagadta, a hivatkozott fotó pedig sosem került elő.

A volt hírszerzési vezető mellett más is elszólta magát. Az MI7-nek az első világháború alatt tizenhárom beosztottja volt, emellett huszonöt újságírót foglalkoztatott brit lapoknál, akik a háborús propaganda terjesztéséért feleltek. Közülük talán az egyik legtehetségesebb Hugh Pollard volt, aki történetesen a Daily Express kiemelt tudósítójaként dolgozott. A férfi unokatestvére, Ivor Montague 1970-es visszaemlékezése szerint pedig Pollard azzal hencegett a családban, hogy ő volt az, aki elhintette a német halálgyár hírét a sajtóban.

Az elszólások ellenére közvetlen bizonyíték mind ez idág nem került elő arról, hogy az egészet a brit hírszerzés találta ki. Clarke azonban nemrég megtalálta azt a fotót, amelyről Charteris beszélt 1925-ben. A kutató a képre a brit nemzeti archívum külügyminisztériumi aktái között bukkant rá. Az 1917. szeptember 17-re keltezett fotón pont az látható, amiről korábban is említést tettek a hírszerzők. A „bizonyítékot” egyébként egy ügynök küldte el a mindkét háború alatt, 1917-ben még kormányhivatalként működő tájékoztatási osztály vezetőjének, John Buchan alezredesnek.

A később minisztériumi rangot kapó intézmény felelt a háborús propagandáért, illetve a hírközlésért. A fotón szerepel, hogy az ominózus képet a halálgyárról Charteris igazgató propaganda céljából továbbította.

A hírhamisítás súlyos következményekkel járt. A náci Németország ugyanis később épp ezt használta fel azokkal szemben, akik koncentrációs táborok működtetésével vádolták meg, mondván, a britek már az első világháború alatt is hazudtak. Joachim Neander és Randal Marlin történészek pedig arra is rávilágítottak, hogy az ominózus álhír miatt sokan kétkedve fogadták a holokausztról, a tömeges népirtásokról szóló beszámolókat a második világháború idején.

###HIRDETES2###