Vannak dolgok, amelyek sohasem avulnak el. Még akkor sem, ha a modern technika szemmel láthatóan túllépett rajtuk. A Tizenkét hónap az erdőn című természetfilm-sorozat, amely a nyolcvanas évek második felében készült, és amelynek kameráján keresztül sok ezer magyar gyerek először pillanthatott be a hazai erdők fái közé, pontosan ilyen.
Ez azért nagy szó, mert a természetfilmek talán még a mozifilmeknél is nagyobb változáson estek át az elmúlt évtizedekben. A manapság használatos képrögzítő eszközök segítségével olyan helyekre kalauzolhatják el a nézőket a filmesek, amelyekről harminc évvel korábban forgató kollégáik nem is álmodhattak. David Attenborough legújabb sorozatában, a Planeth Earth második évadában drónokra szerelt kamerák cikáznak az esőerdők lombkoronájában, hogy testközelből mutassák be az ott élő állatokat. Kristálytiszta felvételeken követhetjük nyomon a víz alatti világ történéseit, az aprócska eszközök pedig lehetővé teszik, hogy a nézők a hangyaboly mélyéről kísérjék figyelemmel, ahogy a rovarok az utódaikat gondozzák, vagy gombáikat termesztik. A modern természetfilmek varázsa nagyrészt abban rejlik, hogy olyan helyekre is el tudják kalauzolni a nézőiket, ahová azok a maguk erejéből soha nem juthatnának el. Ráadásul a gyors vágásoknak, a váratlan perspektívaváltásoknak köszönhetően izgalmak terén az akciómozikkal is fel tudják venni a versenyt.
A magyar sorozat készítőinek sokkal szűkösebbek voltak a lehetőségei. A technikai korlátokról Rácz Gábor rendező beszélt lapunknak. Mint elmondta, akkoriban csak úgy tudtak közeli képeket készíteni az állatokról, ha fokozatosan hozzászoktatták őket a rejtekhelyük jelenlétéhez, majd a sátrukat egyre közelebb vitték az állatokhoz. Ez természetesen nagyon körülményes eljárás volt, és rengeteg időt, türelmet igényelt. 2000 környékén egy finn operatőr érkezett látogatóba Magyarországra, akinek a stáb megmutatta, hogyan szoktak közeli felvételeket készíteni. A külföldi kolléga először rácsodálkozott a magyarok módszerére, majd elővette a kameráját, és felrakott rá egy olyan objektívet, amellyel akár egy madár szeméről is külön felvételt készíthetett volna anélkül, hogy közel kellett volna férkőznie hozzá. Ilyen technikáról a hazai filmkészítők nem is álmodhattak.