Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt volt főtitkárát az orosz megszálló hatóság letartóztatta – adta hírül a távirati iroda jelentése nyomán a magyar sajtó. Éppen hetven éve, 1947. február 25-én tüntették el a hazai közéletből hamis vádakkal a megalkuvásra nem hajlandó politikust. A jogtalanság jelentős fordulatot hozott a hazai politikai életben: az 1945-ös novemberi választásokon 57 százalékkal abszolút többséget szerző FKGP leszalámizása visszafordíthatatlanná vált. A folyamatban sajnálatosan részt vállaltak a párt vezetői is, vagy meggyőződésből, vagy gyávaságból, mint a többség, Tildy Zoltán államfő vonakodó asszisztálásával. Február 25-e tehát olyan súlyos törés az éppen csak kibontakozóban lévő hazai demokráciakísérletben, amit nem is hevert ki az ország. Fordulópontnak is mondható: a születő diktatúra először mutatta meg a nyilvánosság előtt leplezetlenül arcát. Kovács Béla törvénytelen elhurcolásának évfordulója ezért is lett a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.
Alig 11 esztendővel később, 1958. február 18-án este tartóztatták le Mansfeld Pétert és társait. „Három vagy négy évet kapok” – kiáltotta át a szomszédos zárkába barátainak, miközben az esélyeiket latolgatták. „Lesz az tíz is” – hangzott a válasz hamarosan a szomszédból. Kétségtelen, hogy „sok volt a rovásukon”. Pétert, aki vasesztergályosnak tanult, nem sokkal korábban helyezték feltételesen szabadlábra: 1958 elején ítélték el kisebb köztörvényes cselekedetekért.
Elfogásuk előtt egy nappal lopott autóval elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, akit el akartak ugyan tenni láb alól, de kérésére végül elengedték. Nem a „balhé” kedvéért tették; Mansfeld annak ellenére, hogy a forradalom idején a Széna téri felkelők hírvivője volt, sokáig nem vált a rendszer ellenségévé. Első, 1957 őszi letartóztatása, a fogságban szerzett élményei alapján vált meggyőződéses antikommunistává, s született meg benne a szándék az új forradalom kirobbantására.
Az 1958 tavaszán, miután másodjára letartóztatták, az ellene megfogalmazott vádak a következők voltak: a népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és az erre irányuló szövetkezés; robbanóanyag rejtegetése; fegyver- és lőszerrejtegetés, lopás, gyilkosságra való szövetkezés, rablás, hatósági közeg elleni erőszak, személyes szabadság megsértése, szökés, veszélyeztetés. Vakmerő bátorsággal, nevezzük nevén a dolgot: hősiességgel állt ki társai mellett a tárgyaláson. Első fokon Guidi Béla tanácsa életfogytiglanra, Vágó Tibor másodfokon viszont halálra ítélte. Az ügyész a hírhedten kegyetlen Mátsik György volt, ő fogalmazta meg azokat a kegyetlen gondolatokat, amelyek a per politikai motivációját jelentették: „Igen nagy a vádlottak társadalmi veszélyessége, akik a kapitalista restauráció törekvői. Kiemelni kívánom, hogy ezen bűnügyben másképpen kell vizsgálni azt a tényt, hogy a vádlottak valamennyien munkás szülők gyermekei, úgy kell vizsgálni, mint osztályárulókat. Nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról. [...] Kiemelni kívánom továbbá, hogy politikai síkon nincs fiatal- vagy idősebb korú vádlott. Velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál.”
Kivégzését 1959. március 21-e délelőttjén hajtották végre. A jegyzőkönyv szerint az akasztás 9 óra 22 perckor kezdődött, a halál beálltát tizenhárom perc múlva jelentették az orvosok. Nem kevés idő; állítólag hosszú és kegyetlen haláltusát szántak neki, ezért az ítéletvégrehajtók nem gyorsították fel a haláltusa idejét.
Szilágyi Varga Zoltán erdélyi magyar grafikusművész, rendező 2006-ban forgatott lírai filmetűdöt Mansfeld Péter mártírhaláláról. Mint emlékezéseiben írja, a kivégzésről szóló tömörségében is megrendítő jegyzőkönyv Pongrácz Gergely, a Corvin köz legendás forradalmár parancsnoka közvetítésével jutott el hozzá. „»Tárgyilagos«, szenvtelen szöveg, melynek kifejezései külön-külön értelmetlenek, így évekig eltakarták a lényeget. A lényeg pedig: az idegen hatalom szolgálatában álló bábkormány a fiatal emberi életek kioltását »törvényesen« megrendezett szertartás keretében hajtotta végre. A következő generációk, sajnos nem érthetik meg az elvetemült államgépezet gyáva, életellenes tetteit a művészet segítsége nélkül. Filmemben szóról szóra elhangzik a Mansfeld Péter-ítélet végrehajtását dokumentáló jegyzőkönyv, miközben a képzőművészet és a film sajátos nyelvezetén, víziószerűen jelenítem meg a fiatal elítélt utolsó perceit.”
(Február 25., 14.15, Duna Televízió)
