Kevés komorabb épületet találni a Duna Televízió egykori székházánál. A megkopott monstrum egy rossz világvégefilm díszleteként magasodik a Naphegy oldalában, komikumnak nyoma sincs benne. Ha belépünk a kapun, a disztópia baljós érzete csak erősödik, az álmennyezet alól drótok és vezetékek buknak elő, a falat – Fekete György rémálmaként – leharcolt, foghíjas lambéria borítja. A kísérteties térben különös vízióként tűnik elő egy meleg színekkel csábító lakásbelső. És hogy az abszurd fordulat teljessé váljon: a nappaliban, egy jókora kanapén Mucsi Zoltán ül sötétkék öltönyben. Körülötte lámpák és kamerák, a padlón kábelek futnak szét, a szobát zsúfolásig töltik a fotósok, akik vadul fényképezik a színészt. Nyílt napon mutatták be a sajtónak a Tóth János című sorozat forgatását.
A köztévén már az utolsó epizódjainál jár a Munkaügyek című „irreality show”. A sorozat egyik főszereplője, Tóth János megpróbáltatásai azonban nem érnek véget. A Mucsi Zoltán által megformált köztisztviselő hamarosan visszatér a képernyőre, méghozzá egy saját sorozattal. Az egyszerűen csak Tóth János címen futó széria forgatása még javában zajlik az egykori tévéépületben, az első rész azonban már ezen a héten, március 9-én képernyőre kerül a Dunán.
Mucsi Zoltán még decemberben mesélt a készülő sorozatról lapunknak adott interjújában. „A Munkaügyek története szerint megszüntetik a felügyelőbizottságot. Az általam alakított karakter azonban tovább él, és az új széria az ő életéről szól, hogyan keresi a helyét és önmagát a világban.”
Tóth János ötvenöt évesen munkanélkülivé válik, és ha ez nem lenne elég, anyjához (Csoma Judit) beköltözik húsz évvel fiatalabb szeretője, így a férfinak el kell hagynia a családi fészket, és kénytelen összebútorozni vidékről felköltözött unokaöccsével, Balázzsal (Csémy Balázs). Az agglegény János és az egyetemi tanulmányait kezdő fiatal együtt indul el a felnőtté válás rögös útján.
A sorozatot, akárcsak a Munkaügyeket, Kálomista Gábor cége, a Megafilm készíti. A szériából első körben rögtön 52 részt rendelt a köztévé. Az első 26 epizód vezető írója Litkai Gergely, a második etapot pedig Lengyel Balázs felügyeli. Kettejük irányításával Kormos Anett, Szabó Borbála, Kovács András Péter és Vinnai András dolgozik a forgatókönyvön.
„Sokat kísérleteztünk az írás során, és a rendezők is folyamatosan új utakat kerestek az első néhány epizód alatt – mesélte lapunknak stand-up-komikusként ismertté vált Kovács András Péter. – Próbálgattuk, hogy mit bír el a sorozat. Így kristályosodott ki a Tóth János, amely a Munkaügyeknél egy lassabban hömpölygő és szívszorítóbb, az emberi helyzeteket karikírozó komédia.”
A forgatókönyvíró elmondta, már a legelején kidolgozták a teljes koncepciót, hogy honnan hová szeretnénk eljutni. „Menet közben aztán természetesen minden borult, a szereplők önálló életre keltek, nekünk pedig alkalmazkodnunk kellett hozzájuk. Az élet folyamatosan újraírta a forgatókönyvet.”
A sorozatot a Csak színház és más semmi első évadát jegyző Nagypál Orsi és Lakos Nóra rendezi. Nagypál Orsival Tóth János konyhájában ültünk le beszélgetni, amire az alkotó hónapok óta sajátjaként tekint. „Folyamatosan ebben a világban élünk. Én nagyon hosszú ideje Tóth Jánossal álmodom. A sorozat karaktereivel kelek, velük fekszem, ebben a lakásban élek.”
Kovács András Péterhez csatlakozva a rendező is hangsúlyozta, hogy a sorozat stílusában, vizualitásában és a színészi játékban is nagyon más, mint a Munkaügyek. De nem csak az eredeti sorozattól különböztetnék meg az új szériát. Nagypál Orsi elmondta, az előkészületek során sokat beszélgettek az írókkal arról, hogy milyen más alkotásokhoz hasonlítható a Tóth János, milyen irányba induljanak el. „Végül arra jutottunk, hogy a produkciónak voltaképpen nincs előzménye. Merít a szituációs komédiákból, de a sajátos, kelet-európai fanyarság, ami a Tóth Jánost jellemzi, ritkán jelenik meg a vígjátéksorozatokban.”
A rendező kiemelte, a sorozat a magyar valóságról szól, arról, „amiben mi most itt élünk”, de abszurd vígjátéki hangnemben. „A karakterek, a helyszínek mind-mind valószerűek. A tévés produkciókban gyakran a valóság fölé lőnek egy kicsivel, mindenki egy picit szebb, picit gazdagabb, mint amit magunk körül látunk. Mi hitelesebb, reálisabb képet szeretnénk adni. Ami nem jelenti azt, hogy a Tóth János szociodráma lesz. Igyekszünk mindenből viccet csinálni.”
Nagypál Orsi elárulta, a producerek azt várják el tőlük, hogy filmes igényességgel készítsék el a részeket. A szoros határidők ellenére ezért igyekeznek minden jelenetet vizuális gondolatokkal megtölteni. „A közönség igényei folyamatosan nőnek, hiszen ma már mindenki könnyedén hozzáfér a csillagászati összegekből forgatott, mozifilm-színvonalú amerikai sorozatokhoz – mutatott rá a rendező. – Nagyon fel kell kötnünk a nadrágunkat, ha versenyre akarunk kelni ezekkel a produkciókkal.”
A magyar szakmának van még mit tanulnia a sorozatkészítésről – jelentette ki Nagypál Orsi. „Persze ennek is megvannak hagyományai, hiszen készültek igényes, jó sorozatok korábban, aztán jött egy nagyobb szünet, de szerencsére a televíziók megint úgy gondolják, hogy érdemes több pénzt és munkát beleölni egy-egy produkcióba.”
A köztévé a látszat szerint mélyen a zsebébe nyúlt, hiszen a valamikori tévészékházból Tóth János életévé avanzsált tér köszönőviszonyban sincs a szappanoperák műanyag világával. A főhős lakása mellett a tágabb környezetét is a játékfilmek díszletét jellemző alapossággal építették fel az alkotók. Az orvosi rendelő, a váró és a pszichológus irodája pontosan kijelöli a krízishelyzetbe került férfi útját. A cselekmény egyik legfontosabb helyszíne mégis a presszó, ahol Mucsi Zoltán karaktere a saját bőrén tapasztalhatja meg a mai magyar valóságot. Nem mellékesen a romkocsma, a késdobáló és a szolid kávézó mértani közepére belőtt helyiségben Tóth János a Magyar Nemzet példányai között bolyongva keresheti önmagát, hiszen a presszó oszlopait lapunk korábbi számaival tapétázták ki.
Ha a környezet igényessége és részletgazdagsága a sorozat minden elemében megjelenik majd, a Tóth János sikeresen válhat le az anyasorozatról. Mert ne feledjük, bár a Munkaügyek az öt évvel ezelőtti induláskor még vegyes kritikákat kapott – az üdítően életszagú figurák mellett többen rámutattak, a forgatókönyvírók nem igazán érzik, miről szól egy szituációs komédia –, a sorozat alkonyához közeledve elfogytak a pozitív recenziók. Tavaly ősszel László Ferenc a Magyar Narancsban már így írt a Munkaügyek humoráról: „Vidám Színpad, Sas József, Telepódium, gyertek vissza, minden meg van bocsátva.”
