– Miért indította útjára a blogot?
– Korábban jelentek meg könyveim, de mivel a nyomtatott forma iránt érezhetően csökken az érdeklődés, két és fél éve kezdtem el a Szemlélek blogot. A forma gyors, kötetlen és praktikus. Kezdetben blogbejegyzések formájában írtam meg a véleményem. Ám hamar fordult a kocka, készítettem egy interjút Beer Miklóssal, és reménykedtem, hogy valamely katolikus orgánum leközli majd, ugyanis a püspök merész dolgokat mondott ki. De nem így lett. Ezért lehoztam én a blogon, és végül ez a beszélgetés küldte új irányba a kezdeményezést, ma ennek az eredményét láthatjuk.
– Miben más ez az orgánum, mint a már létező katolikus médiumok?
– A régebbi katolikus orgánumok igyekeznek egyfajta missziós üzenetet megfogalmazni saját közönségüknek, a templomba járóknak. Ezek hatékonysága a saját közegükben megvan, de ritkán hivatkoznak rájuk nem egyházi médiumok, aligha érik el a nem hívőket. A Szemléleket ezzel szemben a legolvasottabb magyar hírportál egymaga legkevesebb ötvenszer szemlézte a címoldalán 2016-ban. A portálunk mérhetően képes a katolikus értékrend pozitív üzeneteit a nem katolikus, nem keresztény olvasótáborhoz közvetíteni. Bár a Szemlélek nem csak katolikus oldal. És nem is keresztény, hanem azok keresztények, akik készítik, írnak oda. Nem a hitről értekezünk, hanem hittel, világnézettel rendelkeznek azok, akik ellátják az oldalt tartalommal. Egyre inkább igyekszünk életvezetéssel és mindennapi, mindenkit érintő témákkal foglalkozni, mint az öngyilkosság, az abortusz, a halál.
– Hogyan tekint a Szemlélekre az egyház?
– Korábban katolikus főpásztorokkal is leültem tárgyalni, és bár nem mindenki, de a többség azt érzékeltette, hogy a magánügyemnek tekinti az oldalt, sok sikert kívánt hozzá. Bár a felület nagy érték, egyelőre inkább megtűrt státuszban van.
– A Szemlélek előszeretettel nyilvánul meg társadalmi kérdésekben, és benyomásunk szerint az engedékenyebb álláspontot képviseli. Bár személyes hozzáállásunkban fontos az evangélium iránymutatása, a közügyek kezelésében e világi érdekeket is meg kell fontolni. Hogy mást ne mondjunk, Szent István úgy lett szent, hogy néhány csuklót levágatott, unokatestvérét pedig négybe szeleteltette.
– Üdvözlöm a kérdés disztingváltságát, ennél sokkal támadóbb jellegű kérdéseket szoktunk kapni. Azt tapasztaljuk, hogy a közbeszéd túlzottan fekete-fehér. Migránsügyben például az egyik oldal azt az álláspontot képviseli, hogy küldjük őket haza, olyat is hallottunk, hogy lőjünk közéjük. Ehhez képest, aki egy kicsit is cizelláltabban gondolkodik, az rögtön hazaáruló, migránssimogató. Pedig én magam nem találkoztam még azzal a bizonyos „másik oldallal”, amelyik arra vágyik, hogy telepítsünk be migránsokat, ellenőrizetlenül engedjük be őket. A Szemlélek nem képvisel pártpolitikai álláspontot, az evangélium talajáról szemléli az eseményeket. Szeretnénk, ha meghallgatnánk egymást. A kérdés nem egyszerű igen vagy nem kérdése. Célunk, hogy ne ítélkezzünk, hanem ismerjük meg azokat, akik ma még idegenek számunkra. Nálunk megjelenhetett néhány olyan írás, például Bolyki László vagy Székely János tollából, amelyekkel az elutasításpártiak is egyet tudtak érteni. Az evangélium talajáról sem mondhatjuk, hogy mindenki jöjjön, és – rajtunk kívül – ritkán idézik Ferenc pápától azt, hogy felelőtlenség a kapukat minden kontroll nélkül kitárni. A tömegmédia, annak is a liberálisabb oldala ezt már előszeretettel elhallgatja.
– Ha már Ferenc pápa: a szentatya tevékenységét igencsak eltérően értékelik a katolikusok maguk is, és tény, hogy egy-két kokit előszeretettel oszt ki a sajátjainak is, ami nem mindenkinek esik jól. Szinte népszerűbb a nem gyakorló vallásosak körében.
– Nem Ferenc pápa a megosztó, hanem a sátán. Jézus is folyamatosan konfrontálódott saját kora egyházával. Ha például a szombati kalászszedés evangéliumi történetére gondolunk, ott a tanítványok megszegnek egy írott törvényt, de nem heccből, hanem mert van egy másik törvény, amely efölött áll. Amikor a pápát kritizálják – sokan vannak –, akkor leginkább a tradicionalista, formahű talapzatról teszik ezt, ahogy egyébként a Szemlélekkel is szokták.
– Nem gondolja, hogy a tradíció megtartó erővel bír?
– Dehogynem. A Szentírás az egyik legerősebb tradíció. A katolikus egyház legkorábbi döntéshozói – nem csak úgy véletlenszerűen, hanem a Szentlélek sugalmazására – egykor összerakták azt. Pontosan ez a tradíciója nincs meg a szabadegyházaknak, amelyeket nem is olyan rég még szektáknak hívtunk. Emellett szükség van az állandó megújulásra. Véleményem szerint Ferenc pápa és elődei személyében az egyház hatalmas ajándékot kapott. Teljesen feleslegesen állítják szembe Ferencet XVI. Benedekkel. Egyikük az egyház egyik tüdejét, másikuk a másikat erősítette, erősíti. Utóbbi talán kevésbé volt médiaképes.
– Fontos lenne a lájkok gyűjtése?
– Ferenc nem azért népszerű, amit mond, hanem mert a világ nyelvén beszél az evangéliumról. Nem kíván megfelelni a világnak, csak elszoktunk ettől a beszédmódtól. II. János Pál is akkor törte át a média falát, amikor félretette a papírt, spontán tett valamit. Az ilyen esetekben Ferenc pápa nem megjátssza magát, ez belülről jön nála. Amikor „pápaként viselkedik”, arra nem is nagyon figyel oda a világ. Gyakrabban szakad el a szokásoktól, a sablonoktól. Erre szokták azt mondani, hogy teszi magát a médiának. Egyszerűen hírértéke van annak, ha eltér a szokványostól, és a média az ilyesmit keresi. Erről szól a Szemlélek is. Radikálisan élj úgy, cselekedj úgy, ahogy szerinted kellene, és erre fel fognak figyelni. A hitelesség fontosabb a lájknál.
