Több mint 1300 újságíró halt erőszakos halált munkavégzés közben 2002 és 2013 között – derül ki egy friss összesítésből. Többségük persze háborús övezetekben vesztette életét, ám meglepően sokan – nagyjából harmaduk – haltak meg olyan országokban is, amelyeknek az adott pillanatban semmi köze nem volt fegyveres konfliktushoz.
Anita Gohdes, a Zürichi Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó adjunktusa és Sabine Carey, a Mannheimi Egyetem politológus professzora úgy találta: az újságírók az egész világon veszélyben vannak, Ausztráliát kivéve az összes lakott kontinensen történtek gyilkosságok a vizsgált időszakban. Az ebből a szempontból leginkább fertőzött országok közé sorolható Brazília, Mexikó, Egyiptom, Nepál, Indonézia, a Fülöp-szigetek és Irak, ahol tíznél több erőszakos haláleset fordult elő. A The Washington Postban közölt cikkükben kiemelik: ha a háborúkat kivesszük az egyenletből, azt találjuk, hogy a legtöbb újságírót a közepesen elnyomó rendszereket működtető államokban ölik meg. Ezek olyan helyek, ahol a politikai alapú bebörtönzések, gyilkosságok és kivégzések viszonylag gyakoriak, de nem terjednek ki a teljes lakosságra. Az ilyen országokban közel kétszáz újságíró esett áldozatul a rezsimnek – vagy valakinek.
Azt is fontos megjegyezni ugyanis, hogy az efféle gyilkossági ügyek nagy része felderítetlen marad. A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű nemzetközi szervezet szerint a gyilkos tízből kilencszer megússza a felelősségre vonást. Több országban, például Oroszországban, Brazíliában, Pakisztánban, Bangladesben vagy Mexikóban az elkövetőknek szinte soha nem kell felelniük tetteikért. A kutatók azonban azt találták, hogy a felderített ügyekben viszont sokszor bukkannak fel szervezett bűnözői csoportok vagy terrorszervezetek, ráadásul ilyenkor viszonylag gyorsan derül fény a gyilkos kilétére. Amiből akár arra is lehet következtetni, hogy a felderítetlenül maradt esetekben valamiért kevésbé fontos a hatóságok számára, hogy az ügy végére járjanak. Ennek ellenére néhányszor konkrétan ki is derült, hogy a hatalom állt a gyilkosság mögött.
Az adatokból az is kiolvasható, hogy akár egyetlen zsurnaliszta megölése is az emberi jogok további csorbulását jelezheti előre. Mégpedig rövid időn belül: a kínzások, gyilkosságok, eltűnések, politikai bebörtönzések átlagosan két éven belül váltak gyakoribbá egy-egy újságíró meggyilkolását követően, függetlenül attól, hogy ki volt a tettes. Az efféle bűnügyek ugyanis sokszor az instabilitás vagy a növekvő társadalmi feszültségek tünetei, amelyekre általában nagyobb kormányzati szigor a válasz. A halott sajtómunkásokról szóló szomorú statisztikákat böngészve így többé-kevésbé pontosan megsaccolható, hogy mely országokban nem várható az emberi jogi helyzet javulása, akár a szárnyaló gazdaság vagy a demokratikus fejlődés ellenére sem.
Emlékezetes, ám szerencsére „csak” sérüléssel végződő eset volt 2008 augusztusában, amikor a grúz állami tévétársaság egyik riporterére lőttek rá az akkori, Oroszországgal kirobbant konfliktus eszkalálódásakor.
Különösen fontos jelzésnek számít egy újságíró megölése az emberi jogokat többnyire tiszteletben tartó államokban. Kevés elemző várja a szabadságjogok hirtelen kiterjesztését Szíriában vagy Szudánban, de ugyanilyen kevesen fogadnának a helyzet gyors romlására mondjuk Kanadában vagy Norvégiában. A két véglet között elhelyezkedő országokról azonban sokkal nehezebb megmondani, hogy pozitív vagy negatív irányba fordulnak-e a folyamatok, holott ez lenne a legfontosabb, hiszen ezeken a helyeken még nem volna reménytelen beavatkozni. Ilyenkor hívhatjuk segítségül e morbid mutatót: az erőszakos halált halt újságírók a helyzet romlását jelzik előre.
