Az adatokból az is kiolvasható, hogy akár egyetlen zsurnaliszta megölése is az emberi jogok további csorbulását jelezheti előre. Mégpedig rövid időn belül: a kínzások, gyilkosságok, eltűnések, politikai bebörtönzések átlagosan két éven belül váltak gyakoribbá egy-egy újságíró meggyilkolását követően, függetlenül attól, hogy ki volt a tettes. Az efféle bűnügyek ugyanis sokszor az instabilitás vagy a növekvő társadalmi feszültségek tünetei, amelyekre általában nagyobb kormányzati szigor a válasz. A halott sajtómunkásokról szóló szomorú statisztikákat böngészve így többé-kevésbé pontosan megsaccolható, hogy mely országokban nem várható az emberi jogi helyzet javulása, akár a szárnyaló gazdaság vagy a demokratikus fejlődés ellenére sem.
Emlékezetes, ám szerencsére „csak” sérüléssel végződő eset volt 2008 augusztusában, amikor a grúz állami tévétársaság egyik riporterére lőttek rá az akkori, Oroszországgal kirobbant konfliktus eszkalálódásakor.
Különösen fontos jelzésnek számít egy újságíró megölése az emberi jogokat többnyire tiszteletben tartó államokban. Kevés elemző várja a szabadságjogok hirtelen kiterjesztését Szíriában vagy Szudánban, de ugyanilyen kevesen fogadnának a helyzet gyors romlására mondjuk Kanadában vagy Norvégiában. A két véglet között elhelyezkedő országokról azonban sokkal nehezebb megmondani, hogy pozitív vagy negatív irányba fordulnak-e a folyamatok, holott ez lenne a legfontosabb, hiszen ezeken a helyeken még nem volna reménytelen beavatkozni. Ilyenkor hívhatjuk segítségül e morbid mutatót: az erőszakos halált halt újságírók a helyzet romlását jelzik előre.
