Mindmáig nem tudható biztosan, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetelét milyen mértékben befolyásolták az erőteljesen Trump-párti, álhíreket közlő, nagy eséllyel közvetve vagy közvetlenül Oroszországból irányított „hírforrások”. De hasonló befolyásolási célú – Trump főtanácsadójának szállóigévé vált, de tökéletesen értelmetlen szavaival –, „alternatív tényeken” alapuló információk számos más országban is tetten érhetőek. És gyakran bekerülnek az állami médiumok híradóiba is – persze ehhez az is szükségeltetik, hogy az országban az állami média a kormány propagandagépezeteként üzemeljen, és a kormány le legyen kötelezve az oroszoknak.
Az internetet hajdanán a teljes szólásszabadság mennyországaként dicsőítették, hiszen a világháló decentralizált felépítése folytán – akkor még legalábbis úgy hitték – a kormányok nem tudják hatékonyan megakadályozni, hogy bármilyen információ szabadon eljusson bárkihez a világon. Ez természetesen remek dolog, ha az olvasó egy diktatúrában él, és így a cenzúrázatlan, valós hírek jutnak el hozzá. De – ahogy lenni szokott – mára megjelentek a rendszer erősségeit a maguk gonosz céljaira fordító szereplők. Ők, akárcsak a gazdaszervezeteken élősködő vírusok, az internet megalkotóinak idealista szabadságvágyát tükröző ellenőrizhetetlen struktúra gyengeségét (amely erőssége is egyben) kihasználva, hamis hírek özönével árasztják el a gyanútlan felhasználókat, akik mintha sokkal kevésbé lennének szkeptikusak bármivel szemben, amit az interneten olvasnak, mint amivel a való életben szembesülnek.
Az elterjedt angol kifejezéssel „fake newsnak”, vagyis hamis híreknek nevezett hazugságok teljesen felkészületlenül érték még az internet innovativitásukért, jövőbe látásukért tisztelt legnagyobb teoretikusait is. A Facebook vezetői a pletykák szerint az amerikai elnökválasztás éjszakáján „Ezt mi csináltuk?” tartalmú üzeneteket küldözgettek egymásnak, arra utalva, hogy a rengeteg álhír a közösségi oldalon keresztül jutott el az amerikai választók viszonylag alacsony forráskritikai képességgel megáldott millióihoz. A probléma mára mindenki előtt ismertté vált: az internetes oldalak jelentős része szándékosan hazugságokat közöl, hogy így befolyásolják a közhangulatot. A kérdés csupán az, hogy mit lehet ez ellen tenni? A betiltás, törlés, cenzúrázás szinte szóba sem jöhet, mert ez csak muníciót adna a manipulátorok kezébe, akik azonnal diktatúrát, gondolatrendőrséget kiáltanának, és az egész akció a visszájára fordulna. A Facebook jelenleg is tesztel egy automatikus algoritmust, amely jelezné, ha a felhasználó által megosztott hírt nem támasztják alá más források.
A Wikitribune megközelítése merőben más. Jimmy Wales elmondása szerint ez lesz az első médium, amely egyformán támaszkodik a professzionális újságírók munkájára (akikből mindössze tízet terveznek alkalmazni, cikkünk írásáig egy munkatársra találtak rá), és az önkéntes közösség hozzájárulására, írja a The Guardian. Az alapító így vallott motivációiról a Verge-nek: „Ez olyasmi, amiről már régóta gondolkozom, de a brexit és Donald Trump után határoztam el magam. Úgy érzem, hogy a dolgok félresiklottak. A média minősége sok – bár nem minden – területen romlott, és valós az igény a közvéleményben valami komolyabb, megbízhatóbb iránt.”
A Wikitribune működésének ígért sarokkövei a jelenkori média világában kissé idealisztikusnak tűnnek. Nem lesznek rajta reklámok, hogy „ne a hirdetők számára kedves kattintásért” írjanak cikkeket, de nem is lesznek a nem fizető olvasók elől elzárt tartalmak sem. Viszont bármelyik olvasó javasolhat majd változtatást a cikkekben, bár ezek csak a belsős munkatársak vagy a megbízható önkéntes szerkesztők jóváhagyása után válnak élessé a honlapon. Jelenleg a közösségi finanszírozást lehetővé tevő (crowdsourcing) pénzgyűjtési kampány folyik. Miután – egy hónap múlva – élesben is elindul a Wikitribune, továbbra is lehet majd adakozni, de a fizető olvasók sem olvashatnak többet másoknál, mindössze ajánlhatnak témákat az újságírók számára.
Az új oldal egyébként általános hírlapként fog üzemelni, politikával, tudománnyal, kultúrával egyaránt foglalkozni fognak. Minden anyagnál feltüntetik majd a forrásokat, ezt hívják „bizonyítékokon alapuló újságírásnak” (bár ez minden normális cikknél alapfeltétel kellene hogy legyen). Ami viszont újdonság, hogy közölni fogják az újságírók által készített interjúk nyers átiratát, sőt magát a hangfelvételt is.
Nem minden elemző van meggyőződve a Wikitribune életképességéről. A crowdsourcing modell sokak szerint be is határolja a lehetőségeiket. Tíz munkatárssal esélytelenek lesznek az olyan nagy játékosok között, mint a New York Times vagy a CNN, ahol több ezer profi dolgozik. Ha nem vonnak be a Wales által elmondottak alapján kizárható piaci forrásokat, nehezen haladhatják meg a (pejoratív értelemben vett) blogok méretbeli és befolyásbeli léptékét. Bár az alapító szerint „érdekesek” azok a kezdeményezések, amikor milliárdosok (például az eBay vagy az Amazon alapítói) afféle hobbiprojektként finanszírozzák egy-egy tiszteletre méltó, de financiális gondokkal küzdő médium továbblépését, egyúttal azonban azt is elmondta, hogy „filozófiailag problémának érzem azt, ha az újságírási modellünk működőképességéhez milliárdosok adományaira van szükség”. Kérdéses ugyanakkor, hogy mire lesz elég a közemberek által adományozott néhány dollár.
Másik probléma, hogy hogyan jutnak majd el az olvasókhoz, miközben büszkén hangsúlyozzák, hogy a Wikitribune cikkeit nem „a közösségi médiára optimalizáltan” készítik majd el. Manapság a Facebook egyszerűen megkerülhetetlen tényező az interneten, így tetszik vagy nem, az a médium, amelyik elfogadható szinten kívánja tartani olvasottságát, kénytelen alkalmazkodni a Facebook algoritmusának rigolyáihoz. Számos internetező kizárólag azokat a honlapokat nyitja meg, amelyeket egy vagy több ismerőse megosztott. Ilyenekből azonban sokkal több van annál, mint amennyit be lehet fogadni, emiatt a Facebook válogat. A Wales által (is) kárhoztatott „rossz médiaszokásokért” legfőképpen a Facebook okolható. Az alapító elhessegette ezen aggályokat, azt hangoztatva, hogy az emberek majd közvetítő segítség nélkül is átadják egymásnak a Wikitribune híreit. Ebben – félő – rajta kívül kevesen hisznek, és ez a híroldal sorsát is megpecsételheti.
