Al Ghaoui Hesna felmondott a közmédiánál

Megszűnt a műsorvezető Bábel című műsora is.

MN
2017. 04. 06. 8:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

12 év után felmondtam az MTV-ben – jelentette be Al Ghaoui Hesna külpolitikai riporter, műsorvezető a Wmn.hu-nak adott interjúban, amelyből kiderül az is, hogy március 22-én volt az utolsó napja a közmédiában.

Az elmúlt időszakban történtek számomra is elfogadhatatlan dolgok az országban és a televízióban, ezek miatt bennem is voltak dilemmák, hogy fölálljak vagy sem – mondta a szír–magyar származású Al Ghaoui, utalva többek közt arra, hogy a menekültválság sem úgy jelent meg a képernyőn, ahogy ő erről gondolkodik.

A folyamat első lépése az volt, hogy 2010-ben a tévé új vezetése át akarta helyezni belpolitikai riporternek. Hiába mondta az akkori hírigazgatónak, hogy ezzel a területtel ő soha nem foglalkozott, süket fülekre talált, ezért távozott a Híradóból.

A riporter ugyanakkor hálás is a tévének, hogy az utóbbi öt évben egy olyan műsort készíthetett – Bábel címmel –, ami tényleg arról szólt, és olyan értékeket közvetített, amit ő képviselt. Állítja: a műsor szerkesztésébe soha, semmilyen formában nem szóltak bele.

Amikor világossá vált, hogy megszüntetik a Bábelt, akkor már semmi értelmét nem láttam annak, hogy maradjak – mondta a riporter, akinek fölajánlottak ugyan néhány lehetőséget, de ő mást nem szeretett volna az MTV-ben csinálni.

Al Ghaoui szerint olyan szinten lett megosztott az ország, hogy most már csak zsákok vannak. Ezt a menekültválság során járattuk maximumra. Az emberek megpróbálják leegyszerűsíteni a dolgokat és egymást. A közszereplőket belepakolni a jobboldali zsákba vagy a baloldali zsákba, a »migránssimogatóba« vagy a fajgyűlölőbe... nincs középút, a szivárványnak nincsenek színei, csak fekete meg fehér van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.