Távozott az MTI főszerkesztője

Nem is töltik be a jövőben ezt a pozíciót, spórolás miatt.

Fokasz Oresztész
2017. 04. 26. 12:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai nappal közös megegyezéssel távozott Toót-Holló Tamás, az MTI főszerkesztője – közölte a közmédiumokat összefogó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája.

Hozzátették: igazgatói döntés értelmében, valamint a személyi költségek racionalizálása érdekében a főszerkesztői munkakört a jövőben nem töltik be az MTI-nél, a távirati irodát csak maga az igazgató, azaz Galambos István felügyeli majd.

Toót-Holló Tamás az MTI vezérigazgatói székéért is pályázott még 2013-ban, akkor azonban nem őt, hanem Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét választotta meg a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, mégpedig egyhangúlag. A pályázat benyújtásakor egyébként mindketten az MTVA-nál dolgoztak magas beosztásban. Toót-Holló a hírügynökségi területért felelő hírigazgató-helyettes, Gazsó pedig a tartalom-előállítás ügyében illetékes vezérigazgató-helyettes volt akkoriban. Az MTI élén aztán Gazsót váltotta Galambos, miután előbbi bejelentette nyugdíjba vonulását. Utóbbi egyébként korábban is vezette az MTI-t, de aztán az MTVA-hoz került, majd vissza a hírügynökséghez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.