Az 1948-ban elfogadott emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 19. cikke kimondta a véleménynyilvánítás szabadságát. Ahogy fogalmaz:
„Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.\"
1991-ben május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amely az afrikai népek szabad és független sajtóhoz való jogát mondta ki. Az ENSZ ezt a napot tette meg a nemzetközi sajtószabadság napjának. Május 3-án világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben meggyilkolt újságírókról.
Az UNESCO ugyanezen a napon adja át a Guillermo Cano Sajtószabadság Világdíjat. Az elismerés névadóját 1986. december 17-én gyilkolták meg hazájában, Kolumbiában, mivel lapja, az El Espectador hasábjain kampányt indított a drogkartellek és a politika összefonódása ellen. (A szerkesztőség épületét három évvel később egy merényletben felrobbantották.) Minden évben május 3-án rendezik meg a sajtószabadság napjához kapcsolódó konferenciát is, amelynek keretében a sajtóra leselkedő legújabb és éppen aktuális kihívásokat veszik sorra, miközben a válaszokat keresik. Idén az indonéziai Dzsakartában beszélik meg, miképpen szolgálhatná a szabad sajtó a békés és igazságos társadalmak kialakulását és működését.
A magyar sajtó napja március 15-e, hiszen a pesti forradalmárok ezen a napon hirdették ki a polgári sajtószabadságot, és nyomtatták ki az első szabad magyar sajtótermékeket, a Nemzeti dalt és a 12 pontot.
„Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, / Beteg, megzsibbadt gondolat! / Kiálts fel érzés! mely nyögél / Elfojtott, vérző szív alatt. / Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok, / Lássátok a boldog, dicső napot, / S a honra, mely soká tűrt veletek, / Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.”
Így fogalmazta meg az irodalom nyelvén követeléseiket Vörösmarty Mihály még aznap Szabad sajtó című versében, és akkor célt is értek a márciusi ifjak, óhajukat már április 11-én törvénybe foglalták.
Kétségtelen, hogy Magyarországon fizikailag nem ér atrocitás újságírókat, a legtöbb és legváltozatosabb vélemény megjelenhet. Viszont sokkal cizelláltabb, és leginkább egzisztenciális eszközökkel, rengeteg pénzzel vagy épp annak megvonásával a médiapiac befolyásolható. Nem sok derűre ad okot a Freedom House 2017-es jelentése, amely szerint a 100-as skálán négy pontot romlott sajtószabadság-indexünk. Jelenleg 44 pontunk van, a nulla a legjobb osztályzat, a száz pedig a legrosszabb. Előttünk jár például Románia és Bulgária, jóval előttünk Szlovákia. Ezen nem is olyan nagyon érdemes meglepődnünk, ha arra gondolunk, milyen módszerekkel szüntették meg a Népszabadságot, és került annak tulajdonjoga kormányközeli kezekbe, illetve milyen sorsra jutott mondjuk a TV2 és az Origo. Azt is érdemes felidéznünk, miként (nem) jelent meg a kvótareferendum idején a közmédiában a vélemények sokszínűsége.
A világban sem sokkal jobb a helyzet. A rangsort Norvégia vezeti, az utolsó helyeken pedig Észak-Korea és Türkmenisztán kullog. A világ lakosságának mindössze 13 százaléka él olyan országokban, ahol a sajtó szabadsága teljesnek mondható, azaz az állam nem gyakorol sem politikai, sem gazdasági nyomást a sajtóorgánumokra, és a média munkásai is biztonságban végezhetik feladatukat. Ezzel szemben a világ 45 százalékáról mondható el, hogy a sajtó nem szabad.
