Ma már tényként kezelhető, hogy Donald Trump választási sikeréhez legalábbis hozzájárult néhány szélsőséges, homofób, a fehér „faj” felsőbbrendűségét hirdető médium áldozatos munkája is. Konkrétabban: hogy gátlástalanul terjesztettek akár minden valóságalapot nélkülöző, mocskolódó, lejárató anyagokat is, ha ezzel Trumpot akár egy kicsit is közelebb mozdíthatták a Fehér Házhoz. Ennek a médiabirodalomnak kétségtelenül a Breitbart News nevű hírportál az ékköve, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy korábbi vezetője, Stephen Bannon Trump egyik főtanácsadója lett (majd azóta eltávolították). Amerika csak az elnökválasztás után ocsúdott föl és kapott a fejéhez, azt követően, hogy kiderült: álhírterjesztéssel valóban elnöki székhez lehet segíteni egy olyannyira megosztó figurát is, mint amilyen az iszlamofób, nőket kéretlen „udvarlással” megkörnyékező, és ezzel ráadásul büszkélkedő New York-i ingatlanmágnás. Azóta számos kezdeményezés indult a dezinformáció megfékezésére, egyebek mellett több úgynevezett feketelista is, melyeken az álhíreket (vagy nagyon szélsőséges tartalmakat) rendszeresen közlő médiumokat tüntetik fel, elsősorban azzal a céllal, hogy a reklámozni vágyó cégek figyelmét felhívják arra: marketingszempontból nem biztos, hogy kifizetődő ezeknél hirdetni.
Ennek köszönhetően a Breitbart Newson megjelenő reklámok száma – kapaszkodjanak meg –
90 százalékkal zuhant mindössze három hónap alatt.
Azaz a hirdetők gyakorlatilag eltűntek a site-ról, s velük együtt következésképpen a reklámbevétel is elpárolgott. A MediaRadar nevű online hirdetésfigyelő rendszer adatai szerint májusban mindössze 26 cég közölt hirdetést az oldalon a márciusi 242-vel szemben. A látogatottság is csökkent ugyan, de messze nem ennyire drasztikus mértékben, a Comscore piackutató szerint 13 százalékkal egy teljes év alatt. Áprilisban még így is csaknem 11 millió olvasójuk volt, így ez a változás önmagában biztosan nem indokolta volna a hirdetési stopot.
Egyébként más, Trumpot szintén támogató médiumoknál is hasonló trend figyelhető meg, vagy legalábbis hasonló irányú, bár közel sem ennyire szembetűnő: csökkent a Townhall, a The Blaze és a National Review iránti reklámozói érdeklődés is.
A Breitbartnál több botrány is volt a közelmúltban. A legemlékezetesebb közülük Milo Yiannopoulos szerkesztőé volt, aki egyébként sem visszafogottságáról, hanem inkább nagy vihart kavaró kijelentéseiről híres, a pedofíliával kapcsolatos gondolatai pedig annyira kiverték a biztosítékot, hogy februárban lemondásra kényszerült. Nemrég pedig Katie McHugh újságírót távolították el, miután közölte, hogy a britek nem szenvedték volna el a manchesteri és londoni terrortámadásokat, ha távol tartották volna a muszlimokat az országuktól.
A portálra más értelemben is rájár a rúd: például a Facebook és a YouTube, korunk talán két legfontosabb online tartalomközvetítő és -aggregáló oldala is hadat üzent az álhíreknek és a szélsőségeknek, ezért a Breitbart már nem vagy nem mindig „fér bele” a felhasználási feltételekbe.
Mindez persze még nem jelenti automatikusan a gyűlölködő lap végét, ugyanis nem kisebb formátumú támogatója van, mint a dollármilliárdos, konzervatív Robert Mercer, aki Donald Trump elnökválasztási kampányának egyik legbőkezűbb adakozója is volt. Az azonban minimum kérdéses, hogy az ugyan dúsgazdag, ám vérprofi üzletember mennyi ideig hajlandó egy önmagában életképtelen terméket finanszírozni.
