Friderikusznak továbbra is vállalhatatlan a TV2

Nem igazak a pletykák, Friderikusz Sándor mégsem tárgyal a TV2-vel – közölte a showman munkatársa.

M. László Ferenc
2017. 06. 12. 17:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tér vissza a TV2-höz Friderikusz Sándor – közölte a Magyar Nemzettel a riporter-showman egyik munkatársa.

A Bors számolt be arról, hogy korábbi nyilatkozatai ellenére Friderikusz mégis munkát vállal a TV2-nél, sőt a bulvárlap szerint már építik is a Összezárva Friderikusszal című műsor díszletét a Róna utcában. Korábban több évad is lement ebből a műsorból a kereskedelmi csatornánál, és szép nézettséget hozott. Viszont azt követően, hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztos megszerezte a tévétársaságot és a kormányközeli celebvilágban otthonosan mozgó Kökény-Szalai Vivien vette át a hírigazgatói posztot, Friderikusz megszakította a kapcsolatát a TV2-vel. „Meggyőződésem, hogy egy televíziós műsorkészítő, ha integer [becsületes, sérthetetlen – a szerk.] személyiség, nem tekinthet el attól a közegtől, amelyben a produktuma helyet kap, nem legitimálhat a jelenlétével olyan törekvéseket és magatartásokat, amelyeket mélységesen megvet és elítél” – indokolta távozását tavaly márciusban.

Néhány héttel később az Indexnek adott interjújában azt állította, hogy megélte a hetvenes-nyolcvanas éveket is a közszolgálati rádiózásban, és olyat még a szocializmus évtizedeiben sem tapasztalt, mint amit lejárató akcióival a TV2 művel.

Telefonon kerestük a tévés személyiséget, hogy igaz-e a Bors információja. A Friderikusz Produkció sajtósa válaszolt a megkeresésre, hangsúlyozva, a showman nincs is az országban, és a pletykákból semmi nem igaz, Friderikusz Sándor továbbra is vállalhatatlannak tartja, ami a TV2-ben folyik. „A változatlan körülmények kizárják az oda való visszatérést” – írta munkatársa lapunknak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.