„A normalitásért most épp küzdeni kell”

Századik adásához ért a hét erős ember közötti közéleti szóbirkózásként ismert Szabadfogás. Dévényi István műsorvezetővel beszélgettünk.

– Már megbocsáss, hogy ezzel kezdem, de nem éppen harsány, agresszív emberként ismerünk, nem érzed úgy, hogy műsorodban felfalnak a nagyvadak?
– Felfalják egymást, rám már nem marad idő. De komolyra fordítva: eleinte tartottam ettől, mindenki mondogatta is, hogy nekem annyi, ráadásul a műfaj, maga a televíziózás is teljesen ismeretlen volt számomra. Viszont még a legelső felvétel előtt gondolkodtam, hogy mit fogunk üzenni ezzel az egésszel, és akkor fogalmazódott meg bennem, amit azóta sokszor el is mondok a Szabadfogásban, hogy a legfontosabb üzenet az: le lehet, le tudunk, le kell ülni egymással vitázni. És erre a „nagyvadak” is ráéreztek.

– A globális hírcsatornákon is futnak beszélgetős műsorok, humoros talk show-k, a Hír TV életében azonban újdonságnak számított indulásakor egy olyan műsor, mint a most századik adásához közelítő Szabadfogás. Igen különféle, gyakran extrém figurákat hívtok meg, nem csaptátok ki a biztosítékot a nézőknél?
– A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy minden gyakori szereplőnek van rajongó- és utálótábora is. Ami egyébként nem feltétlenül rossz, hiszen ez csak erősíti azt a bizonyos üzenetet. Sokszor olvasok olyan hozzászólást, hogy nagyon szeretem X-et, ezért nem értem, hogy tud leülni ebben a műsorban Y-nal vitázni. Hát úgy, hogy ez lenne a normális, csak sajnos ezért a normalitásért most épp küzdeni kell. Úgyhogy küzdünk érte.

– A szélsőjobbtól a szélsőbalig sokféle megmondóember megfordul nálatok, talán egyedül vállaltan kormánypártiból akad kevés. Félnek? Nem jönnek be?
– Pompás kalandjaink voltak eleinte, amikor sorra próbáltuk a kormánypárti közszereplőket meghívni. Volt köztük, aki a titkárnőjével tagadtatta le magát, amikor megtudta, hogy miről lenne szó – én meg végighallgattam a telefonban, ahogy sutyorog szegény asszisztensével, hogy mit kellene kamuzni. Azóta picit más szemmel nézek a bátor publicisztikáira. De akadt azért olyan is, aki legalább egyenesen megmondta, hogy jönne szívesen, csakhogy ennél nagyobb felségsértést manapság nem nagyon lehet elkövetni.

– Előfordul-e, hogy meghívtok valakit, de politikai okoktól függetlenül nem hajlandó leülni valamelyik másik meghívottal?
– Egyszer volt ilyen, de aztán megoldódott.

 – Hogy érzed, milyen állapotban van ma a hazai vitakultúra, ehhez képest sikerül-e a stúdióban felülemelkedni a kompromisszumképtelenségen, a „csak nekem lehet igazam” hozzáálláson?
– Pörzse Sándor mondta az egyik felvétel után, hogy mennyire tanulságos neki ez az egész, ahogy így élőben összeülve elkezdte megérteni például Konok Péter gondolkodásmódját. Szerintem ebben minden benne van.

– Feltűnő, hogy nők viszonylag ritkán vendégek nálatok. Miért?
– Volt egy rendszeres vendégünk, Magyar Kornélia, aki aztán olyan munkát vállalt, amelybe ez a szereplés már nem fért bele. De azóta is próbálkozunk, és fogunk is – sajnos amiről az előbb beszéltünk, hogy a kormányoldalról tilos, az azért rendesen megnehezíti a dolgunkat.

– A műsorvezetés mellett a Heti Válasz portáljának vagy felelős szerkesztője. Évekkel ezelőttről ismerünk, remek riporter is voltál. Nem hiányzik a terep, a klasszikus újságírói munka?
– Rettenetesen hiányzik. Ha tehetném, mást sem csinálnék, csak járnám a legapróbb, legeldugottabb településeket, hogy megmutassam, milyen a valódi Magyarország, amikor nem lelkesítőnek szánt statisztikai adatokon és kormánypropagandán keresztül nézzük.

Dévényi István 1973. április 20-án született Sátoraljaújhelyen. Az ELTE-n végzett, dolgozott a Magyar Nemzetnél, az MTI-nél, jelenleg a Heti Válasz munkatársa, a Hír TV műsorvezetője. A Szabadfogás visszatérő vendégei: Konok Péter történész, Wahorn András zenész-képzőművész, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt országgyűlési képviselő, Bogdán László, Cserdi polgármestere, Puzsér Róbert kritikus, Kardos Gábor filozófus, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd. Dévényi István gyakran ír publicisztikát, fanyar stílusáról, a valós élethez makacsul ragaszkodó, lényeglátó jegyzeteiről is ismert. Rendszeresen járja a Kárpát-medencét, természeti szépségeinket és épített örökségünk gyakran feledésbe menő értékeit fotókon is szívesen megörökíti.