Augusztus 20.: melldöngetésből még nem lesz ünnep

Színes és felemelő műsort ígért a közmédia az ország születésnapjára, helyette valami egészen mást kaptunk.

Borús felem fel is sóhajtott: bárcsak olyan bravúrosan tudnék fogalmazni, mint Áder János beszédírója, hogy egyszerre védjem és áruljam el a hazámat. De hol van időm ezen elmélkedni, amikor már jönnek is a virágokból épített gördülő szobrok a Duna Worldön. Mamutok, Süsü, Kisvakond. – Szívemnek oly kedves emlékek – mondta a csillagszemű. De a zord csak nem tágított, színek és formák a monoszkópon is vannak, hiába a virágköltemények, ha a közvetítés olyan, mintha a kilencvenes évek szappanoperáiba csöppentünk volna hirtelen. A kéretlen időutazáson a két műsorvezető, Tatár Csilla és Takács Bence sem tudott segíteni. Előbbi arckifejezésével néha jelezte ugyan, bárhol szívesebben lenne, mint a virágkarneválon.

Gyermekien naiv felem segítségére a távirányító sietett, kezdődik a légi és vízi parádé. Kölyökként felsikoltottam, ahányszor egy repülő áthúzott a hidak felett. Ma csak álltam értetlenül, három vadászgép és öt helikopter. Nesze neked, parádé. Ráadásul Simicskó István honvédelmi miniszter a hadsereg fejlesztéséről beszélt a Kossuth téren, a Duna tévé jóvoltából azonban megtudtam, hogy a parádé egyetlen látványos elemét, a hátborzongatóan cikázó, füstöt okádó helikoptert egy mezőgazdasági pilóta vezette, aki minden téren lepipálja a katonákat. – Vajon miért alázza a közmédia tendenciózusan a hadsereget? – kérdezte volna a borús felem, de a másik védelmébe vette a műsort: ha kell, a mezőgazdászok is a haza védelmére sietnek, az ejtőernyősök ugrását pedig az időjárás miatt fújták le.

Való igaz, esett az eső. Lelkes felem azonban már nem törődött az időjárással, ünnepelt, amikor Erdő Péter bíboros és Vásáry Tamás zongoraművész átvették a Szent István-rendet. Ám a morcos értetlenül kérdezte: „Vajon miért rángatja az operatőr a kamerát, mintha rengene a Sándor-palota, nincs ott egy állvány valahol?” – Mi szükség az ostoba kötekedésre? – kérdezte a csillagszemű, amikor minden olyan szépen alakul, nemsokára operettdallamok csendülnek fel a Várban, aztán jön a tűzijáték, késő este meg A Hídember. A közmédia igazán kitett magáért az államalapítás ünnepén. De nekem ugyan mondhatta. Tudtam jól, az a kötelességük, hogy méltó módon emlékezzenek a hazára, amikor kell. Modoros melldöngetésből azonban még nem lesz tiszteletadás, csak kínos önellentmondás. Lekapcsoltam a tévét, a két felem zavartan pislogott a másikra. Ki tudja, visszatalálnak-e egymáshoz.