Az ATV lezárta a belső vizsgálatot Havas Henrik ügyében. A csatorna nem kívánja meghosszabbítani a műsorvezető 2017. december 31-én lejáró szerződését – tudta meg az Index.
Az ügy előzménye, hogy december elején Baukó Éva, nem sokkal később egy másik valóságshow-szereplő, Molnár Anikó azzal vádolta meg Havas Henriket, hogy az újságíró szexuálisan zaklatta őt. A botrány nagy vihart kavart, ezért az ATV belső vizsgálatot indított.
Havas Henrik telefonon azt mondta az Indexnek, hogy nem kommentálja a döntést, szép éveket töltött az ATV-nél, és esze ágában sincs konfrontálódni vele. Arra a kérdésre, hogy ki kezdeményezte a szerződés meg nem hosszabbítását (azaz ő állt-e fel, vagy az ATV nem kért belőle), azt válaszolta, hogy „az ATV a megbízó”.
Nemrég Havas Henrik azt nyilatkozta, egyértelműen politikai támadásként értékeli, hogy a kormánypárti sajtó – Baukó Éva és Molnár Anikó kijelentései alapján – szexuális zaklatással vádolta meg őt közvetlenül azután, hogy megjelent a Vona Gáborról szóló könyve. Az ATV döntését, miszerint a csatorna levette a képernyőről, valamint vizsgálatot indított ellene, akkor úgy kommentálta: a csatornának az az álláspontja, hogy olyan időszakot élünk, amikor minden abúzussal, molesztálással kapcsolatos ügyet ki kell vizsgálni, mert elvárja a közvélemény.
Havas Henrik korábban lapunknak azt mondta, pert indít az összes olyan sajtótermék ellen, amelyik tényként kezeli a zaklatást, azt azonban még nem döntötte el, hogy Baukó Éva és Molnár Anikó ellen is jogi lépéseket tesz-e.
Baukó Éva az Indexnek korábban azt állította, hogy a 2011-ben egyszer már közölt történetet azért melegítette fel ismét, mert hat éve, amikor elmondta, senkit nem érdekelt. Molnár Anikó, aki szintén a Való Világban vált ismertté, a kormánypárti TV2-nek adott interjúban mesélt arról, hogy állítása szerint Havas Henrik szexuálisan zaklatta. Havassal akkor került kapcsolatba, amikor egy közös könyvet írtak A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste címmel.
A minap a szintén valóságshow-szereplő Nagy Alekosz azt állította, előre megtervezett lehetett Havas Henrik lejáratása. Nagy azt mondta, hogy Baukó Évával előre rögzítették a Tények extra adását, amelyben a még meg sem jelent kiborulását részletezi a zaklatás kapcsán.