Veszélybe kerülhet az élelmezés biztonsága

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ángyán József szerint ma állami földprivatizációnak nevezve valójában intézményesített földrablás folyik.

Tóth László Levente
2016. 01. 25. 5:45

Az állami földek „értékesítéséről” hozott döntéssel az ország vezetése Ángyán József szerint „súlyos határkőhöz” érkezett. A lépés ugyanis nem minősíthető másként, mint közös nemzeti vagyonunk stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű maradékának, a közös földvagyonunknak erkölcstelen dobra verése, a közjó helyett a magánérdekek érvényesítése.

Az a kormányzati állítás, hogy ezzel a lépéssel – miután 300 hektár a földszerzési maximum – „nem a földspekuláció és a nagybirtok, hanem a családi gazdaságok” földalapja, a gazdálkodó családok fognak megerősödni, teljességgel valószínűtlen – magyarázza a professzor. Mint kifejti: licitálásos értékesítés esetén a tőkeerő dönti el, hogy ki tudja megszerezni az árverésre bocsátott földterületeket. Miután az árverésre bocsátott mintegy 11 ezer darab nagyméretű földrészlet átlagos kikiáltási ára közel 75 millió forint volt – de nem volt ritka az 500 millió forintot is meghaladó kikiáltási ár sem –, a ténylegesen mezőgazdasági tevékenységből élő, valódi családi gazdaságok nem tudtak beszállni a licitbe, mert még ha hitelt vesznek fel, ahhoz is 20 százalék önrész és 10 százalék árverési letét kell. Egy átlag gazda ennyit sem tud letenni.

A földforgalmi törvény és az erre hivatkozó kormányhatározat alapján nincs családon, érdekeltségen vagy településen belüli összeszámítási kötelezettség, és ezzel közös földterületi, illetve birtokmaximum. Egy nagyobb család – akár azonos háztartásban élő – tagjai, közös cég részvényesei vagy éppen azok rokonai tehát saját jogon, földművesként valamennyien szerezhetnek 300-300 hektár földtulajdont. Ha ezt ráadásul a saját cégüknek adják bérbe, úgy ahhoz hatósági hozzájárulás sem kell, azt senki nem tartja nyilván. A Nemzeti Földalapkezelő által közzétett árverési eredményeket előzetesen elemezve például a Csákvári Mezőgazdasági Zrt. vezérkara vagy éppen Mészáros Lőrinc és családja ezt a gyakorlatot követi. Mészárosék esetében például a családfő, a felesége (Mészárosné Kelemen Beatrix), a lánya (Mészáros Beatrix) és a bátyja (Mészáros János) saját jogon, „földművesként”, kikiáltási áron bevásárol a dobra vert állami földekből, majd a végén feltehetőleg bérbe adják az együttesen akár 1000 hektárt is meghaladó termőföldet saját cégüknek, a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft.-nek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.