„Jött, énekelt és győzött” – írta róla még 1989-ben a The Times, amikor a BBC versenyének győzteseként az első koncertjét adta a londoni Wigmore Hallban. Előmenetelét sok tekintetben segítette sokakat elkápráztató külsője, s a glasznoszty is. A csúcsokra azonban átütő erejű szibériai hangja feletti uralom, a sziporkázó, szenvedélyes előadásmód, valamint a mindenkit magával ragadó gesztusai emelték. Ezt már a nekrológban írja a Times. Az évek óta Londonban élő, a világ nagy operaszínpadait meghódító baritont oroszországi méltatói az olasz Tito Gobbival, Ettore Bastianinivel, s természetesen Fjodor Saljapinnal emlegetik egy sorban, megjegyezve, hogy nemcsak egy ország, de az egész világ rajongott érte.
A visszaemlékezések igazi lázadóként mutatják be Hvorosztovszkijt, akit gyermekkorától körülvett a zene. Apja hamar megismertette vele a klasszikusokat s tanította énekelni és zongorázni. A kis Gyimával nemsokára már családi koncerteket adtak, a zeneiskolában pedig tanárai kezdettől nagy jövőt jósoltak neki. Nem volt éltanuló, sokszor összekülönbözött a tanáraival, s bármennyire terelték efelé, nem akart zongoraművész lenni. Lázadó természete a rockzene felé vitte. „Nehéz gyerek voltam, akaratos, öntörvényű. Szüleim megrökönyödésére egy rockbandában zenéltem, s el akartam menni otthonról a BAM-ot építeni. Csak a zene szeretete csendesített le” – emlékezett később a lázadás éveire az énekes.
A művészeti főiskolán tanára az operaénekesek sorát nevelő Jekatyerina Iofel volt, s még a harmadik évfolyamon tanult, amikor már fellépett a krasznojarszki operában. Énekelt az Anyeginben, a Traviatában és a Pikk dámában is, s hamar Krasznojarszk csillaga lett. Nem váratott sokáig magára a nemzetközi elismerés sem. Még csak 27 éves volt, amikor megnyerte a BBC Világ énekese elnevezésű, operaénekesek számára kiírt versenyét. „Úgy néz ki, mint a fiatal Nurejev, s úgy énekel, mint a Bolsoj jelenlegi sztárja, Pavel Liszician” – írta róla az ismert brit zenekritikus, Alan Blyth.
Innen aztán meg sem állt a csúcsig. Azonnal leszerződtette az amerikai Philips hanglemezgyár, s a sajtó elnevezte az opera Elvisének. Sorra hódította meg a világ nagy színpadainak, a londoni Covent Gardennek, a New York-i Metropolitannek, a milánói Scalának, a bécsi Staatsopernek s természetesen a moszkvai Bolsojnak és a szentpétervári Mariinszkijnak a közönségét. Még 1994-ben Londonban vásárolt házat, megkapta a brit állampolgárságot, hazájáról, Oroszországról, azonban soha nem felejtkezett el. Most visszatért oda, ahonnan indult, Krasznojarszkba.
