Mit is lehetne mondani a függetlenségének 26. évfordulóját ünneplő Kazahsztánról? Mindenekelőtt talán azt, hogy a világ kilencedik legnagyobb területű országa, és ha a tengerpart nélküli államokat nézzük, akkor a legnagyobb. Ebből következik, hogy a Magyarországénál majdnem harmincszor nagyobb közép-ázsiai ország tájai rendkívül változatosak. Az ország déli részén, a régi főváros Almati környékén zöldellnek a parkok, ott magasodnak a hegyek, a távolban látszanak a Tien-san csúcsai, nyugaton, a Kaszpi-tenger mentén, Aktau környékén a Coloradót idéző félsivatag kápráztat el, északon, ahol az új főváros is van, végtelen sztyeppék fogadnak.
A klíma is szélsőséges, a nyár forró, a tél hideg és szeles. Megterem itt a gyapot, a búza és a szőlő is, honos a hópárduc, a juh, a kecske és a teve is. Almati és Asztana mellett az űrrepülőtérről sokaknak ismerős lehet Bajkonur, de bizonyára hallottak az Aral-tóról. Kevésbé ismert, ám gyönyörű a Balkas-tó, s érdemes ellátogatni Turkesztánba is és megnézni a szúfi szent tanító Ahmed Jaszavi mauzóleumát. A 17,9 milliós ország 47 százaléka muzulmán, 44 pedig orosz ortodox. A kazah mellett hivatalos nyelv az orosz, s ami számunkra talán a legfontosabb, errefelé már csak a kipcsak, kun rokonság miatt is testvéreikként szeretik a magyarokat.
Kazahsztán etnikai sokszínűsége ellenére a volt szovjet Közép-Ázsia legnyugodtabb s az olajnak és az uránnak köszönhetően szociális értelemben is a legkiegyensúlyozottabb országa. Egy ideig a szomszédos Üzbegisztánnal versenyzett a régió vezető hatalmának címéért, ám mára a kérdés eldőlt. Mégpedig Kazahsztán javára.
A kazahok jobban élnek a térség többi utódállamánál, ám az országot a természeti kincsek mellett sem veti fel a pénz. Inkább az eltelt 26 évben lezajló változások a figyelemre méltók. Árulkodó, hogy a nemzeti össztermék az 1992-es 11,4 milliárdról 2016-ra 133,7 milliárd dollárra, tehát majdnem a 12-szeresére növekedett. Az egy főre jutó GDP ugyan még jóval elmarad a magyar 12 664 dollártól, ám ezen időszakban igencsak látványosan, 696-ról 7500 dollárra nőtt, miközben a külföldi befektetések nagysága az előző 26 évben 265 milliárd dollárt tett ki.