A színésztárs Valerij Zolotuhin úgy látta, hogy Viszockij kolosszális egyéniség volt, és nagyon sokat tett a Tagankáért, de elsősorban költőként, egyedülállóan szuggesztív személyiségként, s az orosz kultúra panteonjába is mint költő, és nem mint színész fog bevonulni. – Úgy tartják, amit a költő mond, az a mikrotextológia, amit pedig a nemzet, az a makrotextológia. Viszockij, a költő a nemzet nyelvén beszélt, és ebben van az ő titka. Jó költő sok van, de olyan, aki a nemzete nyelvét, szavát érzi, kevés. Vologya ilyen volt – ecsetelte még a Taganka legutolsó budapesti vendégjátéka idején az azóta már szintén elhunyt Zolotuhin. Maga Viszockij is arra vágyott leginkább, hogy költőként ismerjék el. Semjakin mesélte, egy budapesti presszóban, milyen büszkén, könnyes szemmel újságolta neki Amerikából visszatérve, hogy példaképe, Joszif Brodszkij költőnek nevezte. Brodszkij szerint egyébként Viszockij halála nemcsak az orosz költészet, hanem a nyelv számára is óriási veszteség.
De a lényeg, hogy megvan mindenkinek a maga Viszockija. Ki a lírai, ki a romantikus, ki a viccesen ironikus, ki pedig az élet örök kérdéseit balladáiban megpendítő Viszockijt szereti. Én személy szerint a születésnapon ezzel a megemlékezéssel is azt köszönöm neki, hogy egy másik nagysággal, Szergej Jeszenyinnel – a költészetet vodkával tálalva – feltárták az orosz élet, az orosz kultúra és az orosz lélek mélységeit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!